Kutyaharapást szőrivel: The Winery Dogs, SFV – Barba Negra, 2023. 10. 28.

Hard Rock Magazin

Az év legjobban várt eseménye volt számomra a The Winery Dogs budapesti koncertje. Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy bomba formában érkezett meg a Barba Negrába, lehengerlő műsoruk sokáig emlékezetes marad. A szupersztárok előtt a fiatalokból álló hazai formáció, az SFV kapott lehetőséget.

Kapunyitás előtt szűk egy órával értem a Szállító utcába, ahol nem meglepő módon már javában sorakoztak a koncertre várakozók. A beengedés az előre meghirdetett menetrend szerint időben elkezdődött, így 19 óra után pár perccel már bent voltam a Red Stage sátrában. Ekkor még csak lézengtek az emberek, de a műsorkezdésre rendesen összegyűlt a tömeg a színpad előtt.

SFV

Az SFV-t eddig még nem ismertem, a srácok a 80-as és 90-es évek dallamos rockját tolták az arcunkba. A fiatal győri csapat látványosan elfoglalta a színpadon nekik szánt teret, elsősorban Slezák Bálint dobos, aki két lábdobra épített hatalmas felszerelésen játszott az este.

SFV

A színpad jobb oldalán Slezák Csaba billentyűs, középen Szórádi Olivér frontember, aki az ének mellett gitározott is, a bal szélen Sárközi Márton gitáros és Németh Kolos basszusgitáros.

SFV

A srácok szinte teljes egészében eljátszották nekünk az ősszel megjelent ’We Are’ című lemezüket, mindössze egy dal maradt ki a korongról.

SFV

A 30 perc körüli nekik szánt időt maximálisan kihasználták. Elsősorban a látványra mentek rá, színpadi megjelenésük nagyon rendben volt. Sajnos a hangosítás nem segítette őket, hangzásuk kásás volt, az alap hangos, az éneket néha alig lehetett hallani.

SFV

Szórádi Olivér magyarul és angolul is köszöntötte a közönséget, mert sokan voltak a környező országokból is ezen az eseményen. Ezek a srácok 2018 óta dolgoznak együtt, megjelenésük már most a nagyokat idézően jól kidolgozott, műsorösszeállításuk tudatos, gyors dalaikkal és virtuóz szólóikkal sikerült is megnyerniük a közönség szimpátiáját.

SFV

Személyes kedvencem a Give Me A Ride és a Bad Girl című dalaik voltak, kíváncsi leszek, hogy a jövő mit rejt a számukra, mert amit láttam a színpadon, amit hallottam eddig tőlük, az nagyon rendben volt.

Start The Night / Give Me A Ride / Bad Girl / Summer Lies / We Are / Satisfy Me

The Winery Dogs

Második alkalommal érkezett Budapestre Richie Kotzen, Billy Sheehan és Mike Portnoy power triója. A három világsztár kiváló formában volt, pedig február óta tart a világ körüli koncertsorozatuk. Műsoruk gerincét a márciusban megjelent ’III’ dalai adták, de persze hallhattuk a ’Hot Streak’ és a ’The Winery Dogs’ albumok legjobb slágereit is.

The Winery Dogs

A harmadik lemez szerzeményei érezhető dominanciában voltak, a három zenész előadása megváltoztatta bennem a legutóbbi lemezről formált képet. Amilyen nehezen fogadtam be a ’III’-t, ahhoz képest élőben azonnal működött, rögtön megfogtak a dalok. Az a varázs, a látvány és hangzás együttese egyszerűen lehengerelt. Patikamérlegen kimért pontos és kristálytiszta hangzást kaptunk a hármastól és az őket segítő technikai személyzettől.

The Winery Dogs

Az est főszereplője számomra persze Mike Portnoy volt! A közönség soraiban is rengeteg Dream Theater-pólót, -pulóvert viselő alakot láttam. Kíváncsian vártam, hogy a budapesti koncertre milyen hatással lesz a hét közepén tett „nagy bejelentés”, hogy visszatér egykori zenekarába.

The Winery Dogs

Az internetet is felforgató hír azonban nem tudta megrendíteni azt a betonbiztos produkciót, amit a Winery Dogs felépített. MP – a tőle megszokotthoz képest – kis méretű felszerelésen játszott, de a játékában benne volt minden, ami miatt szeretni lehet őt. A virtuóz játékmód, díszítések, a közönséggel és a zenekar másik két tagjával együtt élt a színpadon.

The Winery Dogs

Kétórás műsoruk alatt egy másodpercre sem engedett ki, végig vezényelte társait és persze a közönséget is tüzelte. A Gaslight, Xanadu kettős a műsor elején, a végén pedig az Oblivion és a ráadásban megszólaló Elevate igazi nagyágyúk voltak.

The Winery Dogs

Visszaemlékezve a hazai Adrenaline Mob-, PSMS- és a korábbi Winery Dogs-bulira, ez a teljesítménye mindegyiket felülmúlta. A merch pultnál még MP-relikviákat is bezsebelhetett az ember – ha pénzzel bírta persze –, volt ott dedikált dobverő és a turnén használt és ott megrepedt cintányér is. Ezt az előadást látva remélem, hogy Portnoy nem engedi szélnek ezt a formációt csak azért, mert a jövőben sokkal elfoglaltabb lesz, mint a korábbi években.

The Winery Dogs

Richie Kotzent mintha kicserélték volna! A 7 évvel ezelőtti koncerten rajta érződött legjobban, hogy fáradt volt, most fantasztikus formát mutatott a gitáros-énekes! Egyetlen félrecsúszó hang sem volt énekében, gitárjátéka is pazar.

The Winery Dogs

Bár már harmadik alkalommal láthatom őt élőben, még mindig meglepődöm rajta, hogy pengető nélkül, csak az ujjaival milyen szólókat tud játszani. A ’III’ dalait a lemezen hallható tökéletes minőségben hozta, míg a korábbi dalokba bele-belecsempészett improvizatív részeket. A koncerten tőle hallott vastag, tökös hangzás engem meggyőzött. Hangjának sokszínűségét is meg tudta mutatni, hisz a feszes, gyors tempójú művek mellett ott volt a Damaged és a Regret a debütáló korongról.

The Winery Dogs

Billy Sheehan nagyszerű csapatjátékos! Az ő egyedi játékstílusa a látványosságról szól, de ezt most úgy csinálta, hogy az mégsem ment a csapategység rovására. Hihetetlen, hogy 70 éves kora ellenére milyen energiával él a színpadon.

The Winery Dogs

Basszustémáit mindig úgy hozta, hogy az Portnoy játékával tökéletesen illeszkedett. A koncert nagy részét az ikonikus sonic blue Yamaha basszusgitáron játszotta végig, de a műsor vége felé érkező The Red Wine-hoz elővett egy élénkpiros színű hangszert, mely még világítani is tudott. A nagy poén persze a borosüveg volt a végén, amit slide gyűrűként használt.

The Winery Dogs

Billy szólója volt az egyetlen a műsorban, amit feleslegesnek éreztem. Ennyi jó dallal a hátuk mögött jöhetett volna valami más, mint a nagy látványossággal járó technikai zsonglőrködés. Örülhetünk, mert a kimagasló formában lévő Billyt a Winery Dogs után rövidesen a Mr. Biggel láthatjuk Budapesten!

The Winery Dogs

Akik a koncert elején és végén meglátogatták a merch standot, többféle turnépólóból választhattak, és ott voltak persze a korábban említett kincsek – köztük a 90 eurós áron megkapható dedikált vinyl –, de nagy bánatomra a szerzői kiadású CD már a korábbi állomásokon elfogyott.

The Winery Dogs

A búcsúzás után röviddel már Billy Sheehan és Mike Portnoy is tett egy-egy bejegyzést a közösségi médiában, hogy számukra mennyire emlékezetes marad ez az este. Számunkra is az volt, mert a három szupersztár kirobbanó formában zenélt a színpadon! Reméljük, igaz a hír, hogy filmre vették a Tilburgben adott koncertjüket, így ha nem is folytatják ebben a formában, kutyaharapást szőrivel alapon legalább videón újraélhetjük produkciójukat!

Gaslight / Xanadu / Captain Love / Hot Streak / Desire / Mad World / Stars / Damaged / dobszóló / The Other Side / basszusgitárszóló / The Red Wine / I’m No Angel / Oblivion // Regret / Elevate

Szerző: Kárpáti Szabolcs
Képek: Török Tamás
Köszönet a lehetőségért a Livesoundnak!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.