Jigokü ▻▻▻loading failure. – új dal és videó

Fémforgács

Legutóbbi kaleta című dala óta nem hallatott magáról az ipari modern groove / metalcore metalos szegedi Jigokü. A napokban azonban ▻▻▻loading failure. címmel tették közzé új daluk videóját. A dalt Ragó Norbert az Informer énekese nyomta fel.

A dal egy nagy lemez előfutára, egy egybefüggő, nagyobb történet egy részé, de egyelőre többet nem szeretnénk elárulni annál amit a szöveg mondd. Az elmúlt években a munkafolyamatainkat is próbáltuk kialakítani/megreformálni, valamint megtalálni azokat az embereket, akiknek a munkájára adunk, és kipróbálni, milyen velük dolgozni, mennyire értjük egymást. Az új számhoz az éneksávokat Ragó Norbinál (Informer) rögzítettük – aki vendégszerepel is a dalban, ezer hála neki! -, a mix/maszter pedig Nagy Miklósnál (Boru, Ól Recording) készült. Vele régebb óta ismerjük egymást és kíváncsiak voltunk, mit kezdeni a dalainkkal, mivel eddig ilyesmi stílusban tudtunkkal még nem dolgozott.

A lemezzel kapcsolatosan az elmúlt időszakban amennyire tudtunk, a dalírásra koncentráltunk. Az azóta íródott számaink nagy részét a kísérletezés és a kötetlenség határozta meg, ennek minden örömével és bánatával. Szerettük volna elengedni magunkat, olyan zenét írni, amiket mi is hallgatunk és szeretünk, de közben megtalálni a saját hangunkat is. A terveink közt szerepel, hogy kisebb időközönként adunk ki új dalokat, amik végül egy konceptlemezt fognak alkotni, ennek a tervezett kiadványnak előfutára most ez a [szám]. A lemezen belül ennek a dalnak már megvan a maga helye, és ehhez mérten íródott a szövege is – ez egy sztori része, egy dramaturgiai állomás a történeten belül, de ennél többet nem szeretnénk egyelőre elárulni. Ahogy érkeznek majd a dalok, egyre tisztábbá válik majd maga a történet is.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.