Fémforgács
Csütörtök : Airbourne, Danko Jones
„Jég dupla Whiskeyvel, két dózis egy helyett’’
Meglehetősen rohanós, zaklatott, túlterhelt napok járnak rám és csütörtök reggel kb fél 8-kor határozom el magam, hogy feltegyem a kérdést, hogy elmegyünk-e este Airbourne-re a H-D szülinapi partyra. El-jön a tömör válasz. …jó-jó még soha nem mondták itthon, hogy “jaj ne, maradjunk inkább itthon és nézzük a négy falat“. Ha-ha-ha! Na, akkor intézz jegyeket, adom ki Pé-nek a feladatot. Persze jegyet online már nem tudunk venni, de egy telefon a H-D Budapestnek és jön a megnyugtató válasz, sima ügy, kb 30 000-en vannak már bent, de befér még 20 000, így talán mi 4-en is elférünk majd. Hazaérünk a munkából, gyors készülődés és irány a főváros.
A helyszínt elképzelni se tudtuk, hogy milyen és mennyire megfelelő egy ilyen nagyszabású motoros szülinaphoz, focimeccsen már voltunk a Puskás Arénában, a park pedig (látva a méretét) szerintem simán tök jó hely bármilyen nagyszabású rendezvénynek. Mivel több, mint 35 éve motorozok és 2007 óta egy old-school H-D chopper boldog tulajdonosa vagyok, amivel 13 országot érintettem két kerékkel, így igazán nagy öröm számomra, hogy ez az esemény hazánkban került megrendezésre. Harley-Davidson tulajdonosnak lenni egy teljesen másik műsor. A Harley az első. A legenda. A világon a legjobb, legnagyobb, legmegrögzöttebb rajongó táborral rendelkező is egyben. A Harley az Harley.
A legendás, kultikus Harley-Davidson motormárka a 120. szülinapját Európában Budapesten tartja. Óriási! A környéken élőknek ellensúlyozásul ingyen jegyet biztosítottak annak ellenére, hogy a hétvégi jegy az 24 900 Ft. Ez szerintem rendkívüli nagyvonalú gesztus, mert bár hangosak a koncertek, meg a motorok, de a Ferihegyre lassító repülőgépek is azok, az autó, villamos, buszforgalom pedig szintén. A Harley találkozó meg egy másik story, nincs mindennap. Európa összes országából, nagyvárosaiból érkezett motorosokkal vegyülünk és persze nem tudom és nem is akarom végig sorolni a mellényeken látott felvarrókon szereplő országneveket, de láttunk izlandi, mauritániai, belga, francia, lengyel, angol, német, olasz, svéd, norvég, dán, litván és mindenféle arab országot jelző felvarrót is. Világrendezvény lett belőle. Még egyszer megismétlem: Világrendezvény! Leparkolunk és vigyorogva haladunk el az út mellett sorakozó motorok mellett. Jegyet veszünk és már bent is vagyunk, ahol nagy örömünkre rögtön motoros ismerősünkbe Áronba botlunk, aki elmeséli, hogy azt olvasta, hogy akinek veterán H-D-ja van azt ingyen beengedik. És tényleg így is történt, adtak neki karszalagot és köszönték, hogy eljött, ez is világszínvonal. Áronnal arról is beszélgettünk, hogy ez számunkra kötelező rendezvény, ilyenen ott kell lennünk. Gyanítom, hogy nem lesz mostanában, de az is lehet, hogy soha többé nem lesz olyan, hogy Budapest lesz az európai rendezvény házigazdája. Szétnézünk, tátogunk, hápogunk, nincs két egyforma motor, szebbnél szebbek, ide egy nap, egy hétvége is kevés, hogy mindent megcsodáljunk és elég időt töltsünk a motorok között, tényleg profi a szervezés.
4 színpadon szól a zene, az egyiken ami mellett elhaladtunk pont Ganxsta Zolee nyomja az akusztikus műsorát. Amikor végre egymásra találunk barátainkkal Soma (Papa) rögtön úgy fordul hozzám kijelentő, tréfát nem ismerő módban:
- Iszunk egy Whiskeyt!
- Oké! (kéretem magam)
- Apa-fia napot tartotok?
- Dehogy! Papa-Apa napot.
Na jó, itt már dőltünk a nevetéstől.
Danko Jones
Pont véletlenül ők is nagy kedvenceim, jókedvű örömittas rock n ’roll-t tolnak nekünk ezerrel a rekkenő hőségben. A mi jókedvünket a pálinka – Whiskey – sör – fröccs kombó már meghozta, így rajtunk nem múlik, hogy jól érezzük magunkat. Danko Jones két szám között vicces előadást tart arról, hogy nincs még egy olyan hülye, aki ebben a hőségben ennyit zenél, mint ő és közben meg vizet iszik. Az olyan számok, mint a Guess Who’s back, Good time, Had enough, I want out, I gotta rock hallatán azt szeretném, ha még két napig játszanának, de sajnos a programjuk számomra túl korán ér véget és már készülhetünk is azt est fő attrakciójára. Miután elköszönnek a srácok technikai szünetet tartunk (ivó) és közben bámuljuk a valószerűtlenül messziről érkezett vendégeket, az árusok portékáit és a szoborpark pilléreinek tetejére feldaruzott Harley-kat.
Airbourne
Jócskán beesteledik amikor az „alulsztárok” a húrok közé csapnak, mi még éppen egy újabb italra várunk, amikor a tömeg látványosan megindul a színpad felé.
Az énekes-gitáros Joel már a koncert elején lemászott a színpadról, beleült egy másik srác nyakába, vitette magát a nézők között, gitározott és közben kibontott egy doboz sört. Fejjel. Konkrétan addig verte a fejéhez a sörös dobozt amíg az millió irányba el nem kezdett spriccelni.
Állat volt, üvegből itta a bort, sörrel locsolta a nézőket vagy éppen félig sörrel töltött poharakat dobált a tömegbe, whiskey kólát csinált a legenda Lemmy tiszteletére, amit a zenésztársainak adott, de a színpad előtt állók is kaptak belőle, ő egy igazi frontember, aki mindent megtesz a hangulat végsőkig történő felfokozásáért. Közben még volt öngyújtós/telefonos világítós rész is, amiből tőlem nem megszokott módon szintén kivettem a részem. Pár éve már láttuk őket a Rockmaratonon és most se bízták a véletlenre a közönség szórakoztatását, ezt így kell csinálni, így érdemes, ennek van értelme.
Igazi sláger válogatást kaptunk a Runnin’ wild, Too much-too young-too Fast, Breakin’ outta hell, Back the game, Raise the flag, Ready to rock és az összes többi eljátszott dal is elementáris erővel szabadult ránk, egy pillanat üresjárat sincs a műsoruk alatt. Ilyen felszabadultan és jól már rég éreztem magam, olyanok ők mintha Angusék játszanának bemindenezve. A hangosítás is kifogástalan volt és Soma (Apa) véleményével maximálisan egyet tudok érteni: …letépték az arcunkat.
A fesztivál négy napon keresztül megszámlálhatatlan mennyiségű fantasztikus és látványos programmal szórakoztatta a vendégeit. Gratula a H-D Budapestnek és az egész szervezőgárdának és köszönet, hogy részese lehettem.
Long live Rock n’ roll.
Harley-Davidson Forever.
Köszönöm, hogy elolvastad!
