Rocknemzedék
A dal eredeti szövege: "No, Woman, Nuh cry". A Nuh jamaicaiul azt jelenti, hogy " ne csináld". De a Jamaicában beszélt patois nyelvjárásban a „no” nemcsak nemet jelenthet. Ebben a konkrét esetben a dalcím nemzetközi angolban úgy nézne ki, hogy „Woman, Don't Cry”, vagyis „Nő, ne sírj”. Az első „no” valójában noszogatás, felszólítás, olyasmi, mintha azt mondanánk, hogy „héj”. A második „no” pedig a „don't” akar lenni helyi szlengben, vagyis nem azt mondja Bob Marley kissé magyartalanul, hogy nincs sírás, hanem felszólít, hogy ne sírj. (!) ...a férfi éppen távozik, és megnyugtatja a nőt, hogy a nyomornegyed, ahol élnek, nem fogja őt megviselni, hogy minden rendben lesz, és "ne ejts könnyet".
A Rolling Stone magazin szerint a "Government yard in Trench Town" arra a jamaikai állami lakásprojektre utal, ahol Marley az 50-es évek végén élt.
Aston "Family Man" Barrett, a Wailers basszusgitárosa 2012. június 30-án az NME-nek nyilatkozott: "A dal természetesen az anyákban rejlő erőről szól, a hölgyekben rejlő erőről. És mi szeretjük a határozott nőket. Valami olyasmit, mint egy wishbone! Olyanoknak kell lenniük, mint egy nőstény oroszlán! A nő erős, tudod, nem függ a férfitól. Persze a férfi azért van, hogy segítsen neki, de minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll".
Ez volt Marley első slágere, amikor kislemezként megjelent a Live! című albumáról, amelyet 1975-ben a londoni Lyceumban rögzítettek. Ez a turné jelentette az áttörést Marley és a Wailers számára. Az előző turnéjuk borzalmasan sikerült, mivel a Jamaicán kívüli közönség nem értékelte a hamisítatlan reggae-t. Erre a turnéra csiszolta és szigorította a hangzását, hogy felvegye a versenyt az akkoriban népszerű, dörzsölt arénaelőadásokkal, és nagyszerű visszajelzéseket kapott. A ragyogó kritikák hatására telt házas koncerteket adtak az Egyesült Államokban, és mire a turné Londonba ért, hatalmas sikert arattak.
Marley erőteljes színpadi jelenlétet fejlesztett ki ezen a turnén, és olyan zenészeket vett fel, mint Family Man Barrett és Al Anderson, hogy feldobja a hangzást. A turné közönsége, ahol az élő változatot rögzítették, egyenletesen vegyes volt a feketék és fehérek között. Marley egyike volt azon kevés művészeknek, akiknek tömeges, faji határokon átívelő vonzereje volt. A dal Marley koncertjeinek egyik csúcspontjává vált, mivel a közönség mindig együtt énekelte vele - nagyon könnyű volt vele együtt énekelni.
Marley írta a dalt, de a zeneszerzői jogokat Vincent "Tatar" Fordnak, egyik jamaicai barátjának adta, aki segített neki, amikor nagyon szegény volt, és egy ingyenkonyhát vezetett Kingstonban.
Ez bevett gyakorlat volt Marley későbbi munkáinál, amikor barátait és zenekari tagjait sorolta fel zeneszerzőként, mivel a homályos szerződések miatt nagyon nehéz lett volna a saját jogdíjait beszednie (nem világos, hogy mennyi pénz jutott el valaha is hozzájuk). Ford a "Rastman Vibration" dalszerzőjeként is szerepel.A Lyrics By Sting című könyvében az énekes bevallotta, hogy ennek a dalnak az akkordjait kölcsönözte a The Police debütáló albumának "So Lonely" című számához.
