Újabb single érkezett a Your Last Steptől- Láttam, ahogy elpusztul

Rockvilág.hu online rockmagazin

Láttam, ahogy elpusztul címmel megjelent a nagykanizsai Your Last Steps legújabb dala. Ugyan még egy éve sincs, hogy a csapat kiadta Lánc című nagylemezét, de ez már második a single a következő, „Én, a teremtő” címre keresztelt album előfutáraként, ami előreláthatólag 2024 második felében jelenik majd meg. A dalban közreműködik Volner Márk a Lovecrose és Stuki Ádám az Abyss of Fate énekese is.

A dal felvételei és utómunkálatai már egy az egyben Bognár Máté zenekarvezető házi-stúdiójában készültek az Atlas-Audiónál.

Your Last Steps-Láttam, ahogy elpusztul km. Volner Márk

A dalírások közben a zenekar már nagyban készül a tizedik szülinapjára is, hiszen januárban már egy évtizede lesz annak, hogy Bognár Máté megalakította a csapatot. Ennek megünneplésére január 27-én egy hatalmas bulival készül a Your Last Steps a nagykanizsai Medgyaszay Házban. A koncerten egyébként kétszer is fellép majd a csapat, először akusztikusan, majd „hangosan”. Köztük pedig érkezik a Tiansen, illetve a Pennhurst . A buli után pedig óriási after-party várja a látogatókat a zenekarok közreműködésével.

Esemény Link: https://www.facebook.com/events/683630790361291

További fontos hír a banda háza tájáról, hogy márciustól hat állomásos turnén kísérik majd a Mudfiled zenekart szerte az országban.

Social:

Facebook: https://www.facebook.com/YourLastSteps
Instagram: https://www.instagram.com/yourlaststeps/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.