Dallamos heavy Fejérből!! Itt van a Nézz ránk című album!!!

Haverock Közösség

Két frontemberes, dallamos heavy Fejérből –
Megjelent az End Of Paradise Nézz ránk című albuma

Megjelent az End Of Paradise Nézz ránk című ötödik nagylemeze! Az idén 15. születésnapját ünneplő – a tavalyi év elejétől két énekessel működő – székesfehérvári székhelyű banda friss albumára 10 vadonatúj szerzemény került. A dalcsokor egyrészt egy magabiztos “megnyilatkozás” e felállás létjogosultsága mellett, másrészt tökéletes demonstrációja annak, hogy hogyan is képzeli el az alkotógárda a dallamos (helyenként epikus, sőt death-es) heavy / power metalt 2023-ban.

Lévai Sándor (ének) a lemezanyagról:
A dalaink többsége klasszikus melodic heavy metalnak mondható, de a két énekeses felállás utat nyitott a kissé deathcore-osabb / metalcore-osabb hatások felé, amit személy szerint nagyon kedvelek. Az új lemez a vokálszekciót tekintve emiatt kissé útkeresésnek is tekinthető, de bízom benne, hogy már most sikerült a megfelelő középutat megtalálni a hagyományos metal, és a modernebb death irányok között.”

A felvételek a soproni MD Stúdióban készültek –
hangmérnök / keverés / mastering: Schmiedl Tamás „Smici”

Zenekar:
Lévai Sándor – ének
Feltein “Zombi” Attila – ének
Tóth László István – gitár, vokál
Munkácsi Tamás – gitár, vokál
Menyhárt Mihály – basszusgitár, vokál
Németh Dénes – dob, vokál


További EoP koncertek:
11.18. Nagymegyer / Big Man Pub
11.25. Dunaújváros / Kaptár Music Pub
12.16. Székesfehérvár / Nyolcas Műhely
12.29. Kecskemét / Ápoló Klub

Nézz ránk album az online felületeken: https://songwhip.com/end-of-paradise/nezz-rank

Shophttps://shop.hmusic.hu/eloado/end-of-paradise

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.