rattlead.hu
Az év számunkra is egyik legizgalmasabb pillanata, összevetni egymással Top 10-es listáinkat, hogy kiderüljön: voltak-e közös kedvenceink, illetve melyek azok az alkotások, amelyek másoknak elnyerték a tetszését, a mi figyelmünket viszont valamiért elkerülték. Íme, az idei esztendő summázata, amiből talán ti is merítetek még néhány ötletet, hogy mit lenne érdemes meghallgatnotok az elmúlt 12 hónap terméséből.
BÁRSONY PÉTER:
Ezekkel az év végi Top 10-es listákkal mindig csak a baj van. Ha túl kevés anyagból kell válogatni, akkor az jelenti a kihívást, ha meg túl sokból, akkor az. Jelen helyzetben ez utóbbi eset áll fenn.
Figyelmemet inkább az ismeretlen vagy kevésbé ismert, a köztudatban még nem rögzült zenekarok tevékenységére fókuszáltam, de örömmel konstatáltam a régi nagy kedvencek mostani megmozdulásait is. Az, hogy az Obituary, a Holy Moses, az Overkill, a Necronomicon, a Metal Church, a Cannibal Corpse, vagy a Prong és a Suffocation (csak hogy a számomra legfontosabbakat említsem) új anyagokkal jelentkeztek, részben az ő elpusztíthatatlanságukat mutatja, részben pedig azt, hogy rajongótáboruk is örökéletű. Mai zenéjük minősége… ezen lehet vitatkozni, de a nevük mögötti, múltbéli tartalom elvitathatatlan, és a szavukat érdemes ma is komolyan venni. Az én listámra ezekből egy sem került be – nem azért, mert nem érdemesek rá, csak szűk ez a tízes karám ahhoz, hogy minden jóságot bele lehessen terelni. Akik benne vannak, azzal érdemelték ki, hogy valami egzotikus ízt éreztem bennük, szerethető különcséget, vagy a határok tágítására való törekvést, és persze azt, hogy tudják, mit akarnak, tisztában vannak zenéjük koncepciójával, és kitartanak mellette.
Ebben az évzáró „best of”-ban én már nem szeretnék további helyezéseket kiosztani (melyik gyerekemet szeressem jobban?), de azért van benne egy lejtés, ami irányba rendezi a felsoroltakat:
Enslaved: Heimdal
Wolvennest: The Dark Path to the Light
Hexvessel: Polar Veil
Fvnerals: Let the Earth Be Silent
AHAB: The Coral Tombs
Saturnus: The Storm Within
Primordial: How It Ends
Blut aus Nord: Disharmonium – Nahab
Wayfarer: American Gothic
Thy Catafalque: Alföld
Ebből a tízből a Fvnerals van a legtávolabb mindentől, ami egyáltalán szóba jöhet egy metal-listán, mégis van a zenéjükben valami félelmetes, depresszív erő, ami nagyon meg tudja nyomni a lelket. Aztán a hagyománypárti oldalról itt van a Saturnus, amelynek doom-ja olyan élő, mintha most született volna meg – itt, ezen a lemezen. Az Enslaved Heimdal-ja nagyon meglepett. Nem számítottam rá, hogy egy több évtizedes zenekar tizenhatodik lemeze ennyire friss és mai tud lenni. Mindenki tanulhatna tőlük. A Heimdal nemcsak jó, hanem tiszteletre méltó is.
A Blut aus Nord viszont egyáltalán nem lepett meg (nem is azért van itt), hanem mert olyan antiszociális és elidegenítő album a Nahab, ami valahol már alapból szimpatikus – közben meg hipnotikus és látomásos is –, és nem hagy nyugodni a gondolat, mindig előveszem, hogy megtudjam, mi a titka, de sosem jövök rá, csak élvezem, hogy Lovecraft istenei üvöltöznek a fejemben.
A Wolvennest még egyetlen hanghordozójával sem okozott csalódást, a mostanival sem. Az, hogy itt lesz a legjobbak között, egy pillanatig sem volt kérdés – már akkor eldőlt, amikor először rákerestem a neten –, és bőven meg is kaptam tőlük, amit vártam.
Az új Primordial megint lassan, fokról-fokra győzött meg. Eleinte nem éreztem olyan jónak, mint elődjét, de ugyanolyan sűrűn hallgattam, mint amazt – ezek szerint nincs olyan nagy különbség köztük, és itt a helye a Top 10-ben. (Amúgy ez a harcias, csatába szólító vonulat sosem élvezett nálam prioritást, de Averill szavára boldogan vetném bele magam az ellenség lándzsaerdejébe.)
Az AHAB doom monolitja még év elején a tengerfenék iszapjába süllyedt, de kontúrjai most is lélegzetelállítóak. Tamás Alföldje majdnem kimaradt. Nem hozta ki belőlem azt a jóleső borzongást, amit elődei. Rutinból ihletett darabnak érzem, de annyi jót kaptam már a Thy Catafalque-tól, hogy ez esetben inkább hiszek Tamásnak, mint magamnak, és ide számolom mégis, mert komoly munka van benne, van mire figyelni – és az is lehet, hogy én vagyok most (ideiglenesen) más frekvenciákra hangolva. (Más napjaimon talán kicserélném a Dodheimsgard Black Medium Currentjére, vagy az …And Oceans-től az As in Gardens, So in Tombs-ra, esetleg a Blackbraid II.-re.)
A kollégám által szégyenpadra ültetett 
Hexvessel nálam továbbra is nyerő. Olyan atmoszférája van, amiből nem tudok szabadulni – nem mintha akarnék A Wayfarer pedig szó szerint a semmiből tűnt fel, jó eséllyel velem is marad, és ha a prérik istenei is úgy akarják, ebből még hosszan tartó barátság is lehet.
BUGA B:
Nem is kérdés, megint kemény évünk volt. A szerkesztőségi csoportba (főleg Bécinek köszönhetően) záporoztak az újabbnál újabb (és gyakran a jobbnál jobb) zenék, szóval idén is volt miből válogatnunk. A legnagyobb kedvenceim most nem nagyon jelentkeztek, de nem panaszkodom, mert vagy eddig nálam periférián lévő bandák dobtak nagyot, vagy teljesen ismeretlenek kápráztattak el. Lássuk, kik voltak ezek idén!
1. Molybaron: Something Ominous
Hogy miért a Molybaron lett az első, amikor abszolút nem illik a zenehallgatási profilomba? Mert idén ők nyűgöztek le a zenéhez való teljesen új hozzáállásukkal – a semmiből érkezve, de leginkább Majka ajánlásával, aki szép lassan a szerkesztőség nagy részét meg is fertőzte velük. Iszonyúan okos, mégis kemény cucc az új Molybaron, és bár old school thrasherként nem vagyok az innováció nagy híve, ez a lemez minden pillanatában újszerű és lenyűgöző. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
2. Legion of the Damned: The Poison Chalice
A Legion of the Damned talán az egyetlen állandó kedvenc az életemben, és szokás szerint megint nem okoztak csalódást, nálam az év thrash/death lemezét tették le az asztalra.
3. In Flames: Foregone
Ismét egy váratlan helyezett: sosem gondoltam volna, hogy rajongani fogok egy In Flames albumért. Nagyon szépen kicsiszolt anyag, izgalmas megoldásokkal, itt is muszáj lesz bepótolnom a régi lemezeket.
4. Avatar: Dance, Devil, Dance
Egy hajszálon múlott, hogy a szórakoztatás nagymestere, vagyis az Avatar nem végzett előkelőbb helyen. A kritikámban négy és fél pontot adtam a lemezre, és maximum annyi lehet a bajom ezzel a zenével, hogy néha már-már túl sok. Az Avatart fogjuk még látni, ahogy megtölt stadionokat.
5. Devildriver: Dealing with Demons Vol. II.
A Devildriver modern kori kedvencem, ismét egy erős, dühös lemezzel. Megint nem kellett csalódnom bennük.
6. Deathstars: Everything Destroys You
Nem mondom, hogy élek-halok az ilyen goth-os/darkos zenékért, de az, hogy a Deathstars megalkotta a (szerintem) eddigi legjobb lemezét, plusz végre élőben is láthattam őket, elég is ahhoz, hogy a listám hatodik helyéig repüljenek a srácok.
7. Obituary: Dying of Everything
Az Obituary helyezését is egy jól… mit jól, fantasztikusan sikerült koncert támogatta meg. Majkával nyáron el voltunk ájulva a színpadi teljesítményüktől, az album pedig a szokásos Obituary-minőség.
8. Orbit Culture: Descent
Igen, egy melodic death metal csapat az én listámon! Ez bizony Colynak köszönhető, aki addig emlegette a bandát, amíg belehallgattam, és hát erre a zenére lehetetlen nem elismerően bólogatni. Mázsás riffek, lendület, halál. Azt hiszem, jöhetnek sorban a régebbi albumok.
9. Xoth: Exogalactic
A Voivod óta nem hallottam ennyire agyament produkciót ebben a műfajban, és a xothos srácok irtó jól tolják ezt a black/death/thrash/sci-fi keveréket. Nagyot ment a szerkesztőségben, kíváncsi vagyok, kinek a listáján ragadt még meg ez a remekmű.
10. Overkill: Scorched
Bár a szerkesztőségben egyesek szerint az Overkill már nem is thrash, de én rendületlenül hiszek bennük, és a srácok nem is tudnak hibázni. Ez is egy szokásos, bombabiztos Overkill-lemez lett, ami most a 10. helyhez volt elég.
COLY:
Ahogy azt december 11-i cikkemben is olvashattátok, szerencsére idén is a bőség zavarával küzdöttem, amikor tízre kellett szűkítenem a nekem tetsző albumok listáját. Végül sikerült, ugyanakkor továbbra sem vagyok híve a konkrét rangsorolásnak, hogy „ez a hetedik, ez pedig valamivel gyengébb nála, tehát nyolcadik”. Meg tudom nevezni a – számomra – év albumát, a másik kilenc alkotást viszont egymással egyenrangúnak tekintem, éppen ezért ezeket abc-rendben említem.
Metallica: 72 Seasons
Bár a hangzás már rég nem olyan, mint ami miatt ezt a csapatot annak idején a legnagyobb kedvencemnek tartottam, végre megint tetszik Hetfieldék muzsikája: a dalok, a lendület, a változatosság. Ezt a Metallicát újra a magaménak tudom érezni.
Apostolica: Animae Haeretica
Óriási Powerwolf-koppintás, ugyanakkor mégis más ez a zene, mint a germán farkasembereké. Szinte hibátlan dalcsokor, a címadó nóta pedig az új családi himnuszunkká vált.
Brainslug: Brainslug
Ötletes, fiatalos, és kellően rövid anyag ahhoz, hogy ne váljon önismétlővé. A nagy öregek mellett ilyen új hangokra is szükség van.
Concrete Age: Bardo Thodol
Nem vagyok „folk metalos”, de itt nagyon bejött a súlyos ritmusok és a népies motívumok elegyítése.
Girlschool: WTFortyfive?
Magam gondoltam volna legkevésbé, hogy ennyire eltalál a brit lányiskola veteránjainak muzsikája. Az énekhang pont olyan nyers, karcos, ugyanakkor dallamos, amilyennek szeretem, a megszólalás meglepően kemény, a dalcsokornak pedig nem igazán van gyenge pontja.
GloryHammer: Return to the Kingdom of Fife
Sok szempontból viccmetal kategória, élőben legjobb csukott szemmel hallgatni őket :-), ám a szimfonikus power irányzat kedvelői nem fognak csalódni bennük. Az idei lemez véleményem szerint nagyságrendekkel jobb, mint az előző albumuk, szerencsére a nagyzenekari hangzást sem viszik túlzásba, a nóták viszont egytől egyig fülbemászóak.
Godsmack: Lighting Up the Sky
A heavy/power/thrash anyagok mezőnyében egy kissé kakukktojás ez az alkotás, amellyel kapcsolatban már a legelején éreztem, hogy az élmezőnyben fog végezni. Óriási énekhang, fogós dalok, magas színvonalú, élvezetes alkotás.
Jag Panzer: The Hallowed
Idei, hozzájuk fűződő koncertélményem nélkül is egyértelmű volt, hogy a heavy/power idei mezőnyéből ez az album áll hozzám a legközelebb. Koncept lemez, ám ez semmit nem von le a nóták értékéből, illetve az anyag erejéből.
The Shredderz: The Shredderz
A beharangozója alapján egy súlytalan projektnek tűnt, ám a sodró lendület, a technikai tudás és a dallamos témák hallatán gyorsan behódoltam. Feldob, megbizserget és erőt ad – nekem egy lemezt hallgatva nincs is többre igényem. 
Under Attack: Fury of the Thunder God
Meglepő módon egy bemutatkozó albumról van szó, amelynek a címét olvasva máris dübörögnek bennem a címadó nótában hallható végzet dobjai. Inkább heavy, mint thrash, ezen belül az epikus vonal is elég erőteljesen jelen van. Egyéni íz és különleges hangulat – remélem, még hallunk felőlük!
JOHN QUAIL:
10. Overlorde: Awaken the Fury
Egy régi kedvencem új albuma, közel 20 esztendő után.
9. Skiltron: Bruadarach
Az argentin „skótdudások” sem kapkodták el a lemezkészítést, új énekessel tértek vissza.
8. Silverbones: Brethren of the Coast
Bár több, mint egyszerű kópia, de ha Running Wild hiányban szenvednél, ezt érdemes meghallgatnod!
7. Mezzrow: Summon Thy Demons
Régi thrasherek cseppet sem poros albuma!
6. Tyranex: Reasons for the Slaughter
Gyorsaság, dallamok, agresszív női ének! Néha nem is kell ennél több!
5. Kalmah: Kalmah
Számomra a finn zenekar eddigi legjobb dobása.
4. Metallica: 72 Seasons
Nem adta könnyen magát, de addig hallgattam, míg végül teljesen beszippantott!
3. Elm Street: The Great Tribulation
Kiválóan sikerült, változatos anyag!
2. Cirith Ungol: Dark Parade
Nekem ennél hangulatosabb power/doom nem született 2023-ban!
1. Overkill: Scorched
Minden év ünnep, amikor az amcsik kihoznak egy új albumot, és az a helyzet, hogy a – számomra – gyengécske ReliXIV óta nem hibáznak!
MAJKA:
A COVID ellen vívott harcomnak köszönhetően idén megússzátok olcsó szellemeskedéseimet és szóvicceimet. Lássuk hát a puszta tényeket, amiket a lejátszási listámból nyertem ki:
1. Metallica: 72 Seasons
2. Molybaron: Something Ominous
3. In Flames: Foregone
4. OOMPH!: Richter und Henker
5. Trailight: Mirrors
6. Wayfarer: American Gothic
7. Brainslug: Brainslug
8. King Gizzard & The Lizard Wizard: PetroDragonic
Apocalypse; or, Dawn of Eternal Night: An Annihilation
of Planet Earth and the Beginning of Merciless
Damnation
9. Exmortus: Necrophony
10. Katatonia: Sky Void of Stars
Jó év volt, régen volt ennyi jó zene, legyetek rosszak!
MÁCSAI DANI:
Ismét elérkeztünk egy újabb évértékelőhöz, és megmondom az őszintét, lemezeket illetően igazán izgalmas évet zárhatok magam mögött. Igaz, most igyekeztem csakis 10 olyan lemezre koncentrálni, amely ebben az évben plusz-ultra volt, és állandó jelleggel pörög a lejátszási listáimban. Íme!
10. Autopsy: Ashes, Organs, Blood and Crypts
Ez a banda nem véletlenül került fel a Top 10-es listámra, hiszen az év vége felé igazán kellemes rothadást hozott az Autopsy. Minimális újítással, de maximális kriptaszagú death metalt szállítottak le nekem!
9. Asinhell: Impii Hora
Újabb death metal anyag következik a rangsorban, elvégre a Volbeat főnöke is ebben az évben rukkolt elő új csapatával, az Asinehell-lel, és nálam fényesen bizonyított debütáló lemezük, az Impii Hora. Semmi művészkedés, semmi slágeres Volbeat-utánérzés, csakis igazi, régisulis death metal ízvilág!
8. Staind: Confessions of the Fallen
Elég hosszú időt kellett várni rá, de megérte! A Staind Confessions of the Fallen lemeze igazán modern megszólalású lett, de a banda világa ugyanaz maradt, ami volt, és ez így van rendjén!
7. For the Fallen Dreams: For the Fallen Dreams
A For the Fallen Dreams leszállította az év egyik legjobb metalcore/nu-metalcore lemezét, olyan dalokkal telepakolva, hogy nem érzek semmi üresjáratot, csak tartalmas, strukturálisan jól felépített nótákat. Fogós refrénének, döngölő riffek – egyenesen imádom!
6. Suicide Silence: Remember… You Must Die!
Deathcore-ban a Suicide Silence végre visszatalált régi önmagához és hangzásvilágához; ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Remember… You Must Die!-nak is helye van a Top 10-es listámon!
5. Endseeker: Global Worming
Nincs Top 10-es lista HM2-es death metal banda nélkül! Ezt a pozíciót most az Endseeker érdemelte ki, mert ismételten egy igazi old school death metal remekművet tett le az asztalra, elgondolkodtató szövegvilággal, és egy picivel érthetőbb, de még így is láncfűrészes, kaszaboló gitárhangzással! Ezt így kell csinálni!
4. Prong: State of Emergency
Nem kis meglepetésként ért, hogy a Prong legújabb anyaga olyan szinten beragadt a lejátszási listámba, hogy azt még egy nukleáris vihar sem tudná onnan eltüntetni! Minden elismerésem Tommy Victornak, a riffmágusnak! Egy hős vagy a szememben!
3. In Flames: Foregone
Bezony: az In Flames ismét a Top 10-es listámon! És külön köszönöm a The Halo Effectnek, hogy megmutatták, hogyan kell göteborgi death metalt játszani a 21. században! A Foregone ismét visszarepített bennünket a korai 2000-es évek melodeath érájába, és baromi jól csinálta!
2. Orbit Culture: Descent
Egy újabb svéd gyöngyszem a Top 10-es listámon! Igaz, csak a 2. helyen, de az Orbit Culture mindig megérdemli, hogy a ranglétra első három helyének valamelyikén végezzen. A Shaman EP után ez egy igen méltó folytatás!
1. Graphic Nature: A Mind Waiting to Die
Ez bizony igazán érdekes: egy teljesen új banda lett nálam az első helyezett. De miért? Hogyan lehetséges ez? A válasz egyszerű: ez a csapat az egész tudatomat letarolta, és élőben is bebizonyította, hogy elpusztítanak minden depressziót és sebezhetőséget, ami csak az emberi elme legsötétebb sarkában létezhet! A zenekar, még az év elején, a semmiből robbant be nálam, és azonnal a szerelmese lettem. A modern nu metal új juggernautjai ők, olyan vehemensek és vészjóslóak, hogy nyomban összecsinálom magam, ahogy meghallom a dalaikat!
Maximális tiszteletem és elismerésem ennek az együttesnek!!!
NAMELESS:
1. Metallica: 72 Seasons
2. Angelus Apatrida: Aftermath
3. Molybaron: Something Ominous
4. Spirit Adrift: Ghost at the Gallows
5. Night Demon: Outsider
6. Enforced: War Remains
7. Grave Pleasures: Plagueboys
8. Overkill: Scorched
9. The Night Eternal: Fatale
10. Isole: Anesidora
Top 5 hazai lemez:
1. Stardust: Kingdom of Illusion
2. Concrete: High Evolution
3. Kuko: Tiszta szívvel Pokolgép
4. Thy Catafalque: Alföld
5. Storm The Studio: II.
Kedvenc EP-k:
1. Geddy Lee: The Lost Demos
2. Sodom: 1982
3. Intranced: Rogue Warrior
Leggyakrabban hallgatott klasszikusok:
Rush: Grace Under Pressure
Black Sabbath: Paranoid
Pokolgép: Pokoli színjáték
Atomic: Slashing Victory
Shotgun Messiah: Violent New Breed
Megadeth: So Far, So Good… So What!
És feltétlenül ajánlom a friss Morbid Saint lemezt!
REAPER:
1. Metallica: 72 Seasons
Nagyon rosszul indult a kapcsolatunk, hiszen eredetileg, ahogy jöttek a beharangozott számok, egy nagyon lehúzó cikket akartam írni. És szépen jött az egész, majd egyszer csak azt vettem észre, nincs hét, hogy ne hallgatnám meg. A Metallica az Metallica!
2. Wayfarer: American Gothic
A country post-blackerek jöttek, láttak és győztek. Annyira, hogy szinte az egész stábot lehengerelték, és ahogy kutakodtam tovább, kiderült, hogy nemcsak itt!
3. Enslaved: Heimdal
Első helyről indult, de talán túl korán jelent meg, és a frissebb benyomások megzavartak, ugyanis Ivaréktól ez az album talán az elmúlt húsz év legjobb termése.
4. Blackbraid: Blackbraid II.
Nem világmegváltó zene, de a maga nemében nagyon friss és élvezetes darab.
5. Concrete Age: Bardo Thodol
Coly ajánlásait mindig is kiemelten figyelem, mert mindig dob nekünk valami csontot. Idén ez a remek muzsika jutott nekem, és még mindig bejön.
6. …And Oceans: As in Gardens, So in Tombs
Kena Strömsholm bandája remek albummal tért vissza, és ugyan még csak cseppekben, de úgy tűnik, az indusztriális vonal bejönni látszik.
7. Immortal: War Against All
Egy újabb album, ami nem rengette meg a világot, de Abbath után Demonaz is bebizonyította, hogy az Immortal halhatatlan!
8. Saturnus: The Storm Within
A feledhetetlen albumot csak egy még feledhetetlenebb koncert tudta felülmúlni. Nagyon erős, nagyon súlyos album, talán munkásságuk fénypontja…
9. Ὁπλίτης: Ψευδομένη
Év eleji felfedezettem. Ugyan a másik két – szintén idén – megjelent album már nem nyűgözött le, de ez még mindig ott van a szeren. Disszonáns poszt-black-instrumentál, egyenesen Kínából!
10. Mork: Dypet
Hiába érzem az erős visszanyúlást a korai Emperor–Satyricon érába, egyszerűen megunhatatlan!
Akik lecsúsztak a listáról: Orbit Culture – Descent, Crypta – Shades of Sorrow, Keep of Kalessin – Katharsis, Blut aus Nord – Disharmonium-Nahab, Avatar – Dance Devil Dance, In Flames – Foregone, Comaniac – None for All, Molybaron – Something Ominous, Lamp of Murmuur – Saturnian Bloodstorm, Shylmagoghnar – Convergence.
SIPY:
Így utólag végignézve, ez a lista most elég feketére sikeredett. Na, de ez van! Mint az eddigi cikkeimből is kitűnik, engem mindig is a metal zene „árnyékosabb” oldala vonzott, és mint látható, ez 2023-ban sem változott. De nem szaporítva tovább a szót, jöjjön az én idei rangsorom, néhány szóban, illetve mondatban kommentálva az adott albummal kapcsolatos gondolataimat.
10. Walg: III
Pompás holland szimfo-black, néhány helyen folkos hatásokkal fűszerezve. Jövőre az új LP is várós!
9. Keep Of Kalessin: Katharsis
Ezt a nagy múlttal rendelkező bandát én csak most ismertem meg. Ezen a lemezen egy rendkívül intenzív és sajátságos stílusban nyomják szimfo-black-szerű muzsikájukat.
8. Mental Cruelty: Zwielicht
Ennek a lemeznek is köszönhető, hogy a deathcore műfajnak ez a black metalhoz közeli ága belopta magát a szívembe. Ez az album „Európa méltó válasza a Lorna Shore múlt évi Pain Remains LP-jére!”
7. Kamelot: The Awakening
Listám sötét égboltján ez a korong fénylő napként tündököl. Bármennyire is extrém metal rajongó vagyok, egy-két, dallamosabb fémet nyomató banda zenéje (Ghost, Nightwish, Dynasty, Parkway Drive…) azért nagyon meg tudja érinteni a szívemet. Ezen az LP-n van kb. 5-6 olyan szerzemény, amely számomra simán megaslágernek minősül. Ez elsősorban a fülbemászó énekrefréneknek köszönhető. Ezek közül is kiemelném a One Flag More in the Ground és az Opus of the Night track-eket.
6. Nemesis: False Reality
Jó kis thrash, a korai Megadeth stílusában.
5. The Fallen Prophets: Perpetual Damnation
Az egyetlen death metal anyag a rangsorban, ami az idei évben elég közel került hozzám ebből a műfajból, megelőzve a Leper Colony-t és az Asinhell-t. Ezek a dél-afrikai csávók igencsak jó stílusban és erős hangzással döngetik a komplex halál-fémet. Bizonyítékul itt az egyik kedvenc számom a lemezről:
4. Cloak: Black Flame Eternal
És jöjjön a listám Big Four-ja! Ennek a négy bandának az idei anyagai voltak számomra különösen kiemelkedőek és a legmeggyőzőbbek. Engem az ilyen zenék mozgatnak meg leginkább. A black metal e heavy metallal kevert, misztikus hangulattal és „dallamokkal” színesített formája, amit a Cloak is játszik, nagyon bejön.
3. Master’s Call: A Journey for the Damned
Ezt a lemezt is MetálBéci kollégám ajánlására hallgattam meg, és már elsőre nagyon „begyött”. Stílusukat tekintve szerintem a Cloak-hoz hasonló muzsikát játszanak, aminek közeli „felmenői” között egész biztosan ott van a Necrophobic zenéje, csak itt a billentyűs és szimfós témáknak köszönhetően egy magasztos, fennkölt, úgymond grandiózus atmoszféra sugárzik majdnem a lemez egészén. Ezt az album nyitó száma, az All Hope in Fire is hűen reprezentálja.
2. Godskill: III – Nazarene Sickness
És jöjjön egy egész friss felfedezettem! Ezen a december 1-jén megjelent anyagon olyan „ősgonoszt” igéző frekvencián szólnak a gitárok, amit csak a Bathory első két albumához tudok hasonlítani… csak itt ezerszer erősebb, „bivaly” hangzással. Ennyire nyers és istentelenül gonosz, de őszinte és minden sallangtól mentes black metalt ritkán hallani manapság. Csak azoknak ajánlom, akik bele mernek nézni a SÁTÁN szemébe. Én az LP megjelenése óta mindennap ezt teszem, és nagyon élvezem! A helyzet pikantériája, hogy ezt nem egy skandináv vagy görög „nagy kiadós” black metal bandáról írom, hanem egy kis kiadónál működő német underground csapatról. Ha értitek, mire gondolok… Dajcslanddajcslandüberallesz!
1. Nervosa: Jailbreak
Mint azt már többször is kifejtettem, itt nálunk, a lapnál és más fórumokon is, az idén számomra ez az anyag volt a legkellemesebb meglepetés. Örülök, hogy Rattle-s munkásságom eddigi éveitől eltérően, most először végre egy thrash album kerülhetett a Top 10-es listám élére úgy, hogy ez a döntés számomra teljesen egyértelmű volt. UFF!
SIZE:
1. Vomitory: All Heads Are Gonna Roll
Mi mással is kezdhetném, mint a svéd mesterekkel! A Vomitory tizenkét év után egy olyan albummal kopogtatott be a mészárszék ajtaján, amely ismét vérben tocsog. Remek alkotás, amely felér egy mészárlással. Itt tényleg gurulnak a lenyisszantott fejek.
2. Autopsy: Ashes, Organs, Blood and Crypts
Fene se gondolta, hogy az öreg hullamosók ilyen gyorsan jelentkeznek egy új anyaggal, amely egy nyeletnyi gennyel még jobb is, mint a tavalyi boncolás! De úgy látszik, hogy van még a fiókban bőven szike és fűrész! Mocskosul büdös az új szónikus bélhegedülés!
3. Left Cross: Upon Desecrated Altars
Az amcsi csapat második albumára hat évet kellett várni, de rohadtul megérte. Olyan death metal rombolás folyik itt, hogy a plafon szakad a nyakamba. Ezek az elszabadult őrültek hallomásból sem ismerik a kíméletet. Ez a lemez széttrancsíroz!
4. Coffinborn: Cadaveric Retribution
Bristol–Szeged haláltengely! Már nagyon esedékes volt, hogy a Coffinborn elrukkoljon valamivel, és ez idén meg is valósult. Old school death metal a javából. Kripták repedésein kiszivárgó bűzben fogant förmedvény, amely csak azért rángat elő a sírodból, hogy lekaparássza a csontjaidról a maradék rothadó húst.
5. Interemo: Buried in Rotten Remains
Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a trió tagjai még csak 15-17 évesek, de ha belegondolunk, az aranykorban is sok remek anyag született, amelyeket a tinédzser éveiket taposó zenészek alkottak. Ezek a svéd fiatalok tudják, hogyan kell kiszabadítani az orrfacsaró bűzt a palackból. Rohadt egy beteg lemez!
6. Cryptworm: Oozing Radioactive Vomition
Az Angliában élő Hanyi Tibi ismét nagyot alkotott. Új tagokat toborozván maga mellé, ránk szabadított egy rakás kriptaférget, amelyek se perc alatt felzabálnak minket. Morbid, belekben pancsoló death metal, csurig töltve okádékszagú csűrdöngöléssel.
7. Valkyrie Zero: Valkyrie Attack
Hát, nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan thrash banda albuma fog betalálni nálam, amely csak csajokból áll. De ezek a japcsi lányok nagyon elkapták a fonalat. Olyan reszelések vannak itt, kérem, hogy a fülem szikrázik. Totál ős-hangulat, mosh és sör! Kell még valami?
8. Zorn: Zorn
Az amerikai Zorn nevezetű formációba véletlenül botlottam bele, de rögtön megfogott ez a káoszból burjánzó black metal/crust hibrid. Beteges téboly az egész album, tök puritán hangzással. Tuti, hogy nem normálisak! Itt csak két lehetőség van: vagy belebolondulsz, vagy már az első percben agyhúgykövet kapsz tőle!
9. Black Goat: Demogorgon – The Inmost Darkness Itself
Ez az orosz horda nem ma kezdte az ipart: 1999-es megalakulásuk óta folyamatosan a pokol tornácán tanyáznak. Ez az új anyag nagyon beütött nálam. Gonosz, pőre black metal, amely visszarepíti az embert a ’80-as évekbe. Síri hangulat és fekete massza! És még egy Tormentor-feldolgozással is kedveskednek nekünk.
10. Apocalyptic Annihilation: Necrothrash
Azt hiszem, az album címében minden benne van. Ez az ausztrál duó idén egy kiváló lemezzel indított. Nyers, csattogós támadások a fülcsatorna ellen. Nagyon jó kis pusztítás! Aki szereti a régi sulis black/thrash-t, az nem csalódhat!!!
Nos, ennyi! Mivel ez csak tizes lista, nagyon nehéz szívvel nem tehettem be olyan csapatok anyagait, mint az Obituary, a Cannibal Corpse, a Dying Fetus, a Cryptopsy, a Suffocation, a Xoth, a Venus, a Rotten Sound, a Kruelty és a Fossilization!
SZG:
Természetesen az idei évben is rengeteg fejtörést okozott a tíz legjobb album kiválasztása. Jöttek ki nagyágyúk is jó albumokkal, amelyek közül én is eléggé kedveltem párat, ilyen volt a Metallica vagy az Overkill albuma. Voltak olyan nagy kedvenc bandák, például a brazil Viper, akiknek a visszatérését nagyon vártam, de a végeredmény csalódás lett. És voltak olyan ismeretlen zenekarok, amelyek baráti vagy YouTube-ajánlásra kerültek a látóterembe, és közülük bizony néhány „nyeretlen kétéves” anyaga jóval többet szólt a lejátszómban idén, mint néhány nagyon várt zenekar ez évi korongja.
Íme, a Top 10-em, amelynek első helyezettje engem is meglepett, de hát mit tudok tenni, ezt a lemezt akartam idén a legtöbbször újra és újra meghallgatni. És e szemlélet alapján választottam ki a többi albumot is, ami a legtöbbször forgott nálam.
1. Anthem: Crimson & Jet Black
Lendület, fifikás riffek és fülbemászó refrének jellemzik a veterán japánok idei lemezét. Egyszerűen nem tudtam megunni.
2. By Fire and Sword: Glory
Nagyon eredeti, és nagyon amerikai ez az album, de igen jól szól, és nagyon-nagyon hallgattatja magát. Lényegében bármikor végig tudom hallgatni.
3. Silver Bullet: Shadowfall
Irtó kellemes meglepetés volt az év elején a finn power brigád lemeze. Igaz, az előző Mooncult album a régi énekessel jobban tetszik, de a Barba Negra Blue-beli koncertjük nálam végképp betolta őket az idei Top 10-be.
4. Sacred Outcry: Towers of Gold
Amiben Daniel Heiman énekel, annak feltétlen híve vagyok. És még a dalok is jól megírtak. Ej, ezek a görögök egyre jobb metal lemezeket tudnak készíteni! Mestermunka.
5. Ashrain: Requiem Reloaded
Nozomu Wakai gitáros szuperprojektje lendületes és méregerős dalokkal. A mikrofonnál a Hibria brazil erőtorka, Iuri Sanson. Heveny lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem írtam kritikát erről a lemezről.
6. All For Metal: Legends
Amennyire hatásvadász a kiállása ennek a német bandának, annyira jó a dalírói képességük. Csakis himnuszok, amelyek Manowarabbak a Manowarnál. Ráadásul jól szól, és egy cseppet sem unalmas.
7. Skalmöld: Ydalir
Megkockáztatom, hogy ez az izlandiak legjobb albuma. Mintha most különösen nagy hangsúlyt fektettek volna a megjegyezhető momentumokra. Borzalmasan sajnálom, hogy nem jutottam el az Analógban rendezett koncertjükre.
8. Echoes of Bronze: Ilium
Ez a mexikói-görög stúdióprojekt az idei év legelső katarzisát okozta nálam. A dalok lassan, de biztosan beették magukat a fülembe, főleg a nyitó Overture, amelyet szinte napi rendszerességgel meghallgatok. Az Iliász örökérvényű sztori, szimfonikus powerben pedig különösen ül. Szuper debüt.
9. Crom: The Era of Darkness
Annyi Crom zenekar van, mint égen a csillag. Ez a német, Stefan Peyerl vezette társulat. A Bathory találkozik a Manowarral, de ez csak a feelingre igaz, a dalok sokkal dallamosabbak és melodikusabbak. Hektikus album, de a csúcspontjai feldobták ide, a Top 10-be.
10. Don’t Drop The Sword: Age of Heroes
Uhh, mennyire jó Blind Guardian, a korai korszakból! Hansi Kürschék ilyet már nem tudnak. A német csapat első lemeze – még 2017-ből – simán elment mellettem, pedig sokat hallgattam, de az idén év végére kihozott új album nagyon kellemesen meglepett. Nem gondoltam volna, de bizony a Top 10-be kívánkozik az Age of Heroes.
És akik futottak még:
Jelusick: Ej, te horvát csodatorok, a kevesebb néha több! Ha nem ennyire tömény ez a lemez, akár az év albuma is lehetett volna nálam.
War Dance: Olasz Manowar-kópia a jobbik fajtából.
Majesty: A búcsúlemezük lett a legjobb albumuk. Nem most kellene abbahagyni.
Mystic Prophecy: Liapakis-mágia. Görög power, bivaly hangzás, leviszi a fejed.
Raven: Dinamizmus, lendület, még így, 60 év felett is. Néha már túl sok a lendület. A képregény-image pedig külön csillagos ötös.
Concrete Age: Anglo-szerb etno thrash vagy balkáni Sepu, a franc se tudja, de nagyon bejött.
Frozen Land: A lemezen van három-négy olyan speed metal himnusz, amelyek miatt megérdemlik, hogy ide kerüljön a nevük.
Heimdall: Olasz dallampower, nagyon jó dalokkal. Lehet, hogy feljebb kellett volna végeznie…
Heidevolk: Holland etno/folk metal. Régóta vártam ezt a lemezt. Bizonyos hangulatban nagyon jó hallgatnivaló.
Burning Sun: Magyar érdekeltségű, nemzetközi színvonalú metallemez, erős dalokkal.
Sorcerer: Svéd doom power, amelyből lassan már kikopik a doom.
Shadowstrike: Amerikai disney metal, iszonyúan színes-szagos, de már az előző lemezük is elkapott.
Theocracy: Nagyon vártam, de még nem ütött át annyira, mint reméltem, hogy fog. Idő kell neki.
Myrath: Az egyik örök kedvenc bandám, de a zene sajnos kiszámítható, a jazz elemek ellenére sincs benne túl sok izgalom. Sajnálom.
Elm Street: Ausztrál dallamthrash baromi érdekes dalokkal. Bátran megér egy próbát.
