death

Ajánlók

Obsidian Fall

Az Obsidian Fall 2023-ban jött létre Olaszországban, műfajuk metalcore/death metal. Idén adták ki első anyagaikat: először A Pale Yellow Sun című számmal jelentkeztek, ezt követte a The Last Rain on Earth. 2025. március 7-én megjelent debütáló albumuk …

Ajánlók

Serenity in Murder

A Serenity in Murder 2009-ben alakult meg Japánban. Műfajukat szimfonikus/melodic black/death metalként jellemzik, és gyilkos erővel robbantak be az extrém metal színterére. A megmaradt alapítótagok (Ryuji és Freddy gitárosok) mellett Emi énekesnő, Takumi basszusgitáros, Shuntaro billentyűs és Shohei dobos indította útjára a projektet. Debütáló albumuk 2011-ben jelent meg The First Frisson of the World címmel. 2012-ben az Ancient Bards zenekarral jelentettek meg egy limitált példányszámú split kiadványt. Ezután még három évet kellett várni következő nagylemezükre, közben 2013-ban basszusgitáros poszton történt változás, Takumit Olly váltotta. Végül a második album The Highest of Dystopia címmel érkezett 2015-ben. Ezt a 2017-es The Eclipse követte. A következő évek leginkább tagcserékről szóltak: 2016-ban Shohei, 2017-ben Olly, 2018-ban pedig Emi köszönt el a csapattól. Továbbá Shuntaro billentyűs is kiszállt, nincs pontos információ, hogy mikor, de a The Eclipse albumon már nem játszott. Emi helyére csak két évvel később, 2020-ban találtak énekesnőt, Ayumu személyében. A megújult felállással visszatértek a stúdióba, és 2021-ben megjelent negyedik albumuk, a Reborn. A következő években kislemezeket adtak ki, többek között a Revolt, a Matrix és a God Forsaken című dalokat. 2025. február 28-án megérkezett legújabb albumuk Timeless Reverie címmel. Tagok: Ayumi – ének Ryuji – gitár Freddy – gitár Yu-ri – basszusgitár […]

Ajánlók

Zen Disdain

A Zen Disdain egy Hollandiából származó Blackened Doom/Death metal zenekar. Eredetileg egy ambiciózus stúdióprojektként indult 2021-ben, azzal a céllal, hogy egy olyan sötét metalzene szülessen, ami független az alműfajok kötöttségeitől. A projekt hama…

Analog Music Hall

Visszatér a Left To Die az Analog Music Hallba

A Left To Die a death metal egyik korszakalkotó zenekara, a Death örökségét viszi tovább korábbi Death tagokkal közösen. A zenekar tavaly már adott egy felejthetetlen bulit az Analog Music Hallban, most pedig újra visszatérnek Budapestre, hogy szeptember 20-án ismét elhozzák a Leprosy dalait a közönségnek. A Left to Die egy floridai death metal csapat, […]

Ajánlók

Illumina A.D.

A zenekar 2011-ben alakult Új-Mexikóban. Eredetileg Illumina néven kezdték, de 2014-ben felvették mellé az A.D.-t, amely az After Death rövidítése. Nevük így azt jelenti, „fény a halál után”, utalva arra, hogy a brutalitást a szépséggel hozzák össze ze…

Ajánlók

Hexagonal Soul

A Hexagonal Soul Spanyolországban jött létre 2021-ben. Műfajuk deathcore, de zenéjükhöz merítenek a black, death, thrash metalból. Még attól sem riadnak vissza, hogy elektronikus elemeket alkalmazzanak a dalok díszítésére és a sötét atmoszférák megtere…

Ajánlók

Numento

A Numento Finnországból származik, és 2010 óta léteznek. Műfajukat extrém progresszív metalnak és melodic death metalnak is nevezik. Zenéjükben az extrém zene mellé változatos női éneket elegyítenek, az operától kezdve a mély hörgésig. A dalaikhoz a ka…