Häxanu – Eljött a következő lépcsőfok ideje

Fémforgács

A.P. (Alexander Poole), aki többek között az Ars Hmu, Chaos Moon, Krieg, Entheogen zenekarokat erősíti multihangszeres képességeivel már régóta dédelgette azt a formációt, amiben ő a “főnök”. Ennek eredménye lett a 2020-ban nagyszerű lemezzel debütáló Häxanu zenekar, melyben társnak csupán egy énekest, L.C.-t választotta magának. Ez igencsak jó üzletnek bizonyult, ugyanis az ének erőteljessége meghatározónak tűnik a remek témák mellet. A létének kérdéseit okkult tanokon keresztül vizsgáló duónak nagyon bejött a közös munka, mivel már küszöbön van a folytatás is a nagylemezek tekintetében, ez pedig a február 7-én megjelenő Totenpass. Amerikai létüket megcáfolva igazán fagyos harmóniákat ígérnek nekünk rengeteg agresszív aprítás mellé csomagolva. A meghallgatható Death Euphoria minden esetre több, mint bíztató, így megvan rá az esély, hogy a háromnegyed órás korongon sokan megtalálhatják a számításukat.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.