Májusban először játszik Magyarországon az Ancst

Nuskull Magazin

Egyszer mindennek eljön az ideje – mondta a Keserv Booking, és bevéste az első budapesti Ancst-koncertet a naptárba. A nagy piros X május 15. napjára került, a helyszín pedig a Dopamin lesz, amit úgy látszik, idén megszáll a keserves dühöngés szelleme.

A berlini zenekar 2011-ben indult útjára, akkor még csak két fővel, mára viszont turnéképes bandává fejlődtek és több ismert fesztivált is megjártak már (Bloodshed Fest, Fluff, Summer Breeze). Zenéjük nem mentes a politikai felfűtöttségtől, stílusuk pedig sokszínű, leginkább a hardcore punkból, crustból táplálkozik, de sokat merít a black és a death metal ágazataiból is. Legutóbbi nagylemezük Summits of Despondency címmel, 2020-ban jelent meg, szerzői kiadásban.

Nem csupán a headliner lesz az este nagy dobása, ugyanis két hazai zenekar erősíti az eseményt, ráadásul mindketten lemezbemutatóval. A budapesti VLKN elhozza a január elején megjelent First Sparks of Eternal Decay legdörgedelmesebb dalait, és a szintén fővárosi Igor is újdonsággal készül, így nem csak d-beat és crust uralomra számíthatunk, kapunk egy jó adag sludgecore-t is az arcunkba.

A Tixán már elérhetők az early bird jegyek, további információk a Facebook-eseményben.

//www.youtube.com/watch?v=PIohHySKVbw

//www.youtube.com/watch?v=fpACzmDMhng

//www.youtube.com/watch?v=qIkZycWory4

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.