Ayioma

Axioma – Nihilista világnézet

Az önmagát „apokaliptikus metal”-nak valló, egyébként post-black metalt játszó Axioma november 3-án Primal Descent címmel adja ki 4 tételes új EP-jét, ami Stained Glass Torments kiadó révén jelenik majd meg. A Primal Descent szó szerint a banda nihilista világnézetet vallja, amit jószerivel a globális világjárvány és társadalmi felkelések nyomán írtak. Címadó daluk egy fekete-fehér komor […]

Farscape

Farscape – Egy vérbeli teutonikus albummal tértek vissza

10 év után a brazil thrasher Farscape visszatért és egy olyan teutonikus albumot tett le az asztalra, mintha az 1984-ben íródott volna. Purged and Forgotten című lemezük szeptember 22-én jelent meg a Dying Victims Productions kiadásában. Negyedik lemezük re 7, a germán tharsh hatásaival felfegyverzett nóta került fel, melyekben hazájuk társadalmi és politikai helyzetére, az […]

Dalpremier: New Years Day – Vampyre

Dalpremier: New Years Day – Vampyre

Befutott a New Years Day vadonatúj kislemeze, a Vampyre, így készülvén a Halloweenre. A kaliforniai rockzenekar legutóbbi soralbuma 2019-ben, „Unbreakable” címmel került boltokba, tavaly pedig kiadták a Hurts Like Hell című dalukat.

Azt is elárulta Ashley Costello énekesnő: javában dolgoznak új albumukon.

Nem sietünk el semmit. Korábban úgy mentek a dolgok, hogy >>Csináljunk egy lemezt és menjünk turnézni

– mesélte a frontasszony.

Tegnap egy friss, ropogós szerzemény látott napvilágot, amely a Vampyre címet viseli, és amelyet a Hurts Like Hell folytatásaként definiál a csapat.

A Vampyre főleg azoknak szól, akik egy nárcisztikus, rosszindulatú emberrel küzdöttek vagy küzdenek. Ők olyan emberek, akik megpróbálják kiszívni belőled az életet, akárcsak a vámpírok. Mivel én személyesen megtapasztaltam, hogy milyen egy ilyen típusú szörnyeteggel együtt élni, szerettem volna egy dalt írni mindenkinek, aki hasonlót él át, remélve, hogy segíthet nekik erőre kapni, hogy legyőzzék az illetőt. Szóval ez a dal mindenkinek szól, aki már találkozott ilyen emberrel. A lényege, hogy ne hagyd szívni a véredet és az erődet!

– írja az új dalról a banda.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

Cactek

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #191

E heti EP válogatásunkban egy kis melankolikus shoegaze / doomgaze hullámzás ad megfelelő aláfestést ahhoz, hogy átlépjünk az őszbe és az októberi rozsda fényét a funeral / noir doom mizantrop ódái töltsék meg. És, hogy tökéletes megnyugvás legyen, lelkünk harangjait a melo-death, az OSDM és a post-hardcore zajos rezonanciák zúgatják a végítéletig. Somei A Somei […]

thy art is murder

Thy Art Is Murder – Destroyer Of Dreams – Új videó énekesek nélkül

Az ausztrál deathcore banda, a Thy Art Is Murder egykori énekesük, CJ McMahon távozása, vagyis inkább kirúgása után szeptember 27-én az oberhauseni Turbinenhallében adott turné indító koncertjén hivatalosan is megerősítette, hogy jelenlegi új énekesük az Aversions Crown-ból ismert Tyler Miller lett. Kicsit még vitás, hogy valóban ő lesz-e a banda jövőbeli énekese, de amig ez […]

Acid Mass

Acid Mass – Középnyugati thrash ‘n’ roll hadigépezet

Az Ohio-i Ben Ricketts 2023 elején formálisan megalakította thrash ‘n’ roll szólóprojektjét, az Acid Mass-t. Középnyugati hadigépezetének első lemezét szeptember 22-én, Agonizer címmel indította gyilkos útjára, ami elsősorban a ’80-as évek sebességmániás, puritán ostorcsapásait hozza. “Az Agonizer és valójában az egész Acid Mass olyan imádott bandái, mint a Sodom, a Bathory, a Bulldozer, a Slayer, […]