VLKN

Cudi Purci Booking

Last minute Uada-koncert lesz ma Budapesten

Miután az Uada a múlt héten Dunaújvárosban, a Rockmaraton utolsó napján játszott, most egy váratlan plot twisttel Budapesten is fellépnek az amerikai blackerek a Cudi Purci booking szervezésében. A last minute buli ma (szerda) este lesz a Dürer Kert kistermében. A nyitózenekar a több hazai underground banda (Anchorless Bodies, Satelles, Hypocrites Breed) tagjait is felvonultató VLKN […]

ancst

Májusban először játszik Magyarországon az Ancst

Egyszer mindennek eljön az ideje – mondta a Keserv Booking, és bevéste az első budapesti Ancst-koncertet a naptárba. A nagy piros X május 15. napjára került, a helyszín pedig a Dopamin lesz, amit úgy látszik, idén megszáll a keserves dühöngés szelleme. A berlini zenekar 2011-ben indult útjára, akkor még csak két fővel, mára viszont turnéképes bandává […]

Beyond the Sun

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #207

Ti, hogy élnétek meg ha nem lennének emlékeitek? Ha akár már a tegnapra nem emlékeznétek. Egy emlék épp úgy lehet fájó, mint örömteli, illetve valóság béli. Egy testvér emléke, egy háborúé, az emberiség utolsó napfényének pillanataira, vagy a remények fakó csillogásénak emléke. Csomagoljuk hát emlékeinket az underground örök hangjaiban. Szóljanak a harangok és EP válogatásunk […]

VLKN

VLKN – Unbound – Itt az első dal az új lemezről

Január 7-én az Earache Digital Distribution gondozásában jelenik meg a budapesti crust/grind zenekar, a VLKN új lemeze First Sparks of Eternal Decay címmel. A hat dalos album stúdiómunkálatai a templomban zajlottak Szűcs Szabolcs felügyelete mellett, a dalok textúrájával együtt lélegző hangmintákat pedig Tóth Gábor (Harmed, The Devil’s Trade) véglegesítette. A lemez utolsó dalában Makó Dávid […]

VLKN

Unbound: az első dal a budapesti VLKN januári lemezéről

Egy pár idei koncertet (na de még milyen koncerteket?!) leszámítva nem épp 2023 volt a hazai metalos crust/d-beat-szupergrupp, a VLKN rövid fennállásának legaktívabb éve, viszont ez jövőre gyökeresen megváltozik: a srácok már az első hónapot új EP-jükkel, a január 7-én megjelenő First Sparks of Eternal Decay-jel rúgják be, amit rögtön egy nyolc állomásos EU-turné követ. […]

VLKN

Az Earache Records adja ki a budapesti VLKN új albumát

A budapesti VLKN zenekar annyira megy mostanában, hogy újabb szintet tudott lépni, ráadásul nem is kicsit, ugyanis a legendás brit Earache kiadóval (Napalm Death, Morbid Angel, Carcass stb.) dolgoznak közösen. A d-beat/crust-zenekar három évvel a bemutatkozó anyaga után újabb fejezethez érkezik a First Sparks of Eternal Decay lemezzel, mely január 7-én jelenik meg az Earache […]