rattlead.hu
Óriási Manowar fan vagy, de néha már neked is kínos Joey de Maio néhány megnyilvánulása? Nagyon imádtad a hőskorszak albumait, de ugyanazt már nem találod meg a mostani (hahh) kiadványokban, amit akkor éreztél? Nos, ha ezen kérdésekre igennel feleltél, akkor van egy jó hírem. Itt a megoldás a problémáidra! Úgy hívják: War Dance! Görögök a srácok és amikor először hallottam az új albumukat, az volt az első gondolatom, hogy ilyen, ha a Wish-ről rendelsz Manowart, de minél többször fut le a lemez, úgy érzem, nem helytálló a definíció, ugyanis ez egy hatalmas album, és bizony megvan benne az a mágia, ami a korai és középkorszakos Manowar albumokban megvolt!
A bandát egy legendás görög heavy metal zenekar, a Sarissa egykori gitárosa Tassos Pananoudakis hozta létre, és igaz, hogy kiadtak már egy albumot 2015-ben, de aztán teljesen eltűntek 8 évre (még a Facebook oldaluk is megszakad 2015 után), hogy most, szinte a semmiből jöjjenek elő egy teljesértékű koronggal.
A csapat hatalmas erőssége a hű Manowar másoláson túl az énekes Lefteris Pletsis, aki olyan mértékben képes hozni Eric Adams orgánumát, hogy simán bevenném, ha valaki azt mondja maga a mester énekelte fel ezeket a dalokat.
Az album érdekesen indul, ugyanis a nyitó dal szerintem magasan a leggyengébb alkotás a lemezen, legalábbis a belerakott sikoltás effekt simán ront rajta annyit, hogy ne akard többet mégegyszer hallani, aztán elkezd működni a lemez, és a harmadik daltól már nincs rossz nóta. A harmadik szám a The Free Besieged amúgy is a személyes kedvencem, mert a 0:39-nél megérkező mázsás riffelést kb végtelenítve el tudnám hallgatni napestig. Az ezt követő Rain of Arrows a keleties dalbetétekkel szintén telitalálat, de minden dal egy egy részletét ki tudnám emelni, van itt minden olyan klisé, melyet a Manowar tett naggyá, de annyira nyilvánvalóan plágium, hogy az ember nem is tud haragudni, csak köszöngeti magában, hogy ez az srácok, végre egy igazán jó album Joe-éktól, még ha nem is ők hozták össze!
Nincs Black Wind Fire and Steel féle hipergyorsulás, főleg az erős középtempók, és nagyívű, epikus lassulások viszik a prímet a dalokban, kivéve a záró Round of Death, ahol azért bedobják egy kicsit ők is a gyeplőt (no csak úgy finoman) és adnak némi sebességet a dalnak.
A belbecs mellett a külcsín is az anyazenekart mintázza, harcias borító, egy erős hasizmú görög harcossal, pici villámmal és sasokkal. Ezekkel igazán nem lehet hibázni.
Valljuk be, nem a War Dance fogja megreformálni a metal műfajt, de amit felvállaltan játszanak, azt annyira őszintén és jól teszik, hogy ezért csakis szeretni lehet őket. Sokat ment máris nálam, de úgy érzem még sokat fog forogni ez a lemez, hiszen, ha már a Manowar nem kényeztet el kiadvánnyal, ha már a jó kis német Majesty is beleállt a földbe, akkor az én fejemben a War Dance lesz az a csapat aki magasra emeli a Metal zászlaját és ha ökölrázós headbengre vágyok, már tudom melyik lemezt kell előszednem!
