Fémforgács
Ez már nem az Ördög kistestvére!
Nem voltam még Diabolus In Musica koncerten, de a most megjelent Sárkányfejezet lemez után egyértelmű, hogy már nem halogathatom sokáig. Az anyabandát – bármilyen hülyén is hangzik ez egy Ørdøg nevű csapat esetében – meg a két DIM EP-t is szerettem. Tök jó kezdeményezés volt az akusztikus átdolgozás, biztos nagyon frankó a színházi előadás is (bakancslistás) és hát a Bob Dylan feldolgozás is kiválóan sikerült a Milyen kár EP-n.
Ilyen előzmények után várakozással tekintettem a friss anyag elé, de azt kell mondjam a fentiek után nagy meglepetés ért. És ezt még akkor is pozitív előjellel kell érteni, ha az elsőként megosztott Cölöpök még véletlenül sem illeszkedik egyértelműen az eddig megszokott dalok sorjába. Merész húzás volt pont ezzel kijönni, bevallom első alkalommal fel is szaladt a szemöldököm. Ez az elektronikával (a ZX Spectrum/C16 vagy 64 hangzásokkal) bőven nyakon öntött tétel – aminél még az indusztriális címke sem túlzás szerintem – minden volt, csak egyértelmű kezdés nem. Bár már először is volt benne valami megkapó, felismerhetően ott volt benne az Andráséktól megszokott hangnem is, mégis kellett néhány hallgatás, hogy igazán megbarátkozzunk. Most viszont a teljes lemez ismeretében egyértelmű helye van.
A második meglepetés akkor ért, amikor megosztották a következő szöveges videót. Ismerős volt a címe: Az Úristen egyszer… Rémlett, hogy mintha említették volna valami posztban, hogy lesz feldolgozás is a lemezen. Amikor a YouTube feldobta, bevallom félve böktem a lejátszás gombra a képernyőn. Félve indítottam el, mert ha ez az Aebsence dala és nem csak címbeli egyezés, az bármilyen zenekarnak hatalmas falat. Nos, nem húzom tovább, az volt. És nem kellett csalódnom, mert a zseniális dal zseniális átdolgozását hallottam. (OFF: kicsit megnyugtatott, mert ha egy ilyen ikonikus dal más énekhangokkal is tud működni, akkor nincs veszve a remény és remélem az Aebsence is tudja pótolni a frontemberét.)
Persze a dalok között azért akadnak „hagyományos” vagyis pontosabban már megszokott hangszerelésű darabok is. Sőt, a lemezt nyitó Beszélj szépen igazság szerint még ennél is tovább megy. Ez szerintem egy olyan szerzemény, ami kiváló koncertkezdő dallá válhat, ráadásul a lendületével és slágerességével szélesebb körű ismertséget is hozhat a zenekarnak. A Végtelen vidék megint egy másik területre téved, ahol egyrészt a Blackmore’s Night-féle hangulat és a hagyományosabb rockos témák és a váltott énekkel előadott refrén váltogatása adja meg a dal erejét és akkor még nem beszéltem a gitárosok teljesítményéről, ami itt is kiemelkedő.
Az album második felét Miki elmerengő gitártémája festi alá Bálint spoken word előadását, ami szerintem a színpadon introként is tökéletes lehetne. Mondjuk simán el tudom képzelni, ahogy a sötétbe borult színpadon ezzel kezdenek és szépen egy lámpa Holdként kezdi bevilágítani a teret… Az Áruló azért különleges, mert a zenét a Wackor legénysége szerezte, ráadásul Miki mellett Küki és Szléjercsabi játszotta fel, az Andris és Bálint mellett Hege Veronika is énekel.
A záró Ecce Homo pedig már eléggé távol van van attól, amit a két EP és az Ørdøg lemezek alapján gondoltunk/vártunk a Diabolus In Musica legénységétől. A nyitány témázgatása, a két gitár, majd a beszálló hegedű nem készít fel arra, hogy úgy 1:40-től a zenekar „metalba vált”. De ez olyan természetesen történik, mintha a zenekar egy új útkereszteződéshez ért volna, ami egy amúgy nem idegen terület felé vezet. Ezzel új távlatok nyíltak, ami szerintem további érdekes dalokat hoz majd a banda életében.
Igazság szerint azt érzem, hogy most olyan pontra jutottak, ahonnan szinte bármerre tovább indulhatnak, a határaikat bátran tolhatják kifelé. Talán jó példát mutatnak erre az alábbi sorok:
„Szépet, színeset hánytál
Úszhat benne a víg jövő”
A fenti idézet után már nem hiszem, hogy elemezgetni kellene, hogy a dalok szövege mennyire kifinomult és többrétegű. Sokféle értelmezése lehet a soroknak. Kifejezetten ajánlom a szövegekre koncentrálva hallgatni a lemezt. És zárásul még annyit, hogy a fenti idézet és a borító grafikája között is lehet akár párhuzamot keresni, sőt nekem itt Munkácsy Ecce Homo c. festményével is sikerült hasonlóságot felfedeznem, hiszen nagyon hasonló a színvilág. Bár a Sárkányfejezet 2023 végén jelent meg, nehezen tudom elképzelni, hogy ne kerüljön be az évértékelő listám TOP10-ébe. Mestermunka, na!
