Fémforgács
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!
Igazán komoly kihívás az Albino Slug lemezéről írni, mivel háttérinformációk hiányában nagyon kevés dolgot lehet tudni erről a csoportról. 1993-ban megjelent bemutatkozó anyaguk, majd a rá következő évre kiadott Barabbas című EP-jükön túl sem egy bandafotó, se egy interjú, vagy bármi nem maradt utánuk, de abban biztos vagyok, hogy az “egylemezes” sorozatban kötelezően itt a helyük. Ez annak köszönhető, hogy a zenekar véleményem szerint merőben megelőzte a korát és még mai füllel hallgatva sem tudok különösebben belekötni abba, amit évtizedekkel ezelőtt a projekt letett az asztalra. Gondoljunk csak bele: 93-ban norvégiában a fiatalok ölték egymást a boltok polcain hiánytermékké vált fekete-fehér arcfestékekért és a világ leginkább a lángoló templomok és gyilkosságok, öngyilkosságok révén elszabadult black metal színtérrel volt elfoglalva. A tomboló fagyosságnak, sátáni tűzvésznek emelt katedrálisok árnyékában hozta össze egyetlen lemezét az Albino Slug, melynek célja egy bizonyos ponton még össze is egyeztethető a keményebb vonallal: elszakadni a sablonoktól, egyedi útvonalat keresni a metal zene berkein belül és azon túl.
Ehhez a formáció négy (vagy több, még ezt sem tudni pontosan) zenésze olyan elemeket használt fel, amelyek leginkább a sludge/stoner/doom muzsikákra emlékeztetnek, de hallgatás közben nagyon nehezen tudunk konkrét hasonlatokat felidézni magunkban. Akad itt progresszív töredezettség, post metal, pszichedelikus monotónia, elektronika és kísérletezés. Összességében a legmegfelelőbb meghatározás az avant-garde, experimental jelző bevetése, amit ez a zenekar az elsők között aggathatott magára. Ove Hjelvik (basszus, dob, gitár, billentyűk, fújós hangszerek), Audun Eriksen (gitárok, ütőhangszerek, hangminták), Mats Ivar Takle (billentyűk) és Asgeir Rekkavik (ének) alkotásában egyértelmű, hogy minden tag minden elképzelése teret kapott a végeredményben, ami ennek, és elsőre akár ilyesztő stílusmeghatározás ellenére egy igazán gördülékeny, szórakoztató hallgatni való azok számára, akik kedvelik az érdekes, izgalmas megközelítéseket.
Akad még itt vendégként megadott basszer, a felvételeknél besegítő dobos és egyéb hangszeren játszó, mindössze néhány hanggal hozzájáruló zenész, melyekről nem maradt fenn megbízható információ. Talán ez az állapot, ami ennek a lemeznek a nagyszerűségét, sokszínűségét eredményezte csak egy rövid ideig volt fenntartható, mert mindenki a saját közegében akarta folytatni az alkotást. Eriksen rövid életű thrash zenekarán kívül nem is maradt meg azonban semmi a projektből, melynek emlékezete azonban méltatlanul süllyedt el a homályba…
Kezdjük az ismerkedést a legkézenfekvőbb dologgal, a borítóval. Nem egyértelmű, hogy a képen egy, a Földön megjelenő korai életformákból kapunk ízelítőt, vagy egy teljesen idegen, ismeretlen világból, minden esetre egyszerre csodálatos és a maga módján nyugtalanító. Első körben nekem egyértelműen a sci-fi, abból is a klasszikusok jutottak eszembe, melyek a tudományos alapokat sem nélkülözve mutattak be komplex élettereket. Ugyanezt elmondhatjuk az 51 perces anyagról is, aminek minden tétele ad lehetőséget a felfedezésre, mivel egyedi hangulattal, szerkezettel rendelkezik.
A sort a könnyen emészthető, mégis fura Hnrr 8 kezdi, ami már-már slágeresnek hat furcsán kicsavart gitárjaival (érdekes kontraszt rajzolódik ki a mély, sludge riffek és az élesebb, csilingelő hangok között), meggyőző énekével. Egy kicsivel mélyebbre ránt minket a Thorbud, ahol a gépiesen döbörgő basszus emelkedik ki az összképből pár különös hangmintával, melyek szépen belesimulnak az összképbe. A két szerzemény úgymond megalapozza, előkészíti a hallgatót arra, ami ezek után következik. Személyes kedvencem, a 8 perces Du må ikke sove páldául már száműzi magából az egyértelmű dolgokat és csak a bizarr részét tartja meg az eddigieknek: az ének helyett egy, a második világháború előérzetét kifejezni kívánó vers előadásából áll. A hagyományos módon előadott lírai műnek a zene méltó társa, alátámasztó kísérője. Úgy hangzik, mint egy földöntúli, baljóslatú blues, ami az utolsó perceiben beteljesíti felerősödésével a versben csak sejtés szintjén bemutatott pusztítást.
Az alig két perces Bring Water/Skinner Boxed duó során a csapat némi elektronikus kísérletezéssel tölti az idejét, ami úgymond kettévágja a korongot. Ennek második fele teljesen felesleges és kizökkentő, még ha vissza is tér a gitárhoz. A bizarr módon induló, majd hirtelenjében kísérleti punk zajongásba váltó Vaffel már visszahozza a valódi bátorságot, amit a zenekar a magáénak tudhat, 3 és fél percével a legintenzívebb tétel az egész korongon. Teljesen káoszba, őrjöngésbe torkollik, főleg a vége, ahol legalább 3 befejezését is megkapjuk a dalnak… A Bleeding tér vissza a nyitó tételek könnyedebb sludge/stoner hangzásához, de itt sem maradunk meg a szokványos megoldások talaján, a lemezt záró Paradise Regained pedig páros lábbal rúg bele minket az ismeretlenbe. Ez a szörnyeteg ugyanis egy közel 20 perces elektronikus, eklektikus zajhalmaz, amiben akadnak ugyan kapaszkodók, de alaposan próbára teszi a türelmünket. Természetesen újabb kedvenc, amit kifejezetten fülhallgatóval szeretek hallgatni, mert számtalan érdekes, minimalizmusa miatt teljes egészében kiélvezhető hangmintával szórakoztat. Ez az idegen világot is alapvető elemeire bontja, melyben az emberi észjárás, az általunk megszokott szabályok teljes mértékben értelmüket vesztik.
Aki szereti a kísérletezést, az egyéni produkciókat, annak mindenképp ajánlom pótlásra ezt a különleges anyagot.
