rattlead.hu
Kb. 10 éve dolgoztam egy ismertebb fejlesztőcégnél, ahol önvezető autók automatizálásával foglalkoztunk, és éppen akkor volt egy elég komoly megbízásunk XY márka felé. Elég nagy projekt volt, nem is győztük, azonban egész egyszerűen nem tudtunk embereket szerezni, akik a kezeink alá dolgozhattak volna. Vagy nem értettek hozzá, vagy irreális igényeik voltak, pedig csak olyanokat kerestünk, akik – ahogy én szoktam mondani – elvégzik az informatikai „papírmunkákat” (ismerős, ugye? 
). Megunva az egészet, az ottani projektmérnök és a többiek nekiestünk, és készítettünk egy olyan programot, ami végül is kiváltotta ezeknek az embereknek a munkáját, időt, energiát és pénzt spórolva a cégnek. Kényszer szülte megoldás, ám a technológia lehetőségei ezt megteremtették nekünk, és még jól is jöttünk ki belőle. Nagyon tetszett az egésznek a kivitelezése, az, hogy részese lehettem ennek.
Azóta eltelt 10 év, és mára a mesterséges intelligencia nemhogy át- meg átszövi az életünket, hanem – ugyan csak közvetve – milliók sorsa felett rendelkezik, ítélkezik. Természetesen a zene sem tudta elkerülni a sorsát, végzetét, de míg informatikusként nagy hasznát, sok pozitívumot látok a mesterséges intelligenciában, addig az alkotói világgal való kapcsolatánál nálam is felvetődött ugyanaz a kérdés, mint Bársony Petinél. Minek? Mit keres egyáltalán ott? Tényleg van rá szükségünk?
Mielőtt rávágnám, hogy nincs, kicsit elmélázok rajta, és rájövök, hogy mennyit változott a zene, a fotózás, meg a hasonló alkotói tevékenységek az én röpke negyvenvalahány évem alatt is. Mekkora gazdasági potenciál lett, micsoda pénzek cserélnek gazdát egy-egy nagyobb fesztivál, koncert után, és sajnos rájövök, hogy lesz/van rá igény. Ugyanis ne legyünk naivak: az AI nem a mi jólétünk miatt „él” közöttünk, hanem mert hatalmas anyagi hasznot, előnyt kínál a technológiát jól alkalmazni tudó embereknek. Így azon sem csodálkozom, hogy pont egy olyan ember fejéből pattant ki ez a projekt, mint Stefan Schmidt. Aki már a Van Canto zenekarnál is tudatosan építette, menedzselte a zenekart tonnányi népszerű feldolgozással, néhol már-már vásári bazárrá alacsonyított fellépéseikkel a könnyű pénzkereset felé, kb. semmi tehetséggel.
És sok stefanschmidt van már ma is a zenei világban, csak bele kell hallgatni a tonnányi megjelenések tucatjaiba, hogy rájöjjünk, eleve rengetegen használnak zenei sémákat, előre legyártott effekteket, zenegyártó progikat (mielőtt megjelent volna ez az album, épp egy cikken dolgoztam, amiben épp be akartam mutatni az olvasóknak, mennyi, de mennyi ingyenes alkalmazás van már ma is a világhálón, amikkel 0!! zenei tudással, kis jóízléssel simán összerakhat bárki egy átlag zenei albumot), és mi még csak észre sem vesszük. Sőt, ma már az sem elég, ha kiszelektáljuk az átlag cuccokat. Még nagy bandák is képesek gagyi cuccal előállni, ha éppen rossz lábbal keltek aznap.
A tömeg, amit azért nem azonosítanék a mainstreammel, valljuk be őszintén, mégis ezt igényli. Elég csak a manapság nagyon divatos melo-death, a futószalagon jövő heavy, és igen, a black metal albumokat is meghallgatni, amik szintén beálltak ebbe a sorba (de ne ítéljük el a VALÓBAN minőségi cuccokat, amelyek ebben a stílusban azért szintén szép számmal kerülnek ki). Pedig mára eljutottunk oda, hogy MINDEN metalzene, ami saját egyéniséggel, stílussal és minőséggel van megáldva, bekerült az underground halmazba, és valljuk be, vesztésre állnak. A metal zene igazi halálát éppen saját gyarlóságunk okozza. Az, hogy megelégszünk ezzel az átlaggal, igényeinket egyre lejjebb és lejjebb adva már tudunk azonosulni egy olyan minőséggel, amit lelketlen, rideg matematikai halmazok sokasága válogat ki egy tömbhalmazból, csatol hozzá sematikus témákat és riffeket… És még mi szidjuk a sramlizenéket!
Épp ezért nem hiszek a csodában. A zeneipart ugyanúgy elsöpri a fejlődés és a szürkeség, minden bizonnyal még a mi életünkben, mint sok minden mást, ahol az AI képes és tud is automatizálni, egyenletekre építeni, így e téren sajnos hasonlóan sötéten látom a jövőt, mint Peti kollégám, csak én nem hiszem, hogy ezt már csak a síron túl élem meg. Talán a koncertek és fesztiválok világa egy kicsivel tovább húzza, bár én ezt is kétlem. Kicsit asimovi képek villannak fel bennem: ülök otthon egy 3-4-10D-s szemüveggel a fejemen, és hallgatom a gépek által megalkotott zenét, miközben nézem a gépek alkotta zenészeket akik nyomják a gépi bugit a gépek által alkotott szellem-közönség előtt…
