Fémforgács
Először úgy gondoltam, hogy a horror metalt, gothic rock-ot játszó német The Vision Bleak új lemeze kapcsán az ördög ügyvédjének szerepében fogok tetszelegni. Annak ellenére, hogy Markus Stock által működtetett legendás Empyrium-ot a legnagyobb személyes hatásaimként tartom számon, de a szóban forgó formáció muzsikájának stílusa viszont ténylegesen messze esik tőlem. Azonban az április 12-án a Prophecy Production által megjelenésbe kerülő Weird Tales című lemez rácáfolt első és meggondolatlan kijelentésemre. Amikor megláttam a promóció soraiba került közelgő albumnak Łukasz Jaszak által készített borítóját, valami átalakult és formát öntött bennem. Elképedve bámultam ezt a zseniális grafikát. Mint minden igazán elsöprő hatású dolog valójában igazán egyszerű és ez az, ami szelenceként hordozza az igazi erejének esszenciáját. Ahogy ez az alkotás is ötvözi az élet és a szépség törékeny valóját. Mi más lehet szomorúbb, mint a holtjába hullott üde fiatalság és báj, egy szeretett személy elvesztése? Az élet/halál, szépség/tragédia törékeny kettősét hűen reprezentáló produkció valóban magával ragadó. Egyből beugrottak az olyan gótikus varázzsal megbájolt költemények, amint amiket a géniusz Edgar Allan Poe-nak vagy éppen Percy Bysshe Shelley-nek köszönhetünk. De bennem leginkább Victor Hugo – Rózsa és a Sír című költeménye jelent meg. Alapvetően ez az érzet nem is állt nagyon távol a valóságtól. Ugyanis a banda hetedik nagylemezének címét egy 1920-30 években működő magazin ihlette. Az 1920 február 18-án megjelenő Weird Tales az akkor úttörőnek számító fantasy, sci-fi, horrorműveket, novellákat tartalmazott. Olyan szerzőktől, mint a legendás H. P. Lovecraft, aki számos Cthulhu-mítosztörténetét publikálta a magazinban. De megjelent benne Robert E. Howard – Conan, a barbár című műve, valamint más híres korai írók művei, köztük Robert Bloch, Clark Ashton Smith és később Ray Bradbury is. A Weird Tales címmel leginkább H. P. Lovecraftra és Clark Ashton Smithre utalnak, de emellett olyan szerzőkre is, akik valójában soha nem szerepeltek a magazinban, mint például Edgar Allen Poe-ra vagy Lafcadio Hearn-re, akiknek Fantastics and Other Fancies című műve nagy hatással volt erre az albumra. Annak érdekében, hogy ez az új lemez hűen tisztelegjen ezek előtt a művészek előtt mindent bevetett, hogy a legerősebb és komplexebb produkcióját hozza el nekünk.
A banda Markus Stock (Ulf Theodor Schwadorf) énekes–gitáros (basszusgitáros, billentyűs) valamint a dobos és énekes (billentyűs) Tobias Schönemann (Allen B. Konstanz) baráti kapcsolata nyomán született meg, melyet szorosan egybekötött a horror iránti rajongásuk. Megelőzően a korai fázisban lévő Nox Mortis projektben dolgoztak együtt, minek kapcsán először kísérleteztek a gótikusabb rock formulával. Ennek folytán jött végül létre a The Vision Bleak nevet viselő projektjük. A 2004-ben megjelent, klasszikus horrortémákon alapuló The Deathship Has a New Captain debütáló lemezük azonnali sikert aratott mind a gótikus, mind a metal körökben, ami mára már klasszikusnak számít. A pályafutásuk során egyre finomodott és érettebbé vált a duó muzsikája. A 2016-ban megjelent The Unknown című lemezük után viszont álomra hajtotta a fejét a banda. Markus (nagy szerencsére) újra élesztette az Empyrium-ot és korábbi atmoszferikus black metal szóló projektjét a Sun of Sleeples-t. Bizonyára a The Vision Bleak rajongók már igazán ki voltak éhezve egy új albumra. A meglepően hosszúra nyúlt közel tíz éves várakozás viszont most bőven beérett. Mert német duó most ennyi év alkotói szünet után igazán felszívta magát a kriptákból, ködös-baljóslatú erdőkből és borzongató történetekből, hogy ezúttal olyat nyújtson a rajongóknak, mint azelőtt soha!
A Weird Tales anyagát egyetlen dal alkotja. Ezt apróbb fejezetekre bontották, de lényegében teljesen egybefüggő produkció. Ami amúgy egyáltalán nem törik meg, szépen egybefolynak a tételek olyan átvezetőféleségek alkotják köztük a hidakat. Így nem fog megszakadni a figyelmünk a lemez hallgatása során. Ennek kapcsán csak annyit kifogásolok, hogy nem tudtam visszaléptetni, újból elindítani a kedvenc darabjaimat. De ez csak egy kis személyes kifogás, mert ezt a lemezt egy gyönyörű és szívből jövő tisztelgésnek szánták a horror és misztikus irodalom aranykorának a költői és írói előtt. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy az anyag minden pillanatában egy igazi tündöklő gótikus produkció lett! A morbid szépség keserűen édes bódulatát szívhatjuk be ebben a homályos, baljóslatú ópiumbarlangban. Nem csak az album atmoszférája éteri, hanem a formáció zenei szempontból is a lehető legjobbját nyújtja. Jobban kitágították a zenei határaikat. A korábbi vaskos gothic rock vonal mellett megjelentek a gyorsabb extreme metál témák is. Komoly teret kaptak a fejezetekben a black, doom, de még a death metal elemek is. Az Empyrium zeneisége is vissza-vissza köszön bizonyos részeknél. Továbbá egyértelműen otthagyta a legendás Devil Doll zenei hatása is a kézjegyét a szerzeményeken. Ez csak jobban ráerősített arra, hogy elmélyítsék ezt a nem-evilági hangulatot. Ezt a síron túli szolgálatot csak tovább fokozza a hangsúlyos és sok szerephez jutott billentyűtémák. Mindemellett a felvételen vendégszereplő Aline Deinert (Neun Welten) hegedűn erősíti tovább a drámaiságot és változatos hangszerelést. A szintetizátor aláfestések, a hegedű és persze akusztikus gitár betétek sokasága díszíti ezt az ébenfa koporsót! Amit pedig hervadó virágjaival az ének szekció koszorúzz meg! Markus klasszikus black metal károgása szinte már ikonikus. Schönemann hozza a magas és dakrosabb tiszta ének részeket. A két művész vokális összhatása teljes spektrumban lefedi mindazt, amit a korong atmoszférája és nem utolsó sorban zeneisége megkíván.
Nehéz kiemelnem a teljes, egybefüggő játékidőből részeket, mert sok kiváló pillanatot tartogat a lemez, de egyértelműen a One I Was a Flower és a The Premature Burial (IV , V fejezet) a kedvenceim. Számtalanszor meghallgattam a január közepén megjelent szöveges videót. Abszolúte elbűvölt és lehengerelt ez a két tétel. Hibátlan módon sikerült a zenével leképezni azt a magával ragadó tragikus-romantikus atmoszférát és tematikát, ami ezeket a dalokat ihlette. „Mindkettő foglalkozik a halállal, a temetéssel, sírral ugyanakkor alig különbözhetnek egymástól. A Lafcadio Hearn legszebb novelláján alapuló Once I Was a Flower a szomorúság és a szépség gyönyörű gótikus darabja. Meséjét egy virágról és annak illatáról – a lélekről meséli el –, amely megosztja a sírt egy fiatal nővel, aki éppen meghalt. A The Premature Burial az élve eltemetés rémképét idézi fel, ami természetesen Edgar Allen Poe gyűjteményén alapul, amely olyan személyek eseteit gyűjtötte össze, akik ilyen hátborzongató sorsra jutottak. Az Once I Was a Flower nagyon különleges helyet foglal el a szívemben. Nemcsak a Weird Tales első zenei ötlete mely alakította a lemez koncepciót, hanem egyszerűen a leggótikusabb és legcsodálatosabb költői novella, amit valaha olvastam. Szavakon túli szépség, és egyszerre közvetíti romantikus világképünket élénk, spirituális természetünk nézőpontját „- nyilatkozta a két tétel kapcsán Schwadorf. Ezen számokon kívül még a lemezzáró To Drink from Lethe is komolyan belopta magát a szívembe. Stílusában jellegzetes Empyrium-os atmoszféra köszön vissza a boom-/ black metlal emocionálisabb köntösébe öltöztetve. Nem is lehetett volna jobb választás albumzáróként, mint ez a nóta. Megmutatja, hogy zenei szempontból is milyen színes és komplex produkció. Összességében tökéletesen össze is foglalja azt az érzetet, ami a Weird Tales negyvenperces anyaga kapcsán végig átjárt bennem. Minden mozzanatában sötéten romantikus etűd, mely elbűvöl és magával ragad.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy The Vision Bleak lemezről fogok írni. Főleg nem ilyen tisztelettel teli áhítattal, mert be kell, hogy valljam, ezt érzem a korong iránt. Még akkor is így vallanék, ha ez az új lemez zeneileg nem tartalmazott volna hozzám közel álló stílusokból sokkal többet, mint eddig a banda történetében valaha is megesett. Ugyanis roppant átgondolt, művészi produkció, melyet tiszta szívvel lélekkel és nem utolsósorban komoly alázattal közelítettek meg. A tematikája is nagyon megragadott. Jó ötlet volt ehhez a témához nyúlni, főleg ilyen kiforrott és minőségi szinten. Pont olyan zenészek által, akik igazán érzik, hogy mi is ezekben az irodalmi művekben az a plusz, mai úgy ott marad az ember elméjében, mint egy kellemes illat lenyomata, noha a forrást már rég el is felejtette. Tényleg hihetetlen hangulatot hoztak össze a német művészek, amit remekül leképeztek a muzsikájukkal is. A ragadós fülbemászó, drámai faltorú témák, a keményebb, harsogó fémzenei elemek szépen megférnek a dark/gothic rock részekkel. Schwadorf az évtizedek alatt korrekt hangmérnökké avanzsálódott, így hangzásra sem lehet panasz.
Még a promo anyag digitális formátumán is érződött, hogy jól szól a lemez. Noha köztem és banda korábbi lemezei között továbbra is megmarad a távolság, a Weird Tales korongot sokat fogom járatni (és a borítójában meg gyönyörködni). Annak ellenére, hogy a megjelenés még távol van, az együttes rajongói számára csak annyit üzenhetek, hogy nyugodtan adják le a lemezre az előrendeléseiket, mert az eddig legjobb, leggrandiózusabb anyaguk született meg. Azoknak, akik hozzám hasonlóan eddig nem talált be a The Vision Bleak zenéje, azt üzenem: hogy ők is nyugodtan tegyenek egy próbát az albummal, mert rendkívüli produktum és ha egy kis gótikus románcra vágynak egy árnyékos temetőben, akkor a Weird Tales erre kiváló társ lehet!
