Def Leppard – Pont, mint 73-ban

Hard Rock Magazin

A Def Leppard új kislemezdala, a Just Like 73 már streamelhető és letölthető, a 70-es évek glam rock slágerei által ihletett számban a hamarosan Budapesten is felbukkanó gitároslegenda, Tom Morello közreműködik.

A 2024 nyarára tervezett amerikai stadionturné előtt a Def Leppard megjelentette vadonatúj kislemezdalát, a Just like 73-t, melyben a gitároslegenda, Tom Morello játéka is hallható. A 70-es évek glam rock slágerei által ihletett szám visszarepít a T. Rex, Sweet, Hello vagy Suzi Quatro nevével fémjelzett korszakba, a rágógumizenének is csúfolt, manapság azonban már klasszikussá nemesedett stílus, melyen a zenészek és rajongóik felnőttek, jól áll a sheffieldi fiúknak, ám az eredendően angol műfajnak számító glam rock dalhoz Los Angelesből kaptak segítséget a Rage Against The Machine gitárosának személyében.

A dalt stílusosan egy rendkívül limitált példányszámú, 7″-os kék, illetve hagyományos fekete bakelitlemezen is kihozzák (ez augusztus 2-án jelenik meg), amelynek B oldalán egy alternatív, csak a Def Leppard által játszott változatot találunk. A zenekar által dedikált fotót is tartalmazó példányokról azonban már csak képet tudunk mutatni, mindössze 73-73 darabot kínáltak a Def Leppard angol és amerikai webstore-jában egyaránt, ami másodpercek alatt fogyott el elővételben. Tom Morellóról viszont akár saját magunk is készíthetünk fotót, ugyanis július 1-jén a budapesti Akvárium Klubban lép fel szólólemezeinek anyagával. Jegyek a Funcode-nál, részletek az esemény Facebook-oldalán.

Az együttműködésről Joe Elliott így nyilatkozott: „A dal egy olyan időszakot foglal magába, amely mélyen beleégett a DNS-ünkbe. Ezt a nagyon fontos és dicsőséges korszakot akartuk ünnepelni vele.” Phil Collen hozzátette: „Amikor megláttam David Bowie-t a tévében úgy 72-73 körül, minden, amit a zenéről tudni véltem, fekete-fehérről élénk színekké változott. A Just Like 73 című dalunk ezt az öntudatra ébredést reprezentálja.” Morello pedig magát a bandát méltatta: „Nagyon élveztem a szólót a Just Like 73-ben. A főiskolai bandámmal a Rock Of Agest játszottam majd 40 évvel ezelőtt, és most itt a Def Leppard, még mindig a stadionokban tarolnak, ráadásul egy vadonatúj dallal, ami az egyik legjobbjuk.”

A Just Like 73 című dalhoz készült animációs klipet június 20-án mutatják be, a videóban a zenekar (és Morello) úgy szerepel, ahogy még sosem láttad őket.

Def Leppard - Just Like 73

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.