Architects, Sleep Token, Heriot // Budapest Park 2023.08.02.

Fémforgács

Kicsit megkésve, amolyan visszaemlékezésből jön ez a beszámoló, hiszen augusztus leje óta elrohant már pár hónap. Öt év után tért vissza újra Magyarországra az Architects. 2019-ben a While She Sleeps volt a vendégük, most viszont a feltörekvő Heriot, valamint a mostanában eléggé nagy figyelmet kapó a Sleep Token társaságában érkeztek.

Az estét a Heriot kezdte, akik ez volt az első magyarországoni fellépésük. Ők egy kicsit másabb metalcore-t játszottak, mint az utánuk jövő 2 másik zenekar hiszen dalaikba a doom és a sludge elemei is keverednek. Összesen kb. 40 percet játszottak, ez idő alatt 6 számot adtak elő. A zenekar 2014-ben alakult és a kisebb áttörő sikerüket tavalyi kislemezük, a Profound Morality hozta meg nekik. ha a hírek igazak, jelenleg pedig már készítik debütáló lemezüket.

Egy kb. 20 perce “gyors” beállás után jött is az est egyik sztárja a Sleep Token akik szerencsére a legjobb számaikat hozták, így egy elég feelinges koncertet adtak (de mivel sajnos nem sötétbe volt a koncert ezért számomra nem volt akkora hangulata). A maszkok mögé bújtatott fekete kapucnis ruhás társaság aktuális albuma, a Take Me Back to Eden nyitó tételével, a Chokehold-dal kezdet, melynek misztikuma önkéntelenül is átjárta a közönséget. A dallamok lassan velemi is felejtették az éjszaka közegének hiányát, amelyben a hangulat mellett a fények és a ködgép is jobban érvényesült volna. Ennek ellenére sötét szertartásuk meglehetősen erősre, és nem utolsó sorban tökéletesre sikerült. Koncertjük alatt olyan dalaikat játszották még, mint a The Offering, Like That, a Vore, a Mine és a Hypnosis szenthármassága, valamint a The Love You Want, a The Summoning, a Rain és a Higher.

Az Architects kezdésére már tömve volt a Budapest Park, ami láthatóan Sam Cartelt és csapatát is tüzes hangulatba hozta. Ennek tudatában vágtak bele a Nihilist kezdő taktusaiban, ami nem csak a színpadot, de a közönséget is fel, vagy inkább berobbantotta. Ezután már nem volt megállás, sorba jöttek olyan slágereik, mint a Black Lungs, a Discourse Is Dead, a Modern Misery a Givin Blood, a Doomdays és a végére megkapott a nagy kedvenc az Animals .

Összesen 16 dalt kaptunk tőlük, melyeket iszonyat átjött a zenekar energiája és profizmusa. Sam Cartel nem csak zenekarával, de a közönséggel is folyamatos kommunikációt tartott fent. Láthatóan nagyon élvezte a koncertet, csak úgy mint mi, aki ez este részei lehettünk ennek az energikus, lüktető csodának.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.