Klippremier: Therion – Ayahuasca

Fémcsajok

December 15-én jelenteti meg a Therion a Leviathan-trilógia utolsó részét, "Leviathan III" címmel. A 2021-es "Leviathan",- t amely slágeres dalokat vonultatott fel, a tavaly kiadott "Leviathan II" követte, amely már egy összetettebb világot tárt a hallgatóság elé.

A harmadik részt a Napalm Records égisze alatt szabadítja világra a svéd-olasz-spanyol tagokat számláló zenekar, amelyről eddig hallhattuk a Twilight Of The Gods és a Ruler Of Tamag című szerzeményeket, néhány nappal ezelőtt pedig megérkezett a harmadik kislemezes tétel, az Ayahuasca.

Ezt a videót az Amazonas vidékén forgattuk, és egy igazi sámán dolgozott ayahuascával, aki a klipben látható. A dal volt egyébként az első, amit a Leviathan-trilógia  munkálatai során megírtunk.

- mesélte a tétel kapcsán Christofer Johnsson alapító.

Az ayahuasca egy erősen tudatmódosító hatású főzet, melyet egy, az amazóniai őserdőben honos növény indájából nyernek a bennszülöttek. Az így készült, farmakológiailag összetett italt vallási és sámánszertartások alkalmával, valamint a népi gyógyászatban használják.

A banda december 4-ével befejezi a turnézást az idei évre, a koncerteken pedig a nemrég kislányának életet adó Chiara Malvestiti helyét Lori Lewis veszi át, így a spanyol Rosalia Sairem mellett őt láthatják a színpadon a rajongók.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.