rattlead.hu
Majka bácsi lemezes ládájába időről-időre új zenéket fúj be a szél, mert kutatom, keresem az új előadókat és anyagokat.
Meg kell mondjam, a felhozatal óriási, hihetetlen mennyiségű zene készül, a bőség zavara meg hatalmas. Mivel elég lusta vagyok, de néha bizony szívesen a figyelmetekbe ajánlanék egy-két új alkotást, arra jutottam, hogy egyetlen cikkben három lemezt fogok röviden bemutatni, azzal a nem titkolt céllal, hogy rávegyelek benneteket azok meghallgatására.
Nézzük akkor, hogy mit rejteget éppen Majka bácsi lemezes ládája!
Molybaron: Something Ominous
Sok az új zene, sok a jó zene, de ritkán fordul elő, hogy egy számomra teljesen ismeretlen zenekar a legmagasabbra tett lécet is megugorja csont nélkül, márpedig a Molybaron esetében ez történt. Korábban sosem hallottam a franciaországi, de ír-francia együttműködésben dolgozó zenekarról, annak dacára, hogy az idei évben már harmadik nagylemezüket adták ki.
Progresszív power metál, írják az ismertetők, de aki valami túlagyalt, nehezen befogadható zenére gondol, nem is járhat messzebb a valóságtól, de az is nagyot téved, aki kardozós, dugós, sárkányb@szó metálra gondol. Hogy milyen akkor a Molybaron zenéje? Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám, fogós, vagy ahogy a gyerekeim mondanák, catchy.
Catchy, de egyedi és igényes, populáris és tartalmas. Van itt minden (mint a búcsúban): dallamos, jól megjegyezhető refrének, bomba riffek, remekül megírt dalok és biztos hangszeres tudás. Stílusok terén is tág a spektrum, thrash, power, klasszikus heavy metal, vagy éppen közönségénekeltető stadionrock, a Molybaronnak minden jól áll, és az ezernyi darabból olyan egészet rak össze, amit újra és újra kell hallgatni.
Kinek ajánlom? Gyakorlatilag mindenkinek, aki kíváncsi arra, hogy milyen egy nagyon minőségi modern metal lemez; nálam bérelt helye van az éves best of listámon, és egy dobogós helyezés esetén sem lennék meglepve.
Titkos tipp: meghallgattam az előző lemezüket is (The Mutiny), tegyetek így ti is, mert bombajó az is.
Brainslug: Brainslug
A Brainslugról se hallottam korábban, de ebben nincs semmi meglepő, mert egy friss zenekarról van szó, és az első lemezük jelent meg 2023 májusában. (a Metal-Archives szerint létezik egy amerikai Brainslug is, akik heavy/doom metálban utaznak, de a brit Brainslug, akikről írni szeretnék, hamisítatlan old-school thrash metált játszik).
Ha azt írtam, hogy a Molybaron egyedi és összetett, akkor ettől a Brainslug muzsikája nem is állhatna távolabb. A brit srácok ugyanis nem találták fel a spanyolviaszt, isten igazából nem csinálnak semmi különlegeset, de nagy intenzitással és lelkesedéssel tolják a klasszikus amerikai gyökerű thrash metalt. Kicsit olyat zenét képzeljetek el, mintha a fekete album előtti Metallica zenéjét crossoveres énekkel és egy adag vidámsággal kombinálnánk: jól megírt dalok, maximális sebesség, humor és jókedv, 100 százalékos elkötelezettséggel.
Kinek ajánlom: Minden thrashernek kötelező darab, az év egyik legjobb albuma a stílusban. Akinek a Battle Kite vagy a Thrash Grandad című dalokra nem kezdenek bizseregni a mosh izmai, azzal komoly baj van.
Titkos tipp: nézzétek meg a Thrash Grandad videóját, és mosolyogjatok!
Oomph!: Richter und Henker
Harmadik vizsgált lemezünk alkotói igazán régi motorosok, hiszen az Oomph! névre hallgató német indusztriális banda saját magáról elnevezett első lemeze még 1992-ben jelent meg, ami testvérek között is 31 évvel ezelőtt volt.
Én annak idején az első három lemezüket hallgattam, azok valahol még cédén is megvannak, és mindig ott voltak a fejemben, mint a Neue Deutsche Härte egyik alapzenekara. Aztán elmentünk egymás mellett én és az Oomph!, a későbbi anyagaikat (ha jól számolom, nem kevesebb, mint 10 darabot) egyáltalán nem is hallottam, aztán az idei lemez valahogy mégis szembejött az interneten, és annyira tetszett a borító, hogy meg is hallgattam.
Meg kell mondjam, hogy a Richter und Henker című anyag (ami nem egy tisztítószereket gyártó cég neve, hanem annyit tesz: Bíró és hóhér) egészen másmilyen, mint amire számítottam, de ez nem feltétlenül baj, sőt. A korai lemezek pattogóan kemény elektronikája, a germánosan merev, menetelős ritmusok elvesztek az évtizedek ködében, de kárpótlásul gépzenével bőven átitatott, de mégis klasszikus rock-metál lemezt kapunk, tele dallammal, igényes szövegekkel, emlékezetes refrénekkel. Ez egy kellemes, hálás lemez, amit nem nehéz jóra hallgatni, és újra meg újra lejátszatja magát. Érett alkotás, ez jut róla eszembe, mert 30 év, az 30 év, és ahogy korábban is írtam más zenekarok kapcsán, szerintem természetes, ha az évek nem múlnak el nyomtalanul, hiszen a más kor más élményeket, más életet jelent, ami meg a zenében is megjelenik ugye, ha az ember komolyan veszi, hogy ez az önkifejezés egyik módja.
Kinek ajánlom: Mindenkinek, aki azt hiszi, hogy a Rammstein találta fel a német indusztriált, és azoknak is, akik fel akarják frissíteni a német nyelvtudásukat.
Titkos tipp: Én hetek óra nem tudok lejönni a Wem die Stunde schlägt (akinek ütött az órája) című dalról (ami, remélem, nem azt jelenti, hogy ütött az órám), tegyetek vele egy próbát, hátha ti is megveszitek vinylen az albumot!
