Elneveztek egy kihalt állatfajt a Between the Buried and Me-ről

És most következzék az utóbbi idők egyik legmetálabb tudományos híre: egy kihalt állatfajt neveztek el a Between the Buried and Me zenekarról. A kb. 67 millió éve éllt tengeri fajta az Amphilimna intersepultosetme nevet kapta, aminek a második fele konkrétan a zenekar neve latinul. A fosszíliákat a holland Természettörténeti Műzeum három munkatársa, dr. Ben Thuy, dr. Lea Numberger-Thuy and dr. John Jagt […]

slipknot

Lesz az új Slipknoton egy olyan kemény szám, hogy mindenki be fog szarni, amikor meghallja

Az év végéhez közeledve a Slipknot tagjai, különösen Corey Taylor frontember egyre többet beszélnek a banda készülő albumáról. A korábban Iowa-szinten súlyosnak ígért anyagról Taylor a napokban már elhintette, hogy valószínűleg 2019 nyarán fog megjelenenni, most pedig még bővebben mesélt róla a Metal Hammernek. Azt szoktam mondani: “Milyen lenne, ha az Iowát elkészítő srácok érettebbek lennének? […]

Whitesnake: Unzipped

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2018

Kiadó: 
Rhino Entertainment

Weblap: 
https://whitesnake.com/

Stí­lus: 
hard rock

Származás: 
Egyesült Királyság

Zenészek: 

David Coverdale – ének

CD1:

Tracks 1, 3, 4:

Doug Bossi – gitár, vokál
Earl Slick – gitár
Marco Mendoza – basszusgitár, spanyolgitár
Denny Carmassi – dob
Mike Finnigan – orgona, zongora
Linda Strawberry – ének
John X. Volaitis – billentyűs hangszerek
James Sitterly – vonósok
Ruy Folguera – vonós hangszerelés

Tracks 7, 9:

Doug Aldrich – gitár
Reb Beach – gitár
Timothy Drury – billentyűs hangszerek
Uriah Duffy – basszusgitár
Chris Frazier – dob

Tracks 2, 5, 6, 8:

Doug Aldrich – gitár
Reb Beach – gitár
Michael Devin – basszusgitár
Brian Tichy – dob
Virginia Bowman – hegedű

CD2:

Tracks 1-12:

Adrian Vandenberg – gitár

Tracks 13-20:

Doug Aldrich – gitár

Dalcí­mek: 

CD1: Unzipped… In The Studio: The Love Songs

01. Love Is Blind
02. One of These Days
03. All The Time In The World (Previously Unreleased)
04. Wherever You May Go
05. Easier Said than Done
06. Fare Thee Well
07. Summer Rain
08. Forevermore
09.’Till The End Of Time

Bónusz:

10. Wherever You May Go (Instrumental) Strings only
11. Love Is Blind (Instrumental) Strings only

CD2: Starkers In Tokyo (1997) / Starkers In New York (2008)

Starkers In Tokyo:

01. Sailing Ships
02. Too Many Tears
03. The Deeper The Love
04. Love Ain’t No Stranger
05. Can’t Go On
06. Give Me All Your Love
07. Don’t Fade Away
08. Is This Love
09. Here I Go Again
10. Soldier Of Fortune

Bónusz:

11. Only My Soul (Acapella)
12. Fool For Your Loving (Excerpt)

Starkers In New York :

13. Give Me All Of Your Love
14. Can You Hear The Wind Blow?
15. All I Want, All I Need
16. Lay Down Your Love
17. Fool For Your Loving
18. The Deeper The Love
19. Ain’t No Love In The Heart Of The City
20. Here I Go Again

Értékelés: 

Halleluja és azt a teremburáját! Halleluja, mert David Coverdale nem az agyonjátszott balladáit (Is this Love, The Deeper The Love, Sailing Ships) dolgozta fel újra Joel Hoekstrával az oldalán, és azt a teremburáját, mert nem is dolgozott fel semmit, azt mondta, az új gitáros foglalkozzon az új lemez dalaival, amíg ő meg elmolyol a régiek közt turkálással. Halleluja, mert Doug Aldrich akusztikus gitáron is bebizonyítja, hogy kiváló gitáros, és azt a teremburáját, mert ez azt jelenti, hogy Covi csak a padláson talált kincseket porolta le (remaszterizálta) és kész az új album.

Halleluja, mert összehozott egy nagyon jó hangulatú akusztikus válogatást, melyen még egy kiadatlan felvétel is van, és azt a teremburáját, mert egy dalért ugyan meg nem vennék egy ilyen válogatáslemezt. Halleluja, mert tulajdonképpen a kilenc dalból mégis négy kiadatlan, és ez már valami, és azt a teremburáját, mert a talált 6 Doug Aldrich-kincs mellé a maradékot viszont a 2000-es szólólemezéről származó számokkal töltötte fel.

Halleluja, mert legalább nem csináltak egy összecsapott feldolgozásalbumot, ezeket a dalokat a maguk idejében valóban gyönyörűen meghangszerelték. Ahogy a stáblistából is látszik, 3 részből áll a műsor, a 2000-es ‘Into The Light’ szólólemez két nótája (Love Is Blind, Wherever You May Go) gyakorlatilag változatlan formában, némi ráncfelvarrással (ebben már van gyakorlata az énekesnek) került fel rá. Nem nagyon hallottam különbséget, talán itt-ott meghúzták kicsit a bőrt – akarom mondani a potit –, hogy dinamikában az újabb felvételekkel egálba kerüljenek. Viszont van egy kiadatlan felvétel – a stáblista alapján szintén ebből a sessionből –, mely az egyetlen új dal a lemezen, viszont nem érzem, hogy kilógna a sorból. A két gitáros neve nem sokat mond a hard rock muzsika rajongóinak, de Earl Slick azért nem kispályás: John Lennon és Yoko Ono bandájában, valamint David Bowie mellett is játszott.

Halleluja, mert a Doug Aldrich-korszak két kiváló stúdiólemezére épül tulajdonképpen ez a válogatásalbum. A ‘Till The End Of Time – kis helyesírási hibával – gyakorlatilag ebben a formában szerepelt már a ‘Good To Be Bad’ lemezen is, csupán egy plusz L betűt tettek hozzá, azt is minek. A Summer Rain és a Forevermore akusztikus változatát is hallhatták már azok a rajongók, akik a ‘Good To Be Bad’ vagy a ‘Forevermore’ limitált változatát vásárolták meg (a Summer Rain a japán verzión is rajta volt bónuszként), az igazi érdekesség az a három dal, melynek szintén elkészült a – hasonlóan kiváló minőségű – akusztikus adaptációja, de végül nem használták fel bónusz dalként.

Azt a teremburáját, azt a két bónusz dalt nem nagyon értem. Mármint hogy mi értelme volt. Az ‘Into The Light’ hangsávjából kiszedték a vonósokat és feltették amolyan karaoke verziónak. Vagy mitt’én minek. Mert a vonósok nem vonulnak végig az egész dalon, a Wherever You May Go-ban alig több mint egy percig szerepelnek, és a másik dalnak is csak kábé felében. Most akkor ezt gyakorolva lehet jelentkezni az új lemez szimfonikus csapatába?

Halleluja, mert a kétlemezes verziót kaptam meg a kiadótól, ami majdnem három lemezt ér. Mert amíg a box második lemezén csupán a ‘Starkers In Tokyo’ felújított változata van, a kétlemezes anyagra rátették – az egyébként a negyedik lemezen szereplő – ‘Starkers In New York’ koncert anyagát is. A bónuszok bónusza! 2008-ban Doug Aldrich társaságában csinált hasonló turnét Coverdale, mint 1997-ben Adriannel. És bár a nagy klasszikusokat kötelező volt itt is elsütni, de az aktuális ‘Good To Be Bad’ lemez három dalát is lecsupaszították. És nem azokat, amik a stúdió verzióban is szerepelnek! Rövid az anyag, csupán 28 perc az egész, de Aldrich bizonyítja, hogy nem véletlenül választották be olyan zenekarokba, mint a Whitesnake, Dio vagy éppen mostanság a The Dead Daisies.

Halleluja, mert a ‘Starkers In Tokyo’ végre tisztességesen megdörren, az eredeti verzióban a gitár olyannyira hátul szólt, amennyire Adrian Vandenberg hátul játszott a sarokban. Az új felvételt a másik mellé tettem: ég és föld a különbség! Az akusztikus gitár gyönyörűen szól, van dinamikája, szinte úgy érzed, hogy a dobgitár belsejében együtt rezonálsz a mély húrokkal. Cserébe viszont Covi hangja rendesen – talán kicsit természetellenesen is – meg van visszhangosítva. Túltolták, na! Szó szerint. A potit. Naná! Mégiscsak ő a főszereplő.

Azt a teremburáját, azt a két bónusz dalt nem nagyon értem. Mármint hogy mi értelme volt. (Vagy ezt már írtam?) Ez most a másik két bónusz. A tokiói bónuszok. Szerintem nem véletlenül maradtak le annak idején. Az Only My Soul acapella verziója hardcore rajongók számára lehet érdekes, mert a ‘Northwinds’ albumról azért nem sűrűn énekel Covi. Itt is valami hirtelen jött ötlettől vezérelve kezdett bele, megnézném a videón Adrian arckifejezését: ez nem volt ideírva! Rövid, egy perces részlet, nem igazán önálló dal, ahogy a Fool For Your Loving is csak megmutatja magát, ez sincs két perc összesen, de ennek talán van annyi értelme, hogy a 2008-as koncerten hasonló hosszúságú részletet nyomnak el Aldrich-csal. Lehet hasonlítgatni a kettőt.

A többi lemezt nem hallottam, nem láttam, de az eddigiek alapján a várakozásaimnál sokkal izgalmasabb a kiadvány. És bár megvan a ‘Starkers In Tokyo’ DVD is eredetiben, ha ennyire feljavították a képet is, mint a hangot, akkor az is nagyszerű lehet. Összességében több a „halleluja” az írásomban, mint az „azt a teremburáját”, szóval azt hiszem, erre mondják, hogy pozitívan csalódtam. Doug Aldrich nagyszerű gitáros, és a vele írt lemezek ott vannak a korábbi alkotásokkal egy szinten. Ezek az akusztikus feldolgozások is bizonyítják. Még ha soha nem is lesznek olyan hallgatottak, mint amazok.

Összegzés: 

Halleluja és azt a teremburáját! Halleluja, hogy az isteni Covi nem az agyonjátszott balladáit (Is this Love, The Deeper The Love, Sailing Ships) vette megint elő, és azt a teremburáját, mert “ördög bújjék az uradba”, nem is csináltál mást, csak kipucoltad a padlást és leporoltad (remaszterizáltad) az ott talált kincseket. De nagyon jó, élvezetes hallgatnivaló lett a végeredmény. És az élvezeti értéke a lemezek számával hatványozottan nő. Sajnos az ára is. Csajozáshoz kiváló, vezetéshez nem ajánlom. (Bár Coverdale szerint az egész lemez ötlete egy kocsiba készített válogatás CD-ből indult ki. Különben is, milyen perverz dolog az embernek a kocsiban saját magát hallgatni!)

Dátum: 
2018. október 20

Pontszám: 
8.5

Szerző: 
CsiGabiGa

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!