rattlead.hu
A legjobb bizonyíték arra, hogy 2023 erős év volt az új megjelenések terén, hogy még most, 2024 februárjában is ontjuk magunkból a cikkeket a 2023-as albumokról, nem? Vagy a másik megoldás, hogy a szerkesztőség nagy része mocsok lusta volt egész decemberben, és próbáljuk magunkat utolérni, mielőtt végleg elköteleződnénk 2024 mellett 
Mindenki döntse el, melyik a reálisabb forgatókönyv, addig pedig én is írnék még egy (esküszöm) utolsó 2023-as lemezről, amit két hónapja tervezgetek, és mindenképp mesélnem kell róla.
De kezdjük kicsit messzebbről! Imádom a thrash/death metal zord arculatát és szigorúságát, de az embernek azért néha jól esik egy kis lazaság és bolondozás, ami nem épp ezeknek a műfajoknak a jellemzője, de ha nyitott szemmel járunk, azért rátalálhatunk itt is az általam csak „feel-good” zenekarokként emlegetett bandákra, akik nem veszik túl komolyan magukat, hanem vérbeli szórakoztatóként, a műfaj bohócaiként mosolyt csalnak az arcunkra és ellazítják a vérhörgésben megfeszült arcizmainkat. Számomra ilyen zenekar a Tankard, az Anthrax (ők leginkább érzetre, nem a témák vagy előadásmód tekintetében) anélkül, hogy majmot csinálnának magukból, miközben nekem meg mindig jókedvem lesz tőlük. És most itt a legújabb gyöngyszem számomra, a Gama Bomb, akik szintén magas színvonalon, de közben elképesztően lazán és könnyedén szórakoztatnak.
A mostani, 2023-as Bats előtt csak érintőlegesen volt kapcsolatom a bandával (és az Avenge Me! című számukat rongyosra hallgattam), ám a november 10-én megérkezett új lemezükkel új időszámítás kezdődött nálam Gama Bombilag.
A szokásos értékelhetetlen intró után ugyanis rögtön egy gyöngyszem következik, az Egyptron, ami az ókori Egyiptom hangulatát hivatott megidézni, és igazi fénysebességű thrash-remekmű kerekedik ki belőle Gama Bomb-stílusban, némi kis kikacsintós egyiptomi zenei betéttel. Utóbbi csavar egyébként a lemez szinte összes számára jellemző, a srácok nem nagyon tudták megállni, hogy csak úgy letoljanak egy számot, mindig kell valami kis furaságot, kikacsintást vagy fricskát belecsempészniük a dalokba, de hát pont ettől Gama Bomb a Gama Bomb, és meglehetősen jól is csinálják. Nekem első blikkre az Avatar jut eszembe róluk, akik szintén bolondos és egyben zseniális ötletekkel feszegetik folyamatosan a saját és a műfaj határait. Talán Gama Bombék csak egyszer esnek túlzásba az egész album alatt, méghozzá pont a címadó Batsben, a szaxofon azért már tényleg túlzás még ide is.
Ám amellett, hogy a 2002 óta létező ír thrasherek szórakoztatóak, közben csillagos ötösre mondják fel az old school thrash minden egyes tételét. Van itt észvesztő sebesség, overkilles rikácsoló ének, power tripes rifforgia, és közben még akár egy carcassos gitártekerés is belefér. És ha már a gitárt emlegetem: rég hallottam már olyan albumot, amin tényleg izgalmasak a gitárszólók, és a Bats ezt gond nélkül, csuklóból hozza, pedig nem vagyok gitárszóló-rajongó, bár gyűlölő sem, mint Majka
Az öt pontból simán megér 4-et a Bats, amit egy olyan egyéjszakás kalandhoz tudnék hasonlítani, ami szép volt, jó volt, megvolt, házasság nem lesz belőle, de azért fél-egy évente felmelegíti az embert, mert szórakoztató és szexi. Vigyétek el egy körre ti is a Batset, nem fogjátok megbánni!
