folk

Ajánlók

Woodscream

A Woodscream egy orosz folk metal zenekar, akiknek története egészen 2006-ig nyúlik vissza. A kezdetekben Overrun néven játszottak, majd 2008-ban felvették mostani nevüket. Korai munkásságukat még a svéd folk metal bandák zenéi inspirálták, majd idővel…

Ajánlók

Kosmogonia

A Kosmogonia 2015-ben alakult Görögországban, műfajuk folk/melodic death metal. A csapatot Kostas Magalios (gitár/ének) és Christos Drosos gitáros álmodta meg, a kezdetekben még melodic-thrash metalban utaztak. Megalakulásuk évében elkészítettek egy de…

Ajánlók

Jolly Jackers

Hazai vizekre evezünk. A Jolly Jackers 2013-ban alakult Dunaújvárosban, később Budapestre helyezték székhelyüket. Műfajuk folk punk/kelta punk, és sok minden áll már a hátuk mögött. Erről így nyilatkoznak: – Az első 10 évünkben rengeteg változás volt a tagságban (22? :), miközben folyamatosan dolgoztunk. 5 lemez, 5 single, közel 400 koncert 14 országban a mérlegünk. Sokan nem bírták ezt a tempót, és elmentek. Legutóbb majdnem földbe álltunk egy hónappal a lemez felvétele előtt, de egyik alapítónk, Rea az élére állt a zenekarnak, és úgy döntöttünk, öten maradunk, és akkor is megcsináljuk ezt a lemezt. Az említett album Welcome To The Grind címmel jelent meg 2024. április 26-án, ezen tehát Rea debütált frontemberként, és ezzel az anyaggal a csapat megnyitja a következő évtized fejezetét. – Ez az album más, mint a többi. Az érzelmek széles skálája, ahol a legmélyebb gödröt és a legmagasabb felhőt is elérjük. Most először meséljük el azokat a történeteket, amelyek az elménk legmélyén bújnak, és még sosem hallotta őket senki. Találkozni fogsz szörnyekkel, rémálmokkal, és sötét gondolatokkal amelyek mérgeznek minket… De egyúttal a remény is feltűnik, és talán az erő is amivel leküzdjük őket a végén – írja a zenekar az albumról. 2024. május 4-én lemezbemutató koncertet adtak […]

Ajánlók

Legacy of the Seas

Epic-folk metal Baszkföldről.
A Baszkföldről származó Legacy of the Seas egy önmagát epikus metalként definiáló banda – folk, szimfonikus és power hatásokkal.
Megalakulásuk 2010-re tehető, amikor is egy garázs-zenekarként indultak, ám a továbbiakban kü…

Ajánlók

Roses of Thieves

A Roses of Thieves egy budapesti folk metal zenekar, akik tavaly ősszel alakultak meg, és gőzerővel robognak előre. Eddig két dalt jelentettek meg (Perilous Journey, Blunderbuss – utóbbihoz első videoklipjüket is leforgatták), 2024. július 5-én pedig é…