Feltámadó punklegendával és jótékonykodással nyit hétvégén a dorogi Kacsa

Nuskull Magazin

Mint minden évben, idén is megrendezik Dorogon a Kacsában a Kacsanyitó minifesztivált koncertekkel, akusztikus matinéval, jótékonysági merchvásárral, sörponggal és jó hangulattal karöltve. A buli most hétvégén, április 26-27-én lesz, a felhozatal pedig ezúttal igazán különlegesre sikeredett, ugyanis 14 év(!) elteltével összeáll a helység egykori kultbandája, a Graveyard at Maximum, ráadásul teljes felállással.

A programokról a főszervező, Borhi Dani (Lightchaser) mesélt:

Pénteken, 14 év után újra teljes, eredeti felállással lép fel a legendás dorogi punkrock-zenekar, a Graveyard at Maximum – utoljára 2010-ben az esztergomi csónakházban (Dokk 47, Moly néven futott) játszottak. Az első napon a G.A.M. mellett zenél a budapesti Bankrupt, illetve a veszprémi The Buttholes. Mindkettő banda meghatározó csapata a 2000-es évek utáni hazai punkszcénának.

A szombati nap nem maradhat napközbeni programok nélkül: a középpontban a jótékonysági esemény lesz, ahol idén a fő kedvezményezettünk az „Örökbe fogadok egy ovit” program, ahol elsősorban tárgyi felajánlásokat várunk, melyet a Kacsa kocsmába lehet majd lehozni szombat délután. Emellett lesz ismét jótékonysági merchvásár, sörpong, illetve akusztikus fellépők sora szórakoztatja majd a látogatókat: Skolák Peti (Kozmosz, Bajnoq, ex-Reflected, ex-the pfl), Köles Tomi (Blue Revolver), Hart Balázs (Link-X), Pénzes Andris (Hitori, Tard Horses) és Fenyő Robi (Sharin’). Az esemény ezen része ingyenes! Este ismét a hangos koncertek következnek, ahol is a budapesti Sharin’, az esztergomi Lightchaser, illetve a dorogi Headstock lép fel. Emellett meglepetésekre is lehet számítani, így érdemes bekövetni az eseményt.

Minden további infó és részlet az eseményben található, ezenkívül Dani és Radó Peti (Graveyard at Maximum) bővebben is mesélt a GAM reunion ötletéről és programokról Szénégető Ricsinek a Ric$castban, ez is megnézhető alább:

//www.youtube.com/watch?v=N6j_Y8YPo_w

//www.youtube.com/watch?v=uKrhngyQybU

//www.youtube.com/watch?v=ObWDMEN92M4

//www.youtube.com/watch?v=OAITEaTlfgw

//www.youtube.com/watch?v=s3b50fJfYOE

//www.youtube.com/watch?v=YnzUdKSDKLg

//www.youtube.com/watch?v=RKUhygsUojk

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.