rattlead.hu
Interjú Carey Howe gitárossal a Leatherwolf 1989-es Street Ready albumának 35. évfordulója alkalmából.
Carey, a Leatherwolf 1981-ben alakult. Ha jól tudom, felállás akkoriban a következő volt: te és Geoff Gayer gitárosok, Michael Olivieri ének/gitár, Perry Boyer dobos és Matt Hurich basszusgitáros? Hogyan jöttetek össze?
Valójában úgy kezdődött, hogy Dean és én egy zenekarban voltunk Jerome Sevrinnel, az eredeti basszusgitárosunkkal. Aztán Geoff csatlakozott, miután egy hátsó udvari bulin játszottunk együtt mindkét jelenlegi zenekarunkkal. Azonnal összeálltunk, és nem sokkal később felvettük Michael Olivierit, aki egy időben az eredeti basszusgitárosunk volt. Jerome Sevrin börtönbe került, és Matt ekkor csatlakozott a zenekarhoz. Perry Boyer Geoff-fal egy teljesen külön zenekarban játszott a megalakulással egy időben, szó szerint szomszédok voltak, talán 100 méterre laktak egymástól.
Mi volt a véleményed a korai L. A.-i színtérről?
Úgy gondolom, amikor a korai Los Angeles-i színtérről beszélsz, feltételezem, tudod, hogy a Starwood idején, amikor olyan nagyszerű zenekarok, mint az Y&T, a Judas Priest jöttek át a klubszcénán, és én először láttam az Iron Maident az MTV-n, az egy nagyszerű időszak volt. Később ez a fajta L.A.-ben látott hajbandák kezdték átvenni az uralmat, és nem voltam túl boldog emiatt, mert ez nem igazán az én zenéim voltak, vagy zeneileg izgalmas számunkra. Jobban szerettem az L.A.-i punk rock színteret, mint az ottani hajbandák betörését. Ez tuti..
Egyetértesz azzal, hogy az L. A.-i színtér két részre oszlott? Voltak a glam/hair bandák, mint a Dokken, Ratt, Mötley Crüe, Sister (később W.A.S.P. lett) és az underground, főleg thrash/speed/power bandák, mint a Metallica, Slayer, Shellshock (Dark Angel), Armored Saint, Abattoir, Spectre, Vermin stb.?
Igen, nagyon egyetértek azzal, hogy a Los Angeles-i színtér megosztott volt, ami a metál színteret illeti, határozottan. Voltak a glam bandák, mint a Dokken, a Mötley Crüe és a W. A. S. P., és aztán ott voltunk mi, az európai metal típusú bandák, amelyek inkább Orange County-ból jöttek, mint például a Metallica, a Slayer, a Leatherwolf. Mind ugyanonnan a területről jöttek, ugyanabban az időben. Valójában Judas Priest és Iron Maiden feldolgozásokat játszottunk mi is egy klubban, a Cuckoo’s nest-ben és egy Woodstock nevű klubban, és mindkettőben játszottunk a Metallicával és a Slayerrel, ráadásul mindketten akkoriban játszottak feldolgozásokat, ahogy mi is.
Az első albumotok még csak OK volt, de a második albumotokra leszerződtetek egy nagy kiadóhoz (Island), és innentől már egyre jobb anyagokat alkottatok. Hogyan vettek fel titeket? Egyébként más kiadók is érdeklődtek a zenekar iránt?
Tudod, ez a kérdés az első albumunkról, és arról, hogy mikor szerződtünk egy nagy kiadóhoz, némileg spekuláció. Úgy értem, elképzelhető, hogy többet válogathattunk volna, mivel más kiadók is érdeklődtek a zenekar iránt, de úgy éreztük, hogy az Island jó választás, mert az Anthrax is náluk volt, és úgy láttuk, jó munkát végeznek. Azonban az időzítés szempontjából ez nem jött össze nekünk, mivel az Islandnek más tervei voltak nem sokkal azután, hogy leszerződtünk, és továbbadtak a Polydornak, meg miegymás. Chris Blackwell filmeket akart csinálni, ami egyébként nagyszerű volt, mint a „Kiss of the spider woman”, és volt némi sikere is ezzel, szóval ezt megértem, de valójában nem volt előnyös a Leatherwolf számára.
Igaz, hogy az első albumotok független albumként jelent meg, és amikor leszerződtél az Island Recordshoz, ők nem akarták kiadni; a kiadó úgy kezelte az első albumotokat, mint egy demót, és az első albumotokat náluk „debütálásnak” tekintették, és elvárták, hogy albumként kezeljétek?
Igen, igaz, hogy az első albumot független albumként adtuk ki a Tropical Recordson keresztül Mark Avnet-tel, miután úgymond eljutottunk az Island Recordshoz. Ők úgy akarták kezelni, mint egy demót, ami teljesen igaz, és ezért akarták, hogy egyből egy saját címmel ellátott lemezt adjunk ki.
Ezekben az időkben csatlakozott a basszusgitáros Paul Carman Matt Hurich helyett, mi volt ennek az oka?
Ez idő tájt csatlakozott a zenekarhoz Paul Carman. Ez azért történt, mert Matt Hurich kilépett, hogy csatlakozzon a Stryper zenekarhoz, Paul Carman pedig egy Los Angelesben jól ismert zenekarban, a Black Sheepben játszott. Meghallgattuk őt, és már az első próbán elégedettek voltunk vele.
Mikor kezdtetek el dolgozni a Street Ready című harmadik albumotokon?
A Street Ready munkálatait az első album első amerikai klubturnéján kezdtük el. Valójában sokkal többről volt szó. Geoff és én megalkottuk ezeket az igazán súlyos dalokat, és akkoriban túl keménynek és súlyosnak bizonyultak számunkra….
.
Véleményed szerint ez a harmadik album meghatározó esemény volt a zenekar karrierjében?
Úgy gondolom, a Street Ready dalai határozottan jól reprezentáltak sok mindent, amit a Leatherwolf nagyon jól csinált, szóval ebben az értelemben sok év után visszatekintve azt mondhatnám, hogy igen, ez valószínűleg a legmeghatározóbb album és dalcsoport, amit valaha is csináltunk. Nem azt mondom, hogy nem szeretem azt, amit Geoff és én csináltunk a Haunt of Jackals-szal és a Hail Mary-vel (ami most készül mindhárom LW-dalszerzővel és a “ triple axe attack”). Továbbá még az új Leatherwolf albumot is, amit Dean adott ki, Geoff írta meg pár dalt én, de már kiszálltam, mert Dean egyszerűen soha nem fogja tudni érzelmileg feldolgozni, hogy megszabadultunk tőle a Street Ready lemez után. A jelenlegi felállás nagyon jó, de ahogy a történelem mutatja, nem tudnak olyan dalokat írni, mint annó, nyilván 14 év telt el és az a felállás nem írt semmit azóta.
A híres nassaui Compass Point stúdióba zárkóztatok. Hogyan zajlottak a felvételek?
Mindkét felvételt a Compass Pointe-ban rögzítettük a szigeten. Nagyon élveztük ezt az időt. Fontos szerepet játszott a zenekar dalszerzésének fejlődésében, hogy olyan legendákkal dolgozhattunk együtt, mint Kevin Beamish és Michael Wagner.
A Leatherwolf három gitárt és egy billentyűs hangszert kombinál, ami megkülönbözteti őket a többi bandától, egyetértesz ezzel?
Ami a három gitár és a hármas harmónia kombinálását illeti, és a billentyűs hangszerek mögé helyezését, igen, ez tényleg megkülönböztet minket a legtöbb más bandától a környékünkön. De mi inkább csak úgy írtuk a dalokat, ahogy a fejünkbe mentek. Ahogy a fejünkben kellett volna hangzaniuk.
Félelmetes dalgyűjteményt jegyeztetek/felvettetek, a Wicked Ways, Take a Chance és Too Much majdnem power metaljától kezdve az olyan fülbemászó himnuszokig, mint a Hideaway” és a Lonely Road!
Azt hiszem, igen, egy fantasztikus dalgyűjteményt vettünk fel, és tényleg nagyon széles a metáltípusok skálája. Igaz, a Wicked Ways-től a Hideaway és a Lonely Road-tól a Too Much-ig sosem elégedtünk meg, amink volt.
Az album mentes a töltelékanyagtól, és minden dalnak van valamilyen emlékezetes pillanata. A harmadik albumra teljesedtek ki igazán a dalszerzői képességeid?
Azt hiszem, hogy az album mentes mindenféle tölteléktől, ami azt illeti, sokkal több olyan dal volt, amit valójában fel akartunk játszani, de nem került fel, mert ahogy mondtam, Geoffnak és nekem volt egy csomó nagyon kemény és súlyos anyagunk, ami nem került fel.
Mit szólsz ahhoz, hogy az előző albumotokkal ellentétben a Street Ready inkább egy heavy/rock aréna lemezként hangzik?
Az is volt a tervünk, hogy valamiféle heavy rock aréna turnéra tudjunk eljutni, és így szükségünk volt egy olyan albumra, ami illeszkedik ahhoz az időszakhoz.
Mivel magyarázod, hogy a Street Ready a (korszakhoz képest) maga hangzásával, grandiozus produkcióként (különösen az ének és a gitárok) az új heavy metal hangzássá alakult. Az a fajta album lett, ami akár árnyékot is vethetett volna az Iron Maidenre?
Mármint azt kérdezed, hogyan magyarázzuk meg? Tudod, ez a hangzás és, hogy az album meghaladta a korát, az oka talán, hogy ez volt a legjobb produkciónk, és nagyszerű volt az alkotói folyamat is. Akkoriban úgy gondoltam, hogy az énekharmóniák, a gitárok, a szólók, a Street Ready egésze egy igazán jó heavy metal album. Tudod, azt gondoltam, hogy sikeresebb lett volna, mint amilyen lett, de tudod, utólag. Az életben semmi sem garantálható, szóval ez csak egy csodás időszak volt, és egy igazán jó része mindannyiunk életének.
Ez az album tökéletes az első hangtól az utolsóig…
Úgy hiszem, ezért hálásak vagyunk, és büszkék vagyunk az elért eredményre.
Mi a helyzet az Alone in the Night című bónusz számmal, ami az 1988-as Return of the Living Dead Part II soundtrackről származik (melyen a Zodiac Mindwarp és két Anthrax szám is szerepelt)?
Az Alone in the Night, az ötlet, amit írtam, tényleg olyan volt, mintha egy perc alatt kértek volna tőlünk egy dalt a filmhez, és elég jól sikerült. Azt hiszem, nyilvánvalóan mindenki beleszólt, miután az ötlet bejött a próbaterembe, és mindannyian rányomtuk a bélyegünket, és nagyon gyorsan, gyorsabban kipréseltük a dalt, mint általában szoktuk, mégis nagyszerű lett.
Talán több olyan anyagot is írtatok, ami nem került fel a lemezre?
Igen, rengeteg olyan anyagunk volt, ami nem került fel. Tudod, azokra a lemezekre, amelyek közül néhányat átdolgoztunk, azért kerültek fel belőlük. Meg a mostani Leatherwolf lemezen is van, amit Dean most adott ki.
A német Zed Yagóval európai turnéra mentetek az album támogatására. Hogy ment, és mire emlékszel erről a turnéról? Egyébként ez volt az első turnétapasztalatod Európában?
Igen, a Zed Yagóval való turné volt az első európai turnénk a Street Ready lemezünk támogatására, és úgy érzem, nagyszerű utazás volt. Nagyon élveztük a srácokkal. Azonban reméltük, hogy valami nagyobb dologra is eljutunk, ami a terveinkben szerepelt. Pl, hogy visszamegyünk az Államokba és turnézunk Alice Cooperrel, azonban az utolsó pillanatban ez megbukott.
Hogy gondoljátok, hogy sokkal nagyobbnak kellett volna lennetek? Mindenetek megvolt; nagyszerű dalok, egy kiváló gitárcsapat a „classic triple axe attack” hangzásotokkal (a nyitó Wicked Ways intrója önmagáért beszél), egy erőteljes sound, egy nagy kiadó, és még egy gyilkos kinézet is…
Itt van tehát az a millió dolláros kérdés. Hogy szerintem sokkal nagyobbnak és népszerűbbnek kellett volna lennünk, igen. Úgy értem, az emberek mondhatják, hogy mindenünk megvolt, nagyszerű dalok, kiváló gitáros csapat, játékosok, nagyon jó kémia, néhány egyedi dolog, amit csináltunk, de tudod, ahogy már mondtam, semmi sem garantált az életben, úgyhogy el kell fogadnunk, amink akkor volt, és tovább kellett lépnünk. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy a dalok és a lemezek többet vagy kevesebbet jelentettek volna a népszerűség miatt a szememben. Én természetesen büszke voltam mindkét lemezre és a teljesítményünkre, ami a zenénk népszerűségét illeti, az már szinte hihetetlen.
A Street Ready talán a legelterjedtebb és a legkönnyebben megérthető kiadványotok?
A Street Ready határozottan a leginkább mainstream és élvezetes kiadványunk, ami valaha is volt, az biztos. Azt hiszem, nagyszerű bizonyítéka volt a Leatherwolf képességének, hogy sok különböző típusú dalt raktunk össze az elejétől a végéig. Ez egy nagyszerű lemez volt, abszolút semmi töltelékkel, és ritkán mondtunk nagyokat arra, hogy milyen lett, de nem is lehettünk volna elégedettebbek.
Carey, köszönöm szépen a válaszaidat. Mik a záró szavaid?
Csak azzal szeretném zárni, hogy köszönöm, hogy időt szakítottál arra, hogy ezekről a régi dolgokról kérdezz. Természetesen közeljövőben új munkáink is lesznek. Remélem, hogy meghallgatjátok őket. Köszönöm még egyszer, őszintén!
