God Forbid – Közel tíz évnyi feloszlás után lenyomnak pár bulit

Rockvilág.hu online rockmagazin

Közel tíz évnyi feloszlás után újra összeállt a God Forbid. A New Jersey-i metalcore-banda már egy-két éve fontolgatta a visszatérést, szeptemberben pedig felléptek a virginiai Blue Ridge Rock Festivalon. A lineup ugyanaz volt, mint a 2013-as feloszlásnál, vagyis Byron Davis (ének), Doc Coyle és Matt Wicklund (gitár/vokál), Corey Pierce (dob), John “Beeker” Outcalt (basszusgitár). Ez egyben az alapító felállás négyötödét is jelenti, csak Dallas Coyle (gitár) hiányzik, aki 2009-ben lécelt le a bandából, és azóta sincs jó viszonyban a testvérével. Sőt, jövő év elején még két „reunion-buli” várható, január 6-án Sayreville-ben, 7-én Worcesterben. Doc Coyle gitáros szerint azonban túlzott „mozgolódásra” nem kell számítani a zenekar kapcsán:

„A Blue Ridge-en játszani eléggé stresszes helyzetet teremtett, mert ez a fesztivál mondhatni a semmi közepén volt, így a logisztikai részekkel rengeteget kellett foglalkoznunk. De megoldottuk. Sok minden elromlott, de végül minden jól alakult. Szerintem a show nagyszerű volt, egyben nagyon szórakoztató. És már van néhány lehetőségünk jövőre is. De nem fogunk túl sok dolgot csinálni. Néhány srácnak gyerekei vannak, munkahelyei, meg ilyenek, szóval nem hinném, hogy lenne lehetőség arra, hogy a zenekar teljes munkaidőssé váljon, vagy hogy egy komplett turnéra induljon. Nehéz elképzelni, hogy ez logisztikailag miképpen működne.”




Az 1996-ban alakult banda a kétezres évek közepén a New Wave of American Heavy Metal hullám egyik emblematikus neve volt, az olyan lemezeik, mint a Gone Forever (2004) és a IV: Constitution of Treason (2006) azóta is hivatkozási alapnak számítanak. Viszont hiába az underground hírnév, annyira mégsem indult be soha a szekerük, mint mondjuk a Killswitch Engage-nek vagy az All That Remainsnek, így aztán még pár lemez után ki is fulladt a banda.




Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.