Rattle Inc.
Ez egy legendás lemez. A HEAVY METAL lemez. Az első igazi, szó szerint értendő heavy metal album. Ezen a korongon mindaz megtalálható, ami később a klasszikus heavy metal lemezek alapfelépítése lett (az eredetinek szánt változaton, és nem a kiadó által felcserélt sorrendű albumon): intró (Prelude), tempós kezdő szám (Tyrant), közönség-énekeltető sláger (Ripper), epikus tétel (Victim of Changes), lírai szerzemény (Dreamer Deceiver), középtempós döngölés (Genocide), gyors, headbangelős, léggitározós szám (Tyrant, Island of Domination). Plusz kimunkált ikergitár-szólók, a fellegekben járó magasak és dobhártyaszaggató sikolyok, a kemény riffek mellett fogós dallamok, a hard rocktól való szándékos eltávolodás egy keményebb irányba (ami a Black Sabbath-tól teljesen elüt). (A kétlábdobos speed metal majd a Stained Class lemezen kerül bevetésre az Exciterrel.)
E nélkül az album nélkül az Iron Maiden, a Running Wild, a Helloween (és a rajtuk felnövő klasszikus heavy és power metal zenekarok) is teljesen másmilyen zenét játszanának. Aki szerint a hangzás gyenge, annak csak annyit mondok: 1976-ban egy második lemezes, kiskiadós zenekartól ez a hangzás egyáltalán nem volt rossz (a teljes lemez felvétele kétezer angol fontba került, ami akkoriban, még a ’70-es években is kevésnek számított; a következő lemezüket egy nagy kiadónál már 60 ezer fontból vették fel). Koncerten viszont a számok az igazi erejüket is megmutatják, bármelyik mai heavy és power metal banda dalaival felveszik a versenyt. Nem véletlenül származik annyi klasszikus és kultikus nóta erről a lemezről: The Ripper, Victim of Changes, Tyrant, Genocide.
Akár ennyi is lehetne a lemezkritika, mert ez a két bekezdés mindent elmond az albumról. A lemezcímnek (A Sors szomorú szárnyai) van egyfajta ironikus jelentése is, ugyanis a korong az első albummal, a Rocka Rollával együtt a Gull Recordsnál jelent meg, kis példányszámban. Jogi okok miatt sokáig a Gullnál is maradtak a jogok, így az album körülbelül másfél évtizedig nagyon nehezen volt beszerezhető. Sokkal könnyebben hozzá lehetett jutni a szintén a Gull Records által kiadott Hero, Hero és The Collection válogatáslemezekhez, amelyek kizárólag az első két album (vagyis amelyek jogai a kiadónál vannak) dalait tartalmazták. A hivatalos Judas Priest válogatáslemezekre pont e jogi okok miatt nem nagyon kerültek fel az eredeti lemezen lévő számok, hanem csak azok koncertváltozatai. Én is először a The Collection révén jutottam hozzájuk, és a hivatalos kiadást csak évekkel később tudtam megvenni.
Mi sem bizonyítja jobban egy lemez legendás státuszát, mint a terjesztési/beszerezhetőségi nehézségek ellenére is sikeressé vált dalok. A koncerteken a Victim of Changes a mai napig örök szereplő, de a Rippert is jó sokáig műsoron tartották. A Tyrant-et pedig 1983-ig játszották, majd 35 év szünet után 2018-ban újra elővették.
A Gull Records sajnos felcserélte a lemez A és B oldalát, így (a legtöbb kiadáson) a Victim of Changes eposszal nyit az anyag. Ez az egyik legrégibb daluk, amit valójában két külön számból gyúrták egybe: a zenekar egyik alapítója és Halford előtti énekese, Al Atkins 1972-es Whisky Woman cmű dalából és a már az új énekes, Halford által hozott Red Light Lady-ből. A szám egyszerre volt modern, valami újnak az előfutára, mégis érződött benne a ’70-es évek ősrockja. Rob torokgyilkos, fülszaggató magasai teljesen mások voltak, mint a korszak többi jó torkú énekeséé (pl. Ian Gillané vagy Robert Planté).
Aztán, ha a magasakat valamivel lehet még fokozni, azt úgy hívják: The Ripper. Ez már teljesen az új korszak zenéje. Halford játszi könnyedséggel váltakoztatja a hangját, és nemcsak a mélyek és ultramagasak között, hanem hangulatilag is az elbeszélő és az elborult elméjű pszichopata, Hasfelmetsző Jack szerepe között. Nem véletlenül ezt választotta becenevéül a zenekar Halford utáni időszakának frontembere, Tim „Ripper” Owens (aki aztán az Iced Earth-ben és Yngwie Malmsteen mellett is énekelt, majd a zenekarból 2011-ben kivált alapító tag, K.K. Downing 2021-es lemezén is szerepelt). Élőben Halford ugyanígy kiénekelte ezeket a magasakat, csak a riffeket gyorsabban, keményebben játszották.
Ezután egy kicsit megpihenhetünk, mert jön a Dreamer Deceiver/Deceiver párosa (valójában egy szám, csak két részre van osztva). Az első része egy csodálatos ballada olyan gyönyörű magasakkal, amilyeneket rocklemezen addig még nem nagyon lehetett hallani. A második fele pedig egy zakatolós metal szám, amelyen még érződik a Black Sabbath hatása, de a végső kompozíció mégis eltér tőle, majd a legvégén visszatérnek az akusztikus hangszerek, így adva keretet a dalnak. Sőt, az eredeti számsorrend szerinti egész lemeznek is. Sok rajongó szerint ez a zenekar legjobb számainak egyike, ahogy egy szép lassú balladából kibontakozik a kemény, döngetős nóta, közben gyönyörűen kidolgozott gitártémákat hallunk, és Halford még fiatal és minden hangot kiénekelni képes torkát. A Beyond the Realms of Death című számuk (a Stained Class lemezről) jut róla eszembe, mert zeneileg ennek a párja.
A lemez eredetileg a billentyűs hangszerrel játszott, gyönyörű szép, de melankolikus Prelude-del kezdődik, amely az egész lemeznek az intrója, amit a gyors és kemény Tyrant követ. Ez már – a mívesen kidolgozott, dallamos ikergitár-szóló, a gyors (de még nem speed metal – az majd az Exciter lesz) riffek és a nagyívű refrén – a ’80-as évek heavy metalját vetíti elő. A végét pedig Halford szintén egy dobhártyaszaggató sikollyal zárja.
Ezt követi a középtempós, headbangelős Genocide. Koncerten mindkét számot átalakítva játszották. A Tyrant-et sokkal gyorsabban, keményebben, a refrént is picit módosítva, amit akár már proto-thrash metalnak is nevezhetnénk. A Genocide-ot pedig hosszabban, dögösebben, kiegészítve egy olyan résszel, amelyet a Slayer a ’86-os lemezén használ majd fel.
Ezután jön egy újabb kis pihenő, a zongorával feljátszott Epitaph, ami a Queent és Freddy Mercuryt idézi meg, de náluk sokkal melankolikusabb hangulatot árasztva. Ez a dal egybeolvad a következő tétellel: még megy a zongoratéma, miközben a háttérben egyre hangosodnak a gitárriffek, majd Halford sikolya jelzi, hogy ez már a következő szám, ami egy tempós, közép-gyors, headbangelős tétel. Eredetileg az A oldalt zárta volna, de a kiadói baki miatt végül a teljes lemeznek lett a zárótétele.
A maga idejében, 1976-ban a lemez egyszerre volt progresszív és stílusteremtő, gondoljunk csak K.K. és Glen ikergitár-szólóira, a kemény riffekre, valamint Halfordnak a hard rocktól és a blues rocktól direkt eltérő énekhangjára. A lemezborítón a logó még gótikus stílusban szerepel, de a Pokol tüzéből felállni akaró angyal a zenekar emblémájával már azt jelzi: megszületett a heavy metal. A hangzás ugyan még vékony, de tiszta, minden hangszer rendesen hallatszik, csak még nincs benne elég dög. Koncerten azonban ezek a számok is vadállatként dörrennek meg, és a mai napig hatalmas közönségkedvencek. Ha azt nézzük, hogy a Victim of Changes egyik felét még 1972-ben írták, akkor elmondhatjuk, hogy a zenekar pontosan 50 évvel később került be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
Hogy jobban át tudjuk érezni, mit is jelentett a Sad Wings of Destiny 1976-ban, nézzük, milyen lemezek jelentek meg ekkor a keményebb zenék közül! AC/DC: Dirty Deeds Done Dirty Cheap, KISS: Destroyer és Rock and Roll Over, Led Zeppelin: Presence és The Song Remains the Same, Scorpions: Virgin Killer, Black Sabbath: Technical Ecstasy, Thin Lizzy: Jailbreak, Rainbow: Rising, Rush: 2112, Nazareth: Play ’n’ the Game, Uriah Heep: High and Mighty, Aerosmith: Rocks, Alice Cooper: Alice Cooper Goes Hell. Ebben az évben alakult az Accept, a Diamond Head, a Foreigner, az Angel Witch, de az 1980-as években befutott Ratt és Running Wild is. Ezt tudva látjuk, mennyire forradalmian új és a többi anyagtól eltérő volt a Sad Wing of Destiny. Jól mutatja a lemez legendássá válását, hogy dalait számos metal zenekar feldolgozta. A teljesség igénye nélkül:
Dreamer Deceiver: Steel Prophet, Skyclad
Tyrant: Overkill, Tyrant, Held Under, The Brown Note
The Ripper: Mercyful Fate, Iced Earth, Icarus Witch, Agent Steel, Equinox, Six Feet Under, iRockers Crew
Victim of Changes: Gamma Ray, Forbidden, Fireball Ministry, Destiny’s End
