Cariosus – A fejődés küzdelemmel jár

Fémforgács

A death, a black, a neoklasszikus metal, valamint a metal számos egyéb alműfaját ötvöző chicagói banda, a Cariosus zenéjében olyan dinamikus hangzás kialakítására törekedett, ami által az emberi psziché legsötétebb titkait tudják megeleveníteni. Ezt első ízben január 12-én megjelenő Will, Until Beauty című debütáló lemezükön tárják elénk, amiről Apollo’s Lament, valamint Saturn Returns dalaikat ismerhetitek meg. A dalokról Alex Pfister, a zenekar frontembere a következőket árulta el:

Az Apollo’s Lament annak bizonyítékaként íródott, hogy szükség van önmagunk legmagasabb és legfejlettebb verziójának megalkotására. Ez egy olyan zord jövő előjele, aminek a kihívást a jelen embere nem veszi túl komolyan, lelkiismeretesen és nem öl bele erőt. Ebben a dalban a benne rejlik a közelgő választás üzenete; Küzdj és emelkedj fel, vagy szenvedd el a gyávaság árát.”

A Saturn Returns-t az emberi tapasztalat ciklikus természete ihlette. Arról szól, hogy visszatekintsünk életünk egy fejezetére, és újra meg kell birkóznunk azokkal a dolgokkal, amelyeket egykor már magunk mögött kell hagynunk – legyen szó káros viselkedésről, gondolati mintáról vagy akár káros emberekről.  Míg az Apollo’s Lament egy felhívás volt, hogy fejlesszük önmagunk egy magasabb változata felé, a Saturn Returns azt a fájdalmat képviseli, amely ezt a növekedést szükségessé teszi.”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.