Marty és a Jedik – Storm the Studio: II. (LP, 2023)

GRUNGERY

Talán az elmúlt évek legizgalmasabb hazai rockzenei híre volt, hogy Csányi Szabolcs, a Black-Out gitárosa és dalszerzője csatlakozik a Storm the Studióhoz, a csapat pedig máris bemutatkozó albumának folytatásán dolgozik. A Covid aztán valamennyire lassított a folyamaton, így a végeredményt csak idén áprilisában, szinte pontosan az első album megjelenése után három évvel hallhatta először a közönség. A nagyszerű debüt után mindenki arra volt kíváncsi, hogy miképpen illeszkedik be Szabi, hogyan kezeli a változást és milyen irányba indul tovább a zenekar. Véleményünk nekünk is volt, most jött el a pillanat, hogy le is írjuk. Pintér Miklós kritikája. Ha másra nem, arra mindenképpen jók a megjelenésekhez képest hónapokkal később megírt lemezkritikák, hogy ebben a rendkívül intenzív zenei piaci környezetben, amikor számolatlanul ömlenek ránk az újdonságok, újra eszünkbe jussanak olyan kiadványok is, amik az átlagnál több figyelmet érdemelnek. Vagy rosszabb esetben csak érdemelnének. A Storm the Studio második lemeze pontosan ilyen. Áprilisban jött ki még a II., de így 2023 vége felé úgy tűnik, mintha nem is hónapok, hanem legalábbis évek teltek volna el azóta, reflektorfényből pedig – az érdemei ellenére – vajmi kevés jutott neki. Persze nehéz koncertek és klipek nélkül ennél többet profitálni egy LP-ből abban a korban, amikor akkora a (social) …

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) GRUNGERY nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.