Rockvilág.hu online rockmagazin
Álmomban sem gondoltam volna, hogy az idei év általam leginkább várt eseménye egy kisklubos underground koncert lesz, háromlemezes kelet-európai headlinerrel, erre tessék…
Az első világháború történéseit sludge/death metal műfajában megörökítő 1914 munkásságával pár hónappal a legutóbbi nagylemezük, a Where Fear and Weapons Meet megjelenése után, és nagyjából egy hónappal a 2022. március 15-re meghirdetett budapesti koncertjük és egyben az egész turné ukrajnai háború miatti lemondása előtt ismerkedtem meg.
Bár a harcok azóta is tartanak, idén végre zöld lámpát kaptak a külföldi koncertezésre – nyilván egyfajta hírvívőként is funkcionálva – így most eljutott hozzánk a zenekar és velük együtt a hadszíntér nyomasztó hangulata is bő egy órára testközelbe került.
Ez nem az a filmvászonra illő “hősi-romantikus lelkesítés” amit a Sabaton produkál, ez a harag, a feszültség, az elkeseredés, az ösztönös élni akarás lőpor és halálszagú valósága, ami sajnos túlzottan aktuális, de erről majd később…
Régisulis helyi erő
Az estét a kiírt kezdés szerint 20:20-kor az év elején debütált, de a honi undergroundban már tapasztalt tagsággal rendelkező Spectral Despair nyitotta egy félórás döngöléssel. A leírtak szerint a budapesti brigád “…az acsarkodós, beleket lóbáló Autopsy, illetve a csontozósabb, lassan daraboló Obituary közti tengelyen mozog egy groove-orientáltabb, doom/death metal keverékkel, csipetnyi black és sludge hatásokkal” operál. Jómagam az utolsó két számra futottam be és azok alapján inkább a korai Napalm Death munkásságára asszociáltam, de még az énekes színpadi és színpad előtti viselkedése is Barney-t idézte.
Minőségi atmoszféra
A folytatásban is friss vér csordult a deszkákra. A tavaly ősszel, Atheist címmel első albumát megjelentető lengyel-ukrán illetőségű Three Eyes of the Void, a Nietzsche-i filozófiát fejtegeti atmoszférikus, progresszív hatásokban is bővelkedő (post)black metaljában, irigylésre méltó profizmussal. A produkció nagyszínpadokat megszégyanítő minőségben szólalt meg, az est legjobb soundját egyértelműen ők hozták. A dallamosabb vonal kedvelőinek kifejezetten ajánlott követni a pályafutásukat.
ARVE Error: Invalid URL https://www.youtube.com/watch?v=IqVu8JZPato&ab_channel=BlackMetalPromotionII in url
Fire in the hole
Tisztában voltam vele – mint ahogy talán mindenki más is aki egy ilyen eseményre látogat -, hogy ami ezután következik az nem a szórakozásról fog szólni, de még sokat tapasztalt koncertjáróként is meglepett, hogy ezen az estén a Robot pincerendszere a szó szoros értelmében csatatérré változott.
Az ezúttal másodgitáros nélkül, négyes felállással érkező 1914 zenészei a megszokott korhű öltözetben már a színpadon, ám az énekes még sehol….
Felcsendül a gramofonhangú, csatazajba fulladó katonadal intro War In, majd a Where Fear and Weapons Meet lemez nyitó tételének, a szarajevói merényletet bemutató FN .380 ACP#19074 első hangjai jönnek miközben Dmytro Kumar, határozott léptekkel úgy tör át a szoros tömegen, mintha mi sem lenne egyszerűbb.
A hangzás közel sem tökéletes, de ez talán senkit nem érdekelt. Emberünk már a deszkákon, kezében nemzetének zászlajával…a háború megérkezett. A nézőtér pillanatok alatt alakul át egy lövészárokká ahol innentől Dmytro irányít, sokszor kitörve a színpadról, sebzett vadként fel-alá masírozva, nekiront néhányunknak és a képünkbe üvölti a gyötrelmes valóságot, vagy épp – ki tudja milyen súlyos és nyomasztó gondolatokkal a fejében – már-már megsemmisülve, üres tekintettel néz maga elé.
A dalok között természetesen nem marad el a brutálisan őszinte kinyilatkozás arról amit ők maguk a saját bőrükön tapasztalnak, és nagyon nem mellesleg pár száz kilométerre a fővárosunktól történik. Dmytro megemlítette, hogy Bécsben “tőlük kérték” a háború lezárását, holott őket támadta meg a szomszédos hatalom. Nem megyek bele a részletekbe, de nagyjából lehet sejteni, hogy mi hangozhat el ilyenkor. A feszültség szinte tapintható és a közönségre igencsak ráragad a morál. Egy nálam jóval termetesebb arc tűnik fel előttem, aki láthatóan nincs túl jól. Kisegítem oldalra és csak annyit kérdezek “…minden rendben ember?” a válasz annyi, hogy “baromi régóta járok ilyen koncertekre, de ilyet még nem láttam b*zdmeg, ez övön aluli volt”…a pokol elszabadult, de kitartottunk végig…ez a minimum…odaát mindez fegyverekkel zajlik és életek múlnak rajta.
A koncert csúcspontja ambivalens módon a zenekar talán leginkább mélyre húzó sludge / doom tétele a zajos, vontatott, majd brutális darálásba váltó A7V Mephisto volt, ami alatt Dmytro gyakorlatilag beásta magát a nézőtéren…nagyjából itt vesztettem el minden kontrollt.
Ez a koncert fájdalmas volt, gondolatébresztő, sokkoló, és kimondhatatlanul hálás vagyok érte.
