Fémforgács
A The Hellfreaks eddig a zenei látóhatárom horizontján volt. Tudtam a bandáról, nagyjából sejtettem az irányvonalat is, de igazából nem emlékszem, hogy egyetlen dalt is hallottam volna korábban. Aztán amikor a csapat gitárosa, Jozzy (lásd még Toxic Twins Project, LiveLifeHard, ex-Wendigo, ex-Leander Rising, stb.) a rádióműsorom vendégeként a stúdióban járt, és a klipes Hit Me Where It Hurts volt az egyik saját, amit hozott természetesen elkezdtem az ismerkedést. És milyen jól tettem!
Néhány mondatban megpróbálom összefoglalni, mit érdemes tudni a zenekarról. A csapatot Radnóti Zsuzsi (Shakey Sue) álmodta és alapította meg 2009 februárjában, és azóta alkotnak is különböző felállásban. Kezdetben amolyan surf-psycho punk volt a stílus (az első két lemezen), amiből mára a punkos lendület maradt meg. A 2016-os Astoria lemez egy köztes állapotot mutatott, ami egy modern rocklemez volt, a klipes I’m Away például már előre vetítette a folytatást. A 2020-as, nemzetközi szinten is elismerő kritikákat kapott God On The Run lemez nekem ugyan még nem adta meg magát, de az biztos, hogy ezek nem alaptalanok voltak. Azt az albumot már Jozzy csatlakozásával teljessé lett és azóta is meglévő felállás jegyzi. Az a lemez nekem még kicsit útkeresősnek érződik abban az értelemben, hogy ott még az erősebben jelenlévő dallamos punk hatások mellett kevésbé érzem hangsúlyosnak azokat a modern rockos témákat, amik az új lemezen olyan erőteljesek és – számomra legalábbis – “eladják” a bandát.
Egy csomó további fontos dolgot (például a Napalm Records szerződés létrejöttének kalandos történetét) pedig megtudhattok a Ric$Cast-ből:
Ezek után nézzük az április közepén megjelent Pitch Black Sunset lemezt.
A Sunrise egy alig másfél perces hangulatos, elektronikus intro, ami nem készít fel arra, ami a néhány másodperces csönd után a képünkbe robban az Old Tomorrows képében. Nos ez rögtön az elején egy akkora dal, hogy annak lendülete kis túlzással végig ki is tart az albumon. Akkora refrén van benne, hogy közhely ugyan, de sokan ölni tudnának érte és ezt még a csordavokállal is megfejelik. Zsuzsi kis túlzással ezer hangon szólal meg a dalban, amivel meg is mutatja, hogy érdemes odafigyelni rájuk. A Budai Béla, Domján Gábor ritmusszekció már itt leteszi a névjegyét. Jozzy gitározását pedig szerintem nem kell bemutatni, védjegyszerű szólója fontos része a dalnak. Nem véletlenül lett ez az első klipes dal. És nem véletlen az sem, hogy a Napalm Records fantáziát látott bennük.
A már említett szintén klipes Hit Me Where It Hurts megint kiváló refrénnel jön, de itt már visszaköszön az intro nyugisabb hangulata is. Minden bizonnyal nagyot üthet előben. Az ezt követő Chaos a címéhez méltóan zúz és tarol le bő másfél percben, Béla dobolása, Jozzy agyahagyott szólója mindenképp erőssége. A lemez központi tétele a Weeping Willow, ami nyilván nem véletlenül lett a leghosszabb, és természetesen a videó képi világa is erősíti a mondanivalót. Egy nagyon nyomasztó képi világú, brutálisnak is bátran nevezhető kisfilm készült
A Body Bag kicsit visszakacsint a múltba, legalábbis ez egy punkosabb dal, amibe azért az elektronikával a második felébe elvitték egy indusztriálisabb irányba, ami nagyon jól áll nekik. Ezt az irányt folytatja a Rootless Soul Riot is, de ez visszautal a Chaos-ra is, ismét csak kiváló refrénnel. De még egy kis trappolós headbangelős kiállást is belecsempésztek a közepére.
A visszafogottan induló kvázi címadó, aminek megint csak akkora refrénje van, hogy már az magában nyerő lenne, de megvan benne a The Hellfreaks minden erénye. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül kapott ez is videót. Itt szerzőtársként Szebényi Dani is megjelenik. A végén megnyugszik a zúzás elcsendesedik, majd a lemezt mintegy keretbe foglalja az outroként érkező Sunset.
Mit lehet még mondani? Én gratulálok a csapatnak és remélem, hogy az évek során befektetett energia megtérül, illetve a nemzetközi színtéren is elérjék a megérdemelt sikert! Számomra a banda az idei év nagy felfedezése és bízom benne, hogy a következő lemezük is legalább ennyire beszippant majd. Addig pedig igyekszem élőben is elcsípni őket, mert biztos vagyok benne, hogy a színpadon ezek a dalok hatalmas energiákat mozgatnak majd meg.
