Beszámolók

Vagány csajok bulija, nemcsak csajoknak

VI. DÁMA LÁRMA – 2023. 03. 31. Barba Negra Blue Stage  Újra összegyűlnek Magyarország legvagányabb zenész csajai. Igazi csajos buli, nemcsak csajoknak! Március 31-én, azaz e hét pénteken már hatodik alkalommal állnak színpadra kis hazánk tehetséges női rockzenészei, hogy a Dáma…

Avenged Sevenfold

M. Shadows szerint az új Avenged Sevenfold-albumot leginkább pszichedelikus szerek inspirálták

Ez sok mindent megmagyaráz. – gondolhatja az átlagos hallgató a nemrég megosztott szingli után. Történt ugyanis, hogy jó sok évnyi kihagyás után az Avenged Sevenfold bejelentette, hogy idén érkezik a nyolcadik nagylemezük Life Is but a Dream… címmel, erről pedig már ki is adtak egy elég fura dalt a Nobody képében. Ahogy az lenni szokott […]

Albumkritikák

Theophonos – Nightmare Visions (2023)

A gatyamadzag árusok nemzetközi szakszövetségének jelentése alapján hatalmas szükségük volt már egy olyan korong megjelenésére, mint az amerikai Theophonos, hiszen ehhez az elvetemült zenei agymenéshez  mindenkinek alaposan fel kell kötnie a nadrágját. Hogy ne raboljuk egymás idejét, a lehetőségekhez képest vázoljuk fel gyorsan, mit játszik a 2020-ban útjára indított detroiti zenekar: avant-garde black metalt erőteljes […]

Beartooth

Augusztusban While She Sleeps és Beartooth a Barba Negrában

Augusztus 15-én együtt érkezik Budapestre a While She Sleeps és a Beartooth. A két metalcore-banda co-headliner bulijának a Barba Negra szabadtéri színpada ad majd otthont. Előbbi már több ízben járt nálunk, legutóbb épp a Budapest Parkban, úgyhogy itt az ideje ismét egy szabadtéri „ereszd el a hajamnak”. A WSS a 2009-es énekesváltás óta változatlan felállásban […]

Anthrax

MÁR A TURNÉZÁSBAN SINCS PÉNZ

Az érdemi fizikai lemezeladások megszűnésével, illetve azzal, hogy a mai zenefogyasztás döntő hányadát adó streaming-szolgáltatók rendkívül keveset fizetnek az előadóknak, a rock- és metalbandák számára a turnézás, a koncertezés vált a fő bevételi fo…

Beartooth

A Beartooth és a While She Sleeps együtt veszi be a Barba Negrát

Hatalmas szabadtéri mosh- és circle pitekre kéretik számítani nyugat felől, idén augusztusban együtt tér vissza Budapestre a Beartooth és a While She Sleeps augusztus 15-én, hogy az amúgy is forró nyári melegre rátegyenek még egy lapáttal a Barba Negrában. Augusztus idusa a brit metalcore és az amerikai hardcore punk kedvelőinek nagy nap lesz, hiszen együtt […]