Nyolc év után itt egy új klipes dal az Insane-től

Nuskull Magazin

Már jó fél éve lehet tudni, hogy az idén 25 éves Insane valami újdonságon dolgozik, amiben mindkét korábbi énekesük, Knapp Oszkár és Molnár Bálint is érintett. Most pedig meg is érkezett egy új dal, Glorious Failures címmel. A szám klipje szintén a jubileumra reflektál, hiszen a zenekar több korábbi tagja is feltűnik benne a jelenlegi tagság mellett, ami amúgy a következő:

  • Horváth István – gitár, producer
  • Kádár László – gitár
  • Szabó Máté – dob
  • Tóth Bertalan – basszusgitár

Egyelőre nem tudni, hogy egy egyszeri szingliről van-e szó, vagy kilátás egy lemezre is, bár igazából meglepődnénk, ha ennyiben megállna a sztori, miután ilyen szépen összegyűltek itt az arcok.

Ha valaki nem lenne képben az előzményekkel: Oszkár az 1999-es alapítástól 2007-ig, Bálint pedig onnantól 2012-ig állt az Insane élén, és bár az évek alatt már sokszor álltak együtt színpadon, de eddig sosem szerepeltek közös stúdiófelvételen. A zenekar utolsó lemeze a 2016-os Err volt, ezen Tóth Berci lépett elő frontemberré, aki a volt énekesek visszatérése óta visszaváltott a bőgős posztra.

A zenekar következő koncertje a szintén sok éves szünet után visszatérő Rockmaratonon lesz Dunaújvárosban, a fesztivál nyitónapján, július 11-én. Ezenkívül lesznek még további szülinapi bulik is, amiket később fognak bejelenteni.

//www.youtube.com/watch?v=ehDxRzLRaaI

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.