Fémforgács
Felbaszták az agyad? Mérges vagy és nincs a közelben még egy megveszekedett taknyos kisiskolás sem, hogy egy kiadós pofonnal levezesd a feszültséget? Ilyenkor jön jól egy csipetnyi brutális death metal, ami olyan, mint a sima death metal, csak brutális. Persze, ha ez a módszer sem válik be, akkor „szíjjel” egy cigit…
Na, túl az alpári és olcsó, hatásvadász poénokkal teletűzdelt bevezető szövegen, nézzük gyorsan, miről is lesz szó ezen a szép, gatyarohasztóan meleg napon. Bemutatnám nektek (ha még nem ismeritek egymást) a gazdag szaúd-arábiai metal élet egyik üdvöskéjének friss nagylemezét, ami hivatalosan július 5-én érkezik, de lehet addig a cikkírást is kihúzom… Na szóval, a világverő magasságú tornyok és az ember által elképzelhető legdrágább, mégis megvalósult álmok világának is van pöcegödre, ahol ugyanolyan kémiai összetételben hömpölyög a fekália, mint bárhol máshol. Ebből emelkedett ki 2013-ban a Sijjeel, ami valami kacifántos úton-módon nálam a fordító segítségével „sóhaj”-ként jelent meg. Nem vagyok nyelvészprofesszor, úgyhogy ennél maradunk. De vissza a pöcegödörhöz, akarom mondani a zenekarhoz. A közel egymillió egyéb projektben feltűnő fiatalok gondoltak egyet és ahogy más zenekaraikban is (megtaláltam kutatás közben az új kedvenc zenekarnevemet is: XavlegbmaofffassssitimiwoamndutroabcwapwaeiippohfffX, a logójuknál különbet köpök a szélvédőre), újra a brutal death zászlaját aggatták magukra. Lekicsinylőnek tűnhet a leírásom, pedig a szándékom nem egyezik ezzel: a csapat tagjai konkrétan majd mindenben részt vettek már, ami extrémnek nevezhető ebben a közegben, beleértve a szaúdiak egyetlen bejegyzett grindcore alakulatát is (Creative Waste).
Konkrét konkurencia híján még elbizakodottak is lehetnének, de meg kell jegyeznem, van mire büszkének lenniük, mert a zenéjük bármilyen országgal felveszi a versenyt. Azért azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ugyan Szaúd-Arábiába van bejegyezve a banda, az alapító Hussain Akbar (gitár, dob program) mellett Floor Van Kuijk énekes és Lukas Kaminski basszer neve már kevésbé tűnik autentikusnak. Ez azonban mindegy is, hiszen nem találunk az égvilágon semmilyen keleties dallamvezetést az Affiliation Of Horrid Containment hallgatása közben. Sokkal inkább akadnak Incinerate, Dying Fetus, Immolation, Drawn And Quartered kötődések, tehát a nyers, dühös és belsőségekben fürdőző amerikai vonal az, amiben jól érzi magát a csapat.
Mindez meglátszik az album nem túl ötletes, azonban hangulatához megfelelő borítóképében is. A Sijjeel ugyanis olyan emberekről költi szerzeményeit, akiket szörnyű rémálmok gyötörnek: levetkőzik kultúrált énjüket és dühöngő, megszelidíthetetlen ösztönlénnyé változnak. Ennek a megzenésítéséhez tudás kell, magasröptű szellemiség már kevésbé: a kiadvány káoszban tobzódó, tekergő death metal riffek és szaggatások összessége néhány cammogós résszel vegyítve. Mindez nem hangzik túl izgalmasnak, azonban ez ne tántorítson el senkit, mert már a rendkívül kacskaringós Intro bevezet minket ebbe az elkorcsosult álomvilágba. Miután ráhangolta az idegszálainkat a pusztításra, azonnal nekünk ront a Descendent Incertitude Floor Van Kuijk gyomorból érkező hörgésével. Kontrollálatlan agresszió szabadul ki a palackból, géppuska dobokkal és kigyószerűen kavargó, folyamatos feszültséget generáló témákkal.
Gyakorlatilag ez a gyalu visz végig minket az egész lemezen, ami felfogható egy végeláthatatlan dühkitörésnek, tombolásnak. Szerencsére azért puszta agressziónál többet kapunk zenei téren a programozott dob ellenére is: a megszólalás erőteljes, a tételeket pedig nagyon jól elhelyezett kiállások teszik kellően fogóssá. Ennek ellenre a kiadvány hosszába, ami közel van a 40 perchez, bele tudnék kötni. Egyszerűen sűrű ahhoz, hogy ilyen időkerettel végig fenntartsa az érdeklődést, főleg, hogy a 10 dalból néhány az öt percet is megközelíti. Ez viszont személyes ízlés kérdése, mert aki kedveli az efféle durva muzsikát, az az Affiliation Of Horrid Containment minden pillanatát kéjes vigyorral fogja végighallgatni.
