2023-10-31

Hét Jel

„A második album egy progrock-lemez, meglehetősen szélsőséges hangulati amplitúdóval” – villáminterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel második albumáról

Újabb dal a ’Vérrel írva’ című lemezről, még mindig csak az előszelek fújnak, hetek, hónapok, lassan már évek telnek el úgy, hogy a Hét Jel második lemezét várjuk. Közben persze a tartalmak folyamatosan érkeznek, ahogy most is. A Vállalni kell új dal, megint egy új zenei aspektus, és megint egy szokatlan klip, volt tehát miről kérdezni Pócsi Pistit.

ajánló

Elephants From Neptune – Boogieland a BuSH-on

Észtország legvagányabb rockzenekara, az Elephants From Neptune a BuSH-on mutatja be új, ’Boogieland’ című nagylemezét november 2-án, az Akvárium Klubban. A többek között a Red Hot Chili Peppers és a Foo Fighters vendégeként is ismert desert rock banda hat év után tér vissza Budapestre, ahol ezúttal a Carson Coma társaságában lépnek fel.

bakancslista

Bakancslista

Az egyéjszakás kalandok híve vagyok – legalábbis koncertélmények tekintetében: akiket egyszer láttam élőben, azokkal nem törekszem az újabb találkozásra, inkább igyekszem újabb

casey

Januárban jön a Casey visszatérő lemeze, itt a címadó dal: How to Disappear

Még tavaly év végén röppentek fel a hírek, hogy a Casey három év teljes csend után újra színpadra áll – ha csak pár koncert erejéig is. A walesi poszt-hardcore-banda rögtön utána viszont kiadott egy dupla szinglit (Great Grief, Atone), szeptemberben pedig egy új dalt, Puncture Wounds to Heaven címmel. Azért egy épp csak nosztalgiázásból lábáztató […]