Rockvilág.hu online rockmagazin
Heringparti, retró hangulat és egy professzionálisan előadott zenei szemfényvesztés. Címszavakban a tegnap esti The Sisters Of Mercy koncert. Andrew Eldritch kvázi egyszemélyes popkultusza negyven éve kikerülhetetlen a gót szubkultúrában, de nincs olyan „átlag” rockzenét szerető ember aki ne ismerné a TSOM nagy slágereit. Sőt mivel a Sláger Rádió és hasonszőrű tematikájú társai is orrvérzésig nyomták a Temple of Love-ot és a More-t, nem meglepő, hogy a tegnapi Dürer Kertes 110%-ig Sold Out bulin minden generáció és zenei réteg tiszteletét tette.
Hét óra körül már hosszú sorok kígyóztak bejutásra várva a Duna-parton, ekkor már lehetett sejteni, hogy a buli előtt bő egy hónappal kirakott „Telt ház” tábla nem csak amolyan figyelem felkeltésnek van, hanem itt tényleg az utolsó négyzetcentiméterig ki lesz használva a Dürer Kert nagytermének kapacitása….
….és így is lett. Az előzenekarként „funkcionáló” The Virginmarys, ami annyira stílusidegen volt az estén mint a síbérlet árus a Mojave-sivatagban még egy szolidabb félház előtt prezentálta az egy gitár, egy dob felállású klasszik angol punk-rock produkcióját. Biztos van az a réteg, mondjuk egy külvárosi pubban valahol Liverpoolban aki hatalmasat bulizott volna az amúgy kétségkívül tehetséges és zenéjüket nagyon látványosan előadó duóra, de jómagamnak és a brit gót, post-punk alapvetés TSOM bulijára szomjazó közönség nagy részének szerintem ez igen kommersz „előétel” volt.
Pontban kilenc órára azonban már úgy nézett ki a Dürer nagyterme mint egy pekingi elővárosi vonat a reggeli csúcsban. Inkább mondanám ezt már élvezhetetlen tömegnek, mint sem egy egykori kultusz zenekar újabb nagyszabású bulijának. Faltól-falig, talajtól-plafonig nyomorgott bent több száz ember miközben három, „sötét fénybe” burkolózott alak komótosan a színpadra érkezett, hogy aztán kb kilencven percben adjon egy slágercsokor-partit, ami azért inkább hasonlított egy túlfűtött gót házibulira, mintsem egy valódi koncert élményre. Ben Christo gitáros ugyan próbálta „élni a rockot” de ez sem mentette meg hangulatában a bulit. Mert persze tök jó volt megint hallani ennek a rétegnek az elévülhetetlen slágereit. Jó volt megint érezni a fekete, gót, pust-punk, new-wave hangulatot amit a Sisters mindig is olyan jól prezentált, de ezeken felül nagyon kimért és steril volt az egész. Andrew Eldritch inkább tetszelgett csak a „név” szerepében mintsem egy egykori kult-ikonéban. Zenei jelenléte a színpadon pedig annyira volt elhanyagolható mint a légköri oxigénmennyiség a Dürerben az este végére. Lehet amúgy engem is jobban elvitt volna a hangulat egy pozitív irányba, ha nem kellett volna küzdeni az életben maradásért a tömegben. Ilyenkor azért nagyon hiányzik egy PeCsa kaliberű szórakozóhely, ami pont az ilyen középkategóriás zenekarokat tudta kiszolgálni, akiknek a Dürer már kicsi, de a Barba még nagy..
Akik most látták először, és lehet utoljára a Sisterst, azoknak vegyes élményei lehetnek a tegnapról. Ez a „de jó, hogy ezt is láttuk, viszont…”, akik pedig mint én, már sokadszorra futottak össze Andrew Eldritch legendás gárdájával, inkább emlékezünk vissza szívesebben egy régebbi bulira, ahol a sterilitás és a tömegnyomor nem írta felül azt az éjfekete romantikát, ami egy középkori vámpírbál hangulatát oly tökéletesen keverte bele a késő nyolcvanas évek diszkórockjába.
Fotók és cikk: Pásztor Csaba *Kieron*
