Fémforgács
„Bemásszák lelkünket a gépek, mint aluvót a bogarak”, írta ezt József Attila 1937-ben. Már akkor érezhető volt, hogy beindult valamiféle folyamat, amit a költő géniuszunk látnoki módon a jövőre vetített, és aminek a hatása már napjainkban egyértelműen tapintható jelenség. Noha, az olasz extrém – folk metalt játszó Furor Gallico Future to Come címet viselő negyedik nagylemez ha direkt módon nem is egy disztópikus világképet vizionál elénk, de a számok többsége a testi és lelki megváltás gondolatán alapul. Ami megkerülhetetlen tényező a világunk széthulló puzzle darabjai után kapkodó, ketrecbe zárt lényünk számára. Future to Come alapvetően nem egy koncept-album, de a dalok elég összetartó témát ölelnek fel. Ezáltal a lemez egyfajta belső utazásra invitálja a hallgatót az önmagunkkal és a Földdel való belső megbékélésig, az élet fájdalmain és az ettől való felszabaduláson át.
A 2007-ben alapított banda lényegében ott folytatja ahol a nagysíkerű 2019-es Dusk of the Ages lemez, az előző kiadványnál megerősödött felállással együtt. A formáció két oszlopos tagja: Davide Cicalese – vocal és Becky Rossi – kelta hárfa mellett ezen az albumon is Gabriel Consiglio felelős a gitárokért, Marco Ballabio a basszusért és Mirko Fustinoni a dobokért. Ezúttal a jellegzetes kelta fúvós hangszereket és bouzoukit Massimo Volontè szólaltatja meg. A muzsikosok repertoárját tovább színesíti a felvételhez csatlakozott, női énekért felelős Valentina Pucci és a hegedűért, valamint a nagy-zenekari aláfestőkért felelős Riccardo Brumat. Tehát a tagoknak volt lehetőségük, hogy az elmúlt négy évben összecsiszolódjanak és tovább fejlődjenek a megelőző kiadvánnyal megkezdett ígéretes úton.
Ezt igazolja is az albumindító Call of the Wind. Már az első taktusok felcsendülésével nyilvánvaló, hogy a banda nem lépett az önismétlés ragacsos ingoványába. Megelőző korongra jellemző maszatos hangzás is eltűnt így egy teljesen felfrissült, tiszta hangkép tárul elénk. (A masterelést Jens Bogren végezte, aki ilyen volumenű bandákkal dolgozott együtt, mint az Opeth, Arch Enemy, Amon Amarth). A zenekar egyedi karaktere és a tapintható fejlődés ellenére engem nem hagyott nyugodni egy kis kósza érzés… még pedig az, hogy a banda zenéjébe belekúszott egy egyértelmű Eluveitie hatásfaktor is. Megvallom, ha nem tudtam volna, hogy nem a Furor Gallico új kiadványa pörög, akkor néhol biztosan rávágtam volna, hogy ez a híres svájci banda új anyaga. Ami viszont ad ennek az érzetnek egy jelentős ellen sújt, a vaskos extrém metlal/melo death zúzda mellett, hogy megmaradt a bandára jellemző az olaszos, romantikus, fülbemászó dallamosság. Talán az előző lemezhez képest erre még rá is erősítettek egy kicsit. A szerzemények hatása nem marad el, tényleg tartogat az anyag szép számmal éterién sikerült epikus pillanatokat. A Birth of the Sun vagy például a címadó Future to Come pont ilyen lírai tételek, amelyek sikeresen messzire tudják repíteni a hallgató lelkét. De a felkerült nyolc nóta egyike sem panaszkodhat, hogy kispórolták volna belőlük az emlékezetes részeket. Viszont az arcba vágó extreme matal riffek után sóvárgók szomját is csillapítják, a Faith Upon Lies vagy az Ancient Roots dalokat is felhozhatnám ennek igazolására.
Az akusztikus hangszerek is jobban előtérbe lettek tolva. De illemtudóan viselkednek, és nem veszik el a metaltól a szerepet. Kiemelik azt, de nem kerekednek felé. Riccardo Bruma ügyesen pattogtatja a hegedűt a fémzene hátán. Örömömre nagyobb szerepet kapott Becky Rossi által megszólaltatott kelta hárfa (az egyik kedvenc hangszerem, így ezzel nehéz volt betelni). A folk metal karakter is jobban megmutatja magát. Talán leginkább Massimo Volontè fúvós hangszerei hozzák közel ezt a stílusérzetet. A nagy-zenekari betétek inkább csak hangulati fokozóként, a háttérben teszik a dolgukat. A banda ezen eszközökkel még nem ért az izgalmas repertoárjuk végére. Valentina Pucci kellemes éneke végig kíséri a marcona, hörgősebb hangjára kapcsolt Davide Cicaleset. A mély hörgés és károgás hol közösen, hogy egymás váltva szólal meg. De tiszta férfi énekhang sem bujkálgat szégyenlősen a felvételen, mellszélességgel jelenik meg a dalokban. A durva vokalizálást kellemesen egyensúlyba hozza a női és férfi ének. Ez a színes vocal paletta pedig nagyon jót tett a felvétel változatosságának.
Annak ellenére, hogy Future to Come lemez nagyon tetszett a végére egy kicsit mégis megteltem a negédes dallamokkal és egy kicsit túl toltnak éreztem. Mintha mindent beleakartak volna zsúfolni a dalok játékidejébe. Túl sok szín, túl sok hang keveredett beléjük. Az Eluveitie hatás sem hagyott nagyon nyugodni. Ez utóbbit pedig nem tapasztaltam az előző kiadványon, ellenben a mostani produkción ez egyértelműen kidomborodott. Viszont el kell ismerni, hogy a szerzemények tényleg erősek és emlékezetesek. Az ember szívesen elindítja őket újra és újra. Üres járatnak, időhúzásoknak és ötlettelenségnek nyoma sincs. Tényleg odatették magukat, hogy egy méltó folytatása legyen a Dusk of the Ages korongnak. Hogy sikerült-e meghaladnia azt? Szerintem igen, zenei fejlődésben, hangzásban és komplexitásban mindenképp. Azt hiszem a Furor Gallico-t már sok rajongó számon tartotta, de Future to Come lemezzel már az eszükbe is vésték ezt a nevet. Szerintem a banda egy olyan úton jár, ami elviszi a ténylegesen nagy ismertségnek örvendő formációk közé. Noha a lemezre még várni kell egy kicsit (a Scarlet Records gondozásában március 22-én fog napvilágot látni). Viszont tavaszra pont egy jó időzített kiadvány. Friss és lendületes és nem utolsósorban romantikusan dallamos anyag. Mely újfent Kris Verwimp (Marduk, Suidakra, Vital Remains, Uada) jellegzetes stílusában készült négypaneles digipack mellet exkluzív vinyl formátumban is kiadásra fog kerülni. Eluveitie, Ensiferum, Sudiakra, Wind Rose rajongók számára kifejezetten ajánlott!
