rattlead.hu
Nálam a tavalyi év egyik zenei szenzációja volt a Concrete Age Bardo Thodol című albuma, amely fel is került év végi Top 10-es listámra. Nagyon bejött az orosz/kaukázusi és a balkáni népzene, valamint a súlyosabb muzsikák – mindenekelőtt a melodikus death-es témák – egészséges arányú keveréke, amelyben azért a metalon van a hangsúly, ám a népi motívumok azok, amelyek egyedivé, összetéveszthetetlenné teszik a produkciót. Arról a lemezről a Thunderland volt a kedvenc nótám, és tessék, most hasonló címmel egy egész dalcsokorral leptek meg bennünket! 
Megleptek, mert mindössze egy és negyed év telt el a két anyag megjelenése között, másrészt egy kicsit fű alatt érkezett az új album: a közeljövőben várható, fontosabb kiadványokat listázó Wikipédia-oldal (2024 in heavy metal) nem adott hírt róla, ahogy a Loudwire magazin hasonló lajstromában sem találtam rá. Pedig a Concrete Age mára, azt gondolom, a színtér sokak által ismert szereplőjévé vált, hiszen a lassan másfél évtizede létező formációnak az idei már a kilencedik nagylemeze.
Ahogy azt a Bardo Thodol kapcsán is megírtam (itt), a zenekar lelke az Észak-Kaukázusból származó, egy évtizede Londonban élő énekes-gitáros, Ilja Morozov, aki a Bardo Thodolon és az idei albumon is a bolgár Boris Zahariev (gitár), az olasz Giovanni Ruiu (basszusgitár), valamint az ugyancsak itáliai Davide Marini (dobok) segítségével valósította meg zenei elképzeléseit. Apró érdekesség, hogy az ütős hivatalosan nem tagja a csapatnak, a CA weboldala csupán a másik három muzsikust említi, és a promóciós fotókon is a Morozov–Zahariev–Ruiu hármas szerepel.
Szerkesztőségünkből volt, aki szimplán „lelagzilajcsizta” a zenekar legfrissebb produkcióját, mondván, abban túlsúlyba kerültek a népi mulatós elemek. Valóban, a folkos részek ez alkalommal tényleg hangsúlyosabbak, nekem azonban ezzel együtt is tetszenek a Motherland dalai. (Persze, ehhez valószínűleg az is kell, hogy önmagában is bejöjjön ez a fajta népzene; akinek nem, annak tényleg sokkoló lehet ez a harmonikás-furulyás metal.) Amit azonban én is lehagytam volna az albumról, az az utolsóként elhangzó Hasbulat, ami nem saját nóta, hanem feldolgozás, ami tényleg nagyon orosz/balkáni hangulatot áraszt, és nem sok köze van a metalhoz (az eredeti előadó, Magamet Dzybov szintén kaukázusi illetőségű énekes, zeneszerző). A dal közeli rokonságot mutat az előző lemez záró tételével, a Bezdna ot ludosttal, amit szintén kakukktojásnak érzek az egyébként nagyszerű nóták sorában.
Már a Motherland-et nyitó Raida Radában megkapjuk azt az üdítő váltófürdőt, ami a CA dalainak sajátja: a tisztán folkos énektémát követően, a gyors cséplés alatt Morozov hörögve mondja a szöveget, majd a súlyos ritmusokat hozó gitár, basszus és dob mellé a népi hangszerek is beszállnak. Természetesen, ahogy a későbbi nótákban, itt is hallunk tiszta, dallamos éneket.
A Battle for the Caucasusban a súlyos, fémes megszólalás felé billen a mérleg nyelve, itt az első refrén környékén válik először melodikussá a muzsika. A Mouth of the Elbrus énekdallamai viszont olyanok, mintha eredetileg egy népdalhoz íródtak volna, s csak utána hangszerelték volna át a nótát a fémesebb megszólalásra. A Kara Kolban zseniálisnak gondolom a furulyás témát követő, bevaduló ritmusokat. Az instrumentális Shahalo egy őrült balkáni forgatagba rántja be a hallgatót, ahol is a két műfaj hangszerei együtt csempésznek bolgár, török, görög ízeket az eufóriacunamivá duzzadó muzsikába.
A Cossack’s Pride-dal is kapunk hideget-meleget: a kezdeti férfilíra után death-es durvulást, majd a végén ojjogatós kórust, kozák össztáncot, ami – ha jólesően is, de – megint csak a népies vonalhoz közelíti a produkciót. Megszólalását tekintve a Hasbulat sem lenne akkora gáz, ám itt az orosz nyelvű ének és a helyenként kissé popos ritmus „viszi mellékvágányra” a dalt.
Nem ismerem a csapat teljes életművét, azt azonban tudom, hogy már a Bardo Thodol előtti album, a 2020-as Spirituality is ezen a folkos/death-es vonalon mozgott. A három lemez közül továbbra is toronymagasan a BT a kedvencem, a Motherland-et ebben a pillanatban „az újdonság varázsa” okán sorolnám a második helyre.
