Chuck Schuldiner – 40 éve kezdte a pályafutását

rattlead.hu

Elsőre talán furcsának tűnhet pont most egy ilyen memoár jellegű iromány, mert látszólag semmi olyan jelentős esemény nem történt a címszereplő életében (halálában) aminek apropóján ilyen cikkeket írni szokás. Bevallom Chuck halálának évfordulójára (dec.13.) szántam ezt a pár sort, de valahogy csak most jött össze .Van ilyen 😊 !

Hoppá csak!!! Most ugrott be, ahogy ezt a fenti két mondatot leírtam, hogy bizony van olyan fontos esemény Chuck Schuldiner életében, ami indokul szolgál eme cikk létrejöttének! Nagyon is van! Tudni illik 1983-ban az az kereken 40 éve kezdte zenei pályafutását ez az akkor még csak 16 éves fiatalember, mikor megalapította MANTAS nevű zenekarát, amit ’84-ben átkeresztelt Death-re .

Persze a legfőbb indok ami e sorok írására ösztönöz ,az mégis csak az őszinte tisztelet és elismerés amit ez a tőlem csak alig egy évvel idősebb zenész legenda páratlan művészi teljesítményével kivívott bennem. Egy másik személy iránt érzett tisztelet és nagyrabecsülés kinyilvánítása pedig mindig időszerű ! Természetesen Chuck korai halála miatt érzett részvét még inkább felértékeli élete zenei hagyatékának a jelentőségét zenészben, rajongóban egyaránt. Hogy ez mennyire így van…Ne felejtsük el, hogy e cikk írása közben, DEATH TO ALL néven éppen végéhez közeledik egy 29 állomásos észak amerikai turné, ahol, mint az ismeretes, ex-Death zenész társak viszik tovább a „mester” zenei örökségét. Ezen formáció mint azt sokan tudjátok, már többször is járt hazánkban…utoljára asszem 2016-ban talán!? Hogy Chuck-nak sikerült valami olyat alkotni ami túlmutat korai halálán, azt ezen koncertek sikere is bizonyítja.

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek”… írja Maeterlinck.

Sajnos elég sok zenész halt meg az évek során fiatalon, vagy viszonylag korán, akiknek halála mély nyomot hagyott bennem. Anélkül hogy bármelyikük emlékét megsérteném vagy alábecsülném…nekem mégis három zenész elvesztése fáj leginkább: Cliff Burton, Jeff Hanneman és mint kitalálható, Chuck Schuldiner-é. Mindhármukat mint zseniális dalszerző és kitűnő előadóművészként tisztelem! Ők egy-egy alapkövei az én személyes fémzene templomomnak! RIP!

p.s.: Chuck az idén lenne 56 éves.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) rattlead.hu nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.