rattlead.hu
Merthogy, miért ne?
Konrád barátom egy újabb felkéréssel keresett meg, hogy ezúttal egy másik együttese, a Platform Edge November 1-jén megjelent debütáló lemezéről írjak ismertetőt/kritikát. Nos, első körben a zenekar minden bizonnyal örült, mikor elfogadtam ezt az újfent nagy kihívást (ami azt illeti nem volt az), és Konrád barátom… Lebeg bennem a kérdés és igaz, ez költői tőlem és sosem lennék paraszt, tiszteletlen, modortalan egy ismerős zenésszel és hangszertulajdonossal sem idehaza, de azért megkérdezném már, hogy te hány együttesben püfölöd a bőrt??? Tényleg költői a kérdés és nyilvánvalóan jól tudom, hogy Magyarországon egy dobos kb kettő, de leginkább öt zenekarban játszik és innen látszik, hogy a magyar underground – még akkor is ha sokan nem értenek egyet velem – eléggé haldokló fázisában van továbbra is. De most inkább ebbe nem mennék bele, mert elég hosszú.
Szóval a Platform Edge-et nem tudnám specifikusan bekategorizálni, mert a zenéjükben a hagyományos heavy metalon át egészen a thrash-ig és még némiképp – ha a fülem jól hallja – egy csipetnyi stoner hatás is van. Igaz, Konrád már az üzenetben felkészített arra, hogy a Platform Edge picivel könnyedebb együttes, mint a másik bandája, a Töréspont, akikről szintúgy készítettem egy ismertetőt/analízist. A zenekarban elég sok hagyományos és néhol nem épp hagyományos elem is megtalálható a bemutatkozó lemezükön, ami a Merthogy címet kapta és November 1-jén jelent meg. Megjegyzem, pont halottak napján és 0 óra 25 perckor? Ez némiképp ijesztő nekem. Logójukat tekintve az egyszerű több elvét vallják és a zenéhez mérten van benne egy nagyon minimális csavar, ugyanis egyedül az Edge van modernesebb betűfigurába öntve és megmondom a frankót, először nehezen is vettem ki az Edge szót belőle (bocsi, lehet csak szimplán fáradt voltam, de pár másodpercre rá észrevettem). A lemezborítót sem nevezném művészinek, nemes egyszerűséggel marad a szimpla egyszerűségénél és ahogy a lemezt hallgatom és igyekszem nyomon követni a szöveget, rá kell jönnöm, hogy lényegében passzol is hozzá. A lemez nem több 30 percnél és már az intró szám adott nekem némi okot, hogy az együttest némiképp stonernek, stoner doom-osnak gondoljam. Ezek a kétségek viszont hamar tova szálltak, miután meglódult az „Új Élet” című nóta, ami sokkal inkább heavy és power metal feelinget ad. Az énekes hangja igazán karakteres és tiszta, a gitárok nagyon fogós témákat nyomnak az ember arcába és könnyedek, dallamosak. Itt azonban érdemes megemlítenem első stikkemet, az pedig a gitársound. Nekem valahogy egy picikét gépiesnek hangzik és mintha nem lenne benne elég dög. Persze nem várhatja el az ember minden együttestől, hogy super overdrive hangzása legyen, vagy úgy szólaljon meg, mint a legtöbb deathcore együttes (sajnálatomra). Vagy fognának egy BOSS Hm2-es pedált és a leggusztustalanabb torzítást küldenék rá. Ettől függetlenül a dal begyere, úgyhogy haladok is tovább. A következő nóta, a „Minden áron” elég érdekes arab melódiával indul és ezzel szabályosan az Aladdin Arabian Night feelingjét adja, de utána húzóerő-húzóerőt követ és a refrénnél némi lassabb ütemet kapunk, amit az ének még nagyobb magasságokba repít. Van benne még elég pöpec szóló is, ami nem vesz el a dalból és épp eleget add hozzá, plusz még hallunk benne egy kisebb külön basszusszólót is a dal kiállós részénél.
Jön a „Virtuális Köd”, ahol ez a bizarr Transformers-es intró picit érdekesen éri az embert, de utána meghallod a basszust és az utána követő gitárokat és megindul a groove-orgia. Ez már sokkal inkább egy thrashesebb nóta, de itt is a refrén az, ami ismét átlendít a power/heavy metal világába. Szövegileg ahogy hallgatom, a zenekar eléggé földön járó, általános problémákat hozz a felszínre, mint ahogy ennél a dal is mondja: „Kire építsük a jövőt”, merthogy az emberek inkább élnek a digitális világban, mint a nem feltétlenül makulátlan valóságban.
Nos, az „Örök Káprázat” tétel már jobban hajazz egy kis doom-feeling-re és ez az első lassú és blues-osabb nóta, amitől enyhén szólva kirázz a hideg, de ez leginkább a gitároktól van, mert részben lágyan és részben elég horrorisztikusan szólalnak meg. Mint egy H.P Lovecraft novella, körülbelül olyan ijesztően jó, de azért a dal második felében fel lett húzva a tempó, úgyhogy nem kell azonnal meginnom nekem is egy üveg italt és utána a Dunába vetnem magam (hehehe!) A gitármunkára nincs igazából panaszom – leszámítva a hangzást -, minden egyes téma egyszerű, fogós, néhol még fifikásabbnak is érződik.
Na, ez a nóta már első hallásra is kedvencemmé avanzsálta magát és módfelett örülök hogy erről készült a szöveges videó. Ez pedig a „Lassú Elmúlás” című dal. Nem elég, hogy a riffek számomra esszenciálisan groove-osak, a refrén is jól énekelhető koncerteken és módfelett fülbemászóak, de még a riffek alá pakolt harmóniák is tökéletes egyensúlyban vannak.
Az „Aranyember” nóta igazán különleges kezdéssel indul, méghozzá kórusénekkel, amit nem sok magyar underground együttestől hallani. És utána megindul a középtempós Metallicás thrash-elés és újfent a refrén viszi a prímet. Nem vagyok benne biztos, hogy az Aranyember milyen személyt takar, de mintha úgy hallanám a szöveg szerint, hogy a hátbatámadás a specialitása. Egy újabb földön maradó szöveg, semmi miszticizmus, okkultizmus, politika, és belezés, mint szövegvilág.
A „Nem lesz Ki Utunkba Áll” egy érdekes tétel a zenekartól, mert egyszerre hallok benne tradicionális doom-ot, thrash-t és heavy metal elemeket, még jól össze is olvasztották az egészet, hogy még véletlenül se lehessen a zenekart egy specifikus rétegbe behatárolni és igaz, ez az eddigi daloknál is érződött, de ennél a leginkább hangsúlyos a műfajok egyberakása, méghozzá kiegyensúlyozott dalszerzéssel.
A „Nem Lesz” outro a lemez zárótétele egy remek kis zongorás lezárás, hogy a sok egybe olvasztott műfajú dalok után egy picikét fellélegezzen a hallgató.
Nem mondom, gyorsan lement ez a lemez, de még így is azt merem mondani, hogy érdemes volt végighallgatni ezt a 30 percet. Dalszerkezetileg és komponálást tekintve a szerény (és szakértői) véleményem szerint korrekt a cucc, minden hangszert remekül hallani, az énekes hangja is nagyot dob a dalokon, főleg a refrén részek, a szövegek elgondolkodtatóak. Két problémám van és az pedig a gitársound, ami lehetett volna picivel vaskosabb, de ez értelemszerűen szubjektív. És a lemezborító, mert azért valljuk be: sok olyan ember van még továbbra is, aki a borító alapján ítéli meg a könyvet… Pedig nem kéne! Legalábbis én ezt vallom.
A Platform Edge-nek nagyon szépen köszönöm a felkeresést, egy élmény volt dolgozni ezen az albumon. A banda lemezbemutató koncertje December 1-jén lesz az Analog Music Hall-ban, a Stonedirt és a Philosophers Stoned társaságában. Akinek tetszett a lemez, az mindenképpen csekkolja le őket!
Merthogy, miért ne?
