2023-11-02

Now and Then: hallgasd meg az „utolsó” Beatles dalt

Now and Then: hallgasd meg az „utolsó” Beatles dalt

Megjelent az utolsó Beatles dal amely a Now and Then címet viseli.

A felvétlen az eredeti tagok mellett a mesterséges intelligencia segítségével John Lennon hangja is hallható.

A Now and Then kis túlzással több mint 45 éve készül: bár a zenekar 1970-ben feloszlott, 1978-ban maga Lennon írta meg a dalt, amelyhez demót is készített New York-i otthonában. Ezeket a zenész halála után felesége, Yoko Ono az egykori zenekar tagjainak adta. Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr ezekből készítette el a kilencvenes évek közepén a Free As a Bird és a Real Love című dalokat. 
A Now and Thennel azonban nem tudtak zöld ágra vergődni, a gyenge minőségben rögzített felvételek esetében ugyanis akkor még nem létezett olyan technológiai háttér, amelynek segítségével használható dalt készíthettek volna belőle.

A technológia fejlődésével azonban immár nem volt akadály azelőtt, hogy Lennon dalát megfelelő minőségűre kozmetikázzák: a kazettára felvett anyagból sikerült szétválasztani a vokált, a zongoraszót és a háttérzajokat. A kész dalt annak technológiának köszönhetően készítették el, amelyet Peter Jackson cége fejlesztett, és amelyet a rendező Get Back című dokumentumsorozatában is alkalmazott.

Az AI (mesterséges intelligencia) kristálytisztává tette” John Lennon hangját, a fakó 1970-es évekbeli hangfelvételek új erőre kaptak, és Ringo Starr elmondása szerint „olyan volt, mintha ő is a szobában lenne”.

McCartney nem volt biztos benne, hogy jó ötlet Lennon demóiból az iránta és munkássága iránt érzett tiszteletből teljes dalokat készíteni. „Amikor kétségeim voltak, arra gondoltam, ha lenne lehetőségem megkérdezni Johnt: – Hé John, szeretnéd, hogy befejezzük az utolsó dalodat? – Tudom, hogy a válasza az lett volna, hogy igen.”

 

Blackwater Holylight

Először koncertezik Budapesten a Blackwater Holylight

November 10-én, pályafutása során először érkezik Budapestre a Blackwater Holylight, a helyszínt az Instant szolgáltatja, az előzenekar pedig az Iron Jinn lesz. A főzenekar 2016-ban alakult Portlandben, rá két évre adták ki első nagylemezüket Blackwater Holylight címmel, amit további két LP és egy split is követett. Stílusuk egészen érdekes, nagyon hangulatos elegye a stoner rock, […]

Fraught

Fraught – Katartikus dübörgések

Az ír extrém zenei kollektíva, a Fraught november 24-én, Transfixed on Dying Light címmel adja ki új albumát az Argonauta Records gondozásában. A Fraught 2018-ban alakult a Coldwar, Warpath, Mortichnia, Wound Upon Wound és Slave Zero hamvaiból, azzal a céllal, hogy egy merőben újfajta egy extrém zene vízióját kövessenek. Első demójukat (MMXIX) 2019-ben adták ki, […]

Cikkek

The Age – Valakinek tetszik, valaki inkább kimegy sörözni

A napokban adta ki új anyagát a budapesti The Age zenekar. A meglehetősen trenden kívüli zenét játszó csapat hozzám hasonlóan sokunknak ismeretlen lehet, pedig nem ma kezdték a zenélést. Ezért új „lemezük” kapcsán egy rövidebb bemutatkozó interjú keretében az alapító – énekes/gitáros Varga Lajos Lalával beszélgettem. Kezdjük talán a legelején. Mikor és hol, hogyan alakult […]

HIPPIE_DEATH_CULT

HIPPIE DEATH CULT – Helichrysum (2023)

A 2017-ben elstartolt egyesült államokbeli stoner/doom formáció, a Hippie Death Cult soraiban lényeges változások történtek a két évvel ezelőtt kiadott „Circle Of Days” című lemezüket követően: távozott a csapatból Ben Jackson énekes-szintis, akinek …