rattlead.hu
Buga harmadik napjának eseményei következnek 
. Aki esetleg lemaradt volna az eddigiekről, azok itt nézhetik meg az első, itt pedig a második napot, a felvezetőt pedig ehun találjátok. Jó szórakozást
Hiába a fél 3-as fekvés, a megszokás nagy úr, hatkor ismét kipattant a szemem, szóval irány a szokásos körút: konditerem, zuhany, reggeli és kávézó. Most viszont annyi csavar volt a dologban, hogy ebben a korai órában nem mással kávézhattam, mint a Blind Guardian énekesével, Hansi Kürschsel fogyaszthattam el a borzalmas kávét. Nyilván nyaggatni nem akartam, így pár szó után elváltak útjaink, de mások nem voltak ilyen kíméletesek, így Hansinak már kora reggel teljesítenie kellett sztárként. Mázli, hogy én nem vagyok sztár 
A 3. napi program annyiban volt innentől más, hogy közben megérkeztünk a Dominikai Köztársaságba, azon belül is Puerta Platába. Az utasok nagy része már reggel 8-tól a partra szállásra készülődött, én viszont úgy döntöttem, a korábbi ESTA-gondok miatt inkább a hajón maradok, és láblógatással ütöm el az időt. És milyen jó döntés volt! Szinte alig maradt valaki a hajón, így nyugodtan jakuzzizhattam, napozhattam és ebédelhettem, nem kellett tartanom a tömegektől. Még egy kellemes alvás is belefért az időmbe, így felfrissülve várhattam, hogy délután 5-kor ismét útnak induljunk, illetve elkezdődjenek a koncertek.
Elsőnek a Warkingset néztem meg a fedélzeten, a legnagyobb színpadon. A fene se gondolta, hogy látni fogom mindkét szettjüket, és ez a második nem is volt vészes. Az énekesnek például arra is jutott energiája, hogy az oldalsó jakuzzikban tombolókat is hergelje egy kicsit. Ahogy az első szettnél, itt is megjelent Morgana, ami jót tett az előadásnak, de azért nekem most egy időre elég volt a Warkingsből, ezek a jelmezek egy kicsit komolytalanná teszik az egész produkciót.
A következő néznivaló már sokkal súlyosabb volt, az Endseeker. Ők nem lacafacáznak, telibe nyomták az old school death metalt, és kivételesen most nem zavart, hogy mindezt a legkisebb színpadon teszik, mondjuk a tömeg sem volt túl nagy., pedig az Endseeker pont úgy játssza a death metalt, ahogy én szeretem: jó kis motorfűrészes gitárhangzással, ahogy a svédektől tanulták. Emellett még a túlmozgásos énekes érdemel említést, aki fizimiskára simán hozza a destructionös Mad Butchert. Ha befuccsol az Endseeker valamiért, csatlakozhatna a Destructionhöz kabalának.
A kellemes death metal-orgia után a Temperance fellépésére vezetett az utam. Ha jól értettem a produkciót, akkor a brigád a heavy metal modernebb vonalát próbálta képviselni, természetesen talpig feketében, hatalmas, íves dallamokkal, de nekem túlénekelt volt az egész mutatvány, így a felénél nagyjából angolosan távoztam is.
Egy kis intermezzo: bár a 60 fellépő között sok a kedvencem, ez az egész fesztivál nem csak a koncertekről szól. Rengeteg új együttest ismerhet meg az ember, és valahogy mindig történik valami, én egy pillanatra sem unatkoztam, hanem próbáltam kimaxolni inkább az élményt – természetesen az alvás rovására
A következő fellépőm ismét egy ismétlő lett: a Kataklysm annyira meggyőzött elsőre, hogy most a fedélzeten is megnéztem őket, és természetesen itt is letépték a fejemet a súlyos riffjeikkel. Tényleg muszáj lesz időt szánnom a diszkográfiájukra, eddig méltatlanul el lettek hanyagolva nálam.
A súlyos zúzás után egy könnyedebb előadót választottam, a Nanowar of Steelt, és itt most álljunk is meg egy pillanatra. Azt maximálisan értem, hogy minden évben kell egy bohóczenekar, akik nem veszik túl komolyan ezt a zenélés nevű dolgot, és inkább viccelni próbálnak a produkciójukkal. Tavaly ez a fellépő a Feuerschwanz volt, akik finoman szólva sem győztek meg. Azt mondjuk el kell ismernem, hogy látványilag a németek rendesen felépítették magukat, ha már zeneileg értékelhetetlen volt a produkció, azonban a Nanowar of Steelre még ez sem volt elmondható idén. A NOS az Irigy Hónaljmirigy legrosszabb hagyományait hozta, ez alatt azt értve, hogy poénforrásnak gondolták, hogy valaki nőnek öltözik otthonkában és parókában, vagy hogy béna jelmezekben rohangálnak a tagok. A hajó előtt megnézve a videóklipjeiket tényleg van 2-3 vicces számuk, de nekem ez itt koncerten nem nagyon jött át, például rohadtul nem értettem, mi értelme van olaszul énekelni egy számot valami bagolyról, aki meg is jelenik a színpadon. A koncert alatt tényleg csak egyszer mosolyodtam el, amikor két szám között a Wall of Death helyett Ölelésfalat vezényelt le az énekes, ami lássuk be, cuki ötlet volt, öröm volt nézni a sok ölelkező, szőrös metálost
Na de gyorsan felejtsük is el ezt a produkciót, én is inkább rohantam az Omnium Gatherumra, akiket korábban sosem láttam, nem is hallgattam, de mérhetetlenül idegesített a nevük. Nos, úgy tűnik, jó volt a megérzésem a név alapján, mert amit láttam, az az én old school thrasher lelkemnek fájdalmasnak bizonyult, egyszerűen ez a melodikus death metalnak csúfolt valami nem éri el az ingerküszöbömet, csak kivételes esetben, de akkor nagyon, lásd a The Halo Effect esetét.
Az Omnium helyett már nyargaltam is tovább ezért a Vision Divine-ra, ami viszont hiába volt a legkisebb helyszínen, szép számú közönséget vonzott, és nem véletlenül. A több mint 20 éves múltra visszatekintő power/heavy banda fantasztikus hangú énekessel van megáldva, leesett az állam a produkcióját hallva. Nagyon hangulatos és masszív szettet nyomtak a srácok, ráérős időmben az ő munkásságukba is bele kéne mélyednem, érezhetően van bennük potenciál.
Így, a harmadik napon már sorra jöttek az ismétlések, így még egyszer megnéztem az Unleashedet, ezúttal a nagy színházteremben, ahol alaposan befenyítettek megint mindenkit a svéd legények, majd megint jöhetett a Blind Guardian, ezúttal a fedélzeten, a csillagos ég alatt, és hát ők is kitettek megint magukért. Végre játszották a sokak által állandóan követelt Majestyt és a Lord of the Ringset is, ezzel feltéve a koronát az amúgy is nagyon jól sikerült estémre.
Zárásként még elvánszorogtam a Scar Symmetryre is, akiket még sosem láttam élőben, de amikor a két énekes közül a valóban éneklő megszólalt, azonnal éreztem, hogy jobb lesz nekem a kabinban, a kis ágyikómban.
Már csak egy nap van hátra, kitartás! Megtudhatjátok majd többek közt, milyen az egyszemélyes circle pit, és azt is, hogy milyen együtteseket szeretnék látni jövőre. Igen, jövőre, mert már most tudom, hogy a hajón a helyem 2025-ben is, ha minden jól alakul.
