rattlead.hu
Vigyázó szemeimet Metalbéci kollégám tanácsára fordítottam a Six Foot Six zenekar irányába, és azt kell mondjam, jól tettem. Egy kellemesen hallgatható, de nem kiugróan tehetséges csapatot ismertem meg ezzel.
A zenekart az egykori Falconer énekes Kristoffer Göbel alapította, aki ugye Mathias Blad kiszállását követően három albumon is énekelt a norvég folkmetal alapvetésben. Alapító társa az Art Nation prog heavy zenekar gitárosa, Christopher Borg volt, kivel először csak, mint örömzenei sideprojekt hozták létre a zenekart a fantáziadús Sif Foot Six Project néven 2018-ban. Ez a debüt olyan jól sikerült, hogy hamarosan 2020-ban követte a második album, melyen kikristályosodott a zenekar stílusa is. Egyszerre dallamorientált, de ugyanakkor riffközpontú metal muzsika, történelmi vagy horror témájú szövegvilággal. Az album fő dalszerzője Göbel, aki itt nem csak énekel, hanem a ritmusgitárosi pozíciót is maga viszi. Az új lemezükön szinte teljesen ugyanaz a koncepció, mint a kettes albumon, sőt azt kell mondjam, fájóan ugyanaz. Göbel vonzódik a szaggatott riffekhez, a színpadias kiállásokat lehetővé tevő dalszerkezetekhez, néha már-már mondókás, enyhén folk hatású énekstílushoz, mely egyszer kétszer még üt, de hamar unalmassá válik. És a Beggars Hill bizony tele van olyan témákkal, melyet már négy éve egyszer (vagy többször) elsütöttek.
Ennek ellenére nem rossz ez a lemez, ugyanis profik dolgoztak rajta. Sőt, Göbel és Borg egy régi jó barátot, a sok bandát megjárt nagy északi veteránt, Snowy Shaw-t is megnyerte erre az albumra vendégdobosként! A nyitó Raie Dead egy mázsás riff után egy kissé bugyuta gitártémára vált, majd berobban Göbel hangja, (mely Mathias Blad és az Axxis torok Bernhard Weiss hangi adottságait elegyíti) és egy szinte indokolatlanul keménykedős refrén. Szerintem nem jó nyitó dal, sőt talán az album leggyengébbje. Sokkal jobban tetszik az ezt követő Freedom Call feelinget sugárzó Tears a menetelős refrénjével, vagy az azt követő Voices Inside némileg arabos dallamaival. Ezek bizony jó dalok, fülberagadó témákkal. A címadó Beggars Hill, akár egy Falconer lemezen is elfért volna a folk beütés miatt, de számomra a lemez csúcsa a Fire Will Burn dal, ami egy nagyon korrekt, lendületesebb, de azért még szigorúan középtempós metal alkotás nulla cicomázással, csak úgy bele az arcunkba.
Nem maradandó alkotás a Beggars Hill, olyan, mint a borító és mint a választott metal logó betűtípusa. Nem rossz, de semmi olyan nincs rajta, amitől igazán felkapnánk a fejünket. Amiért mégis írtam erről a lemezről, annak végtelen egyszerű oka van. Nem kell mindig megváltani a világot, kellenek a korrekt, megbízható iparosmunkák is, melyek tartást adnak a mindennapokra. A Falconer már a múlté, az Axxis nem készít nagyon albumokat, pótléknak pedig itt a SiX Foot Six, és ha megnézünk csak egy videoklippet is tőlük, kétségünk sem marad, hogy ők ezt baromira élvezik, és ezekkel a dalokkal mélységesen megélik a rocksztár státuszt. Mi kell ennél több 
?
