Hard Rock Magazin
Amikor kiderült, hogy a Sons Of Apollo működésének vége, Derek Sherinian és Bumblefoot új zenekart gründolt, hogy a 2020 óta írt nóták ne menjenek a levesbe. A Whom Gods Destroyban Dino Jelusick énekessel hozták végleges formába ezeket a dalokat, a formációhoz a Yas Nomura basszusgitáros és Bruno Valverde dobos alkotta ritmusszekció csatlakozott. A billentyűs szerint a Led Zeppelin, a Meshuggah és a Muse hatásai is belekerültek a technikás progresszív metál alapba.
Az első kislemezként debütáló In The Name Of War tökéletesen megmutatta, hogy ettől az új formációtól mire is számíthat az ember. A Sons Of Apollóban megszokott hangzás és dallamosság most a modern progresszív metál irányába fordult. Kemény, dögös riffeket hallunk, a dob és basszus együtt hozza a feszes alapot, és Dino Jelusick hangja koronázza meg ezt az egészet. A fiatal horvát énekest eddig csak Michael Romeo lemezén hallottam, de ez a műfaj is nagyon fekszik neki. Az általa kidolgozott énektémák és vokálok színesek, élvezet őket hallgatni. Az ’Insanium’ erősségei az olyan dalok, mint az Over Again, a Crawl vagy épp a Crucifier. A lemez címét megidéző őrületes káoszt azonban egyértelműen az instrumentális Hypernova 158 hozza.
Akik a lágyabb és dallamos irányt favorizálják, azoknak is akad azért fülelnivaló. Számomra a legkedvesebb az igazi klasszikus rock vonalra átevező Find My Way Back lett. Számomra ez a tétel hozta vissza a Sons Of Apollo igazi világát, még Jeff Scott Soto énekét is bele tudtam képzelni. De a metálosabb vonulatról a The Decision és a címadó Insanium is élvezetes élményt adott. Sajnálom, hogy ezekből nem jutott több a korongra. Ezekben a dalokban volt valami olyan plusz, amit a technikásabb, Meshuggah-hatású vonalon nem éreztem.
Az apollói örökséget hátrahagyva Derek Sherinian és Ron ’Bumblefoot’ Thal továbblépett, a Whom Gods Destroy inkább azoknak lesz kedves, akik a technikás, komplex és kísérletezőbb vonalat szeretik. Ez a bemutatkozó első lépés ígéretes, kíváncsian várom, hogy élőben mire lesznek képesek.
