PAIN – Változások a ma esti programban

Hard Rock Magazin

A két főbanda, a PAIN és az Ensiferum fellép ugyan, de ők is csak a tervezettnél később. A két előzenekar nem tud ma este színpadra állni.

A koncertszervező cég, a Livesound az alábbi infókat osztotta meg a PAIN-koncertre látogatókkal: „Ahogy tegnap már jeleztük, súlyos logisztikai problémák sújtják a PAIN / Ensiferum európai turnéjának azon szakaszát, amely Budapestet is érinti. A zenekarok tegnap este Szófiában léptek fel, majd onnan érkeztek hozzánk, azon a Balkánt észak-déli irányban átszelő útvonalon, ahol az elmúlt hetek arab-izraeli konfliktusai, illetve a menekültáradat miatt megnövekedett forgalomra, illetve a korábbiaknál sokkal szigorúbb határellenőrzésekre kellett számítani. A helyzet az éjszaka folyamán tovább romlott, egy baleset miatt a fellépő zenekarok turnébuszai Szófiából hazánk felé tartva 4 órás várakozásra kényszerültek az autópályán, emiatt a Ryujin és az Eleine biztosan nem tud fellépni ma este a Dürer Kertben. Bízunk abban, hogy a PAIN és az Ensiferum koncertjét késő este ugyan, de meg tudjuk rendezni. A kapunyitás időpontját a későbbiekben – a már biztosabb információk birtokában – fogjuk közölni. A Dürer Kert 18:00 órától nyitva lesz, akik hamarabb érkeznek a helyszínre, mint a kapunyitás, ők az aulában vagy a kerthelyiségben tudnak várakozni, illetve ételt-italt fogyasztani a nagyterem megnyitásáig. Szíves megértéseteket kérjük a történtek miatt, s bízunk abban, hogy a nehézségek ellenére is egy jó hangulatú este vár ránk!”

A legújabb információk szerint így módosul az este programja:

21:00 – kapunyitás
21:30 – PAIN (90 perc)
23:20 – Ensiferum (50 perc)

A Ryujin és az Eleine nem lép fel a Dürer Kertben. Akik a programváltozás miatt szeretnék a megvásárolt jegyüket visszaváltani, azok az ugyfelszolgalat@tixa.hu címre visszajelezve, a megrendelési számmal (a vásárláskor kapott e-mail tárgyban látható számsor) megadásával tudnak visszatérítést kérni. Kizárólag azokra a jegyekre lehet ilyen igényt benyújtani, melyeket belépésre nem használnak fel a koncert időtartama alatt, illetve a visszatérítési szándékot 2023. november 2. éjfélig lehet jelezni. A jegyvásárlás során keletkezett tranzakciós adatok alapján a bank jóváírja az összeget az ügyfelek számára. A bank az online vásárlások esetén – a saját belső szabályai szerint – legkésőbb 30 banki napon belül utalja vissza az ellenértéket.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.