Fémforgács
Tisztán látható, hogy kik azok, aki felülnek a sarkaiból kiforgatott világ zavaros tajtékjaira és hagyják magukat ezzel a nyughatatlanság, düh és egyéb romboló érzések irányába elsodródni. Olyanok, akiknek a szürke, cellává zsugorodott életük falain az egyetlen ablak az okos-telefonjuk képernyője. Melyen keresztül izgulhatnak értéktelen celebekért, vagy éppenséggel olyan boldognak hazudott életet teríthetnek a nagyvilág elé, amilyennek a valóságban a közelébe sem járnak. Vannak viszont olyanok, akik belső világukban keresik a nyugalmat és a telefonjuk képernyője helyett a természet harmóniáját figyelik. (Amit most ősszel különösen érdemes megejteni.) Nem csak mert ez a befelé figyelés és a rendbetétel időszaka ez, mert önmagában is rengeteg szép pillanatot nyújthat, ha hajlandóak vagyunk az elménket visszahúzni a valóság LCD képernyőkre zsugorított hazug világából. Ilyenkor esnek igazán jól az olyan meleg és bensőséges zenék, mint például a Sangre de Muerdago. Aki több, mint 15 éve vezet a finom-tónusú folk-zenéje által a belső elmerülés és a titokzatos galíciai népzene világába. Mely a hallgatóságot a transz, az átalakulás, az intimitás és az önvizsgálat mély állapotaiba tereli. Pont ideális választás ez a muzsika, hogy mi is elmerüljünk a nyugalomba, belső önvizsgálatba. Félretéve a betegesen őrült és hanyatlásba taszított világunk idegesítő kakofóniáját. Nyerjünk pár szép és értékes pillanatot, melyhez ez a festői évszak megfelelő atmoszférát teremt.
A zenekar fennállása óta gondosan megalkotta saját narratíváját, amelyben a varázslat valósággá válik, és ami egyfajta tábortűz folk-kamarazenévé nőtte ki magát. Muzsikájuk tiszteletet és tudást mutat a zenei örökségük és gyökereik iránt. Ugyanakkor új perspektívákat teremt. Mely népdalok újdonsült hajnalára ébreszti az eljövendő nemzedéket. A banda az hatodik nagylemeze ott veszi fel a fonalat, ahol előző 2020-ban megjelent Xuntas albumukkal letették. A banda ismét egyre mélyebbre ás, a még progresszívabb dallamokkal és szárnyaló érzelmekkel karöltve, ebbe a kísérteties és előremutató zenei utazásában. Az áprilisban megjelent O Vento que Lambe as miñas Feridas vitathatatlanul az eddigi legszemélyesebb felvételük lett. Erről az énekes és multiinstrumentalista Pablo Caamiña Ursusson eképpen vélekedik: „Hetek és hetek óta azon gondolkodom, hogyan írjak erről az albumról, hogyan írjam le a benne felfedezhető érzelmeket, a történeteket, amelyek az egyes dalokat szülték. De minél jobban belemerülök, annál jobban megértem, hogy ez egy nagyon személyes album, valószínűleg mind közül ez a legszemélyesebb, ami az elmúlt 15 év során megjelent. Csak megtörtént. Az O Vento que lambe mint miñas Feridas a fájdalom és a gyógyulás története első személyben, a sötétségről és a fényről, a józanságról és az őrültségről, egy utazás a könnyek és nevetés kanyargós útján, egy tanítási élmény, egy manifesztálódott érzelmi küzdelem története. De mindenekelőtt arra ösztönöz, hogy kezünkbe vegyük az irányítást az életünk felett, amikor gyötrődünk és megtorpanunk – és remélhetőleg egy kis lecke azok számára, akik nem törődnek tetteik hatásával. Szóval, ez egy olyan album, amely a mi bensőséges fájdalmunkat készteti arra, hogy tüzet gyújtson, amelynek lángjai merészek és magasra nőnek. Az élet egy ilyen út, egy tanulási folyamat, egy folyamatos átalakulás. Gyakran roppant érzelmesnek érzem magam, amikor megnézem, milyen érzéseken mentem keresztül ennek az albumnak az írási és alkotói folyamata során, és hogy néha hogyan lehet kiugrani a legmélyebb kútból a fénybe. Micsoda csata…de itt az ideje a gyógyulásnak, ideje meggyógyítani magunkat és kapcsolatainkat, egymás és más fajok között. Szerelem és felszabadulás, emberek, népek és más teremtmények.”
Az albumot a határokon és szabályokon túli szerelem témája vezeti fel. A Wo sich Fuchs und Hase gute Nacht sagen című dal, amely akkor keletkezett miután Pablo megtudta a hírt egy olyan személyről, akit szexuális irányultsága miatt öltek meg egy olyan városban, amelyet otthonának tart. A dalszöveg állatok szemszögén, szimbolikus vágyaikon keresztül mutatja be az egyetlen igazi és helyénvaló érzést, a szeretetet. A zenekarra jellemző éteri dallamok és akusztikus hangszerek (klasszikus gitár, nyckelharpa, brácsa, fuvola stb.) finom szövedékén át sugárzanak belső harmóniát. Ez az a zene, ami biztosan megnyugvás hoz a háborgó elme számára. Így haladunk tovább az Unha paisaxe máis salvaxe lágy ölelésébe. Mely a megrohadt modern világunkból elvágyódva ismét a természet varázsának felemelő megéléséről szól. A „belefáradtam, hogy egy olyan világra nézzek, mely elveszteti varázsát” hangzik el a dalban. Talán hétköznapjaink szállóigéje is lehetne! A tekerőlent jellegzetes Sangre de Muerdago hangszer, ami a soron következő Eu non quero ir a misa-ban karakteresen meg is mutatja magát. Az erős népzenei ízt, hagyományos galíciai dallamot megjelenítő szerzemény szövegét (eredetileg más-más szövegekkel is előfordul) a banda megváltoztatta. A sorokat egy kisgyerek szájába adták, aki akarata ellenére kénytelen vasárnap templomba menni és inkább a saját útját járná, tapasztalná meg. Én a külső kényszerek, uniformizált formáktól, életellenes szabályrendszerektől való elvágyódásaként értelmezem a dalt. Visszatérve a természetes és lét közeli lényünk felfedezéséhez. A lemez cím adó dal az O vento que lambe as miñas feridas egy nagyon jellegzetes tétel. Magába sűríti és kisugározza mindazt, amit a banda muzikalitása jelent. Pablo elmondása szerint: ez a „fény dala”. „A dalszövegek megírása közben olyan víziót adott nekem, amely segített újra felemelkedni és meggyógyulni.” A szövegekben egyfajta főnix motívumként szerepelő sor „A hamvakból feltámadva újból fogok repülni – A sasokkal és a fecskékkel, darvakkal és a főnixszel, a széllel, amely átöleli lényemet, a széllel, amely nyalogatja a sebeimet” a Rocco Lombardi által készített impozáns borítón is visszaköszön.
A sort az instrumentális Galska folytatja, mely a skandináv polskák hangjai ihlették. Oda para as de corazón puro című darab ismét a szabadságról szól, viszont abból a szemszögből, hogy merjük vállalni a szabadságot, ugyanakkor felelősek is vagyunk érte. Ez a felszabadulás, a merészség dala, hogy átöleljük, túllépjük a megosztottságot, az együtt járás szellemében segítünk, szeretünk és teremtünk. Mara Winter kellemes fuvola játéka és énekhangja varázslattal töltötte fel azt a tételt. Sajnáltam, hogy igen keveset énekelt a lemezen. A következő Adeus meus amigos az egyik kedvenc tételem. A brácsát (és nyckelharpa-t) megszólaltató Georg “Xurxo” Börner játéka remek atmoszférát kölcsönzött ennek a barátságról, elválló keresztező életutakról szóló nótának. A korong nyolcadik tételével ismét visszakanyarodunk a népzenei vonalhoz. Eu chorei, chorei bevezetőjében hallható hangok a „cantareiras”-ból származnak és Alan Lomax az 1950-es évek elején rögzítette Galíciában. Tradicionális dal minden olyan nő emlékéért szól, akit csak azért büntettek, kínoztak vagy akár öltek meg, mert erős volt, bölcs és tele volt tudással, bátor indulattal. A tétel ezen nők emléke előtt tiszteleg. Végül a Historia curta dun estorniño senlleiro zárja a banda új nagylemezét. Az instrumentális tétel pár nap alatt született meg még 2021-ben. Apropójául az szolgált, hogy galíciai nyelvben ugyanazzal a szóval illetik a „egyes, egyenlőtlen” és „magányost”. Ennek jelentéséből analóg módon az emberek különlegesek, szerencsések másokat meg elutasítják és magukra hagyják. Pablo a darab kapcsán így nyilatkozott: “A dal egy lenyűgöző madárnak, a seregélynek szól. Szinte azt írom, hogy „az egyik leglenyűgözőbb madárnak”, de végül is melyik madár nem lenyűgöző?“
Ez a gondolat hibátlan lecsengése az O Vento que Lambe as miñas Feridas-nak. Összegzi mindazt, amit az album átadni kíván. Önmagunkban mindannyian lenyűgöző teremtmények lennénk, lehetnénk. Ha helyet engedne bennünk végre az értelem és érzelem, úgy önmagában a szeretet. Még ha manapság sokat és még ha közhelyként emlegetett is, de valljuk be gyakorlatában abszolút mértékben nélkülözött dolog. A lemez ebből a belső utazásból ad számunkra egy nagy adagot. Noha a kiadvány már áprilisban jelent meg, de csak idén októberben került LP formátumban kiadásra a banda Música Máxica saját kiadóján keresztülül. Mely a sztenderd kiadvány mellett egy igen speciális kézzel készített limitált formátumban is kapható. (Továbbá a Throne Records és a Neuropa Records is megjenenteti két különböző verzióban). Az új anyag egy hamisíthatatlan Sangre De Muerdago lemez lett. Gyönyörű akusztikus ékszer, mely minden melegségével és szépségével elkápráztatja a hallgatót. A hangzása remek és az együttesre jellemző igényes vizuális megjelenéssel is bír. Tehát egy kiemelkedő művészi alkotást tarthatunk a kezünkben. Személy szerint a lemezt már tavasszal meghallgattam, de komolyabban csak most ősszel került elő. Talán nem véletlen, hogy az évszak e szakában talált rám ismét az anyag. Témája nagyon aktuális és így ősszel különösen direkt csatornával tud a belső világunkhoz csatlakozni.
