Fémkereső
A szombat esti szónikus gyilkolást – Rivers Ablaze lemezbemutató az Exodikonnal és a Noble Victoryval a Dürer-kert kistermében – nem kipihenve eredtem útnak a vasárnap éjjeli szeánszra. Mert nem mindennap jár erre a kaliforniai Unida, jelesül, most koncerteztek először hazánkban. A megfáradt idegrendszert és a hallójáratokat némi simulékony sztóner muzsikával terveztem regenerálni. Hogy mekkorát tévedtem!...
A Király utcai (korábban a Sirályként is funkcionáló) komplexum előtt az utcán fújta a füstöt annak a körülbelül százegynéhány, az Unidáért lelkes rajongónak mintegy fele, amikor nem sokkal 21 óra előtt megérkeztünk. Leereszkedtünk a földfelszín alá (a gödörbe?), ahol az ajtók mögött egy nagyon is kellemes, bár nehezen szellőztethető klubhelyiséget találtunk, nem is kicsi színpaddal, bárpulttal.
A turnétárs bukaresti ROADKILLSODA, hiába adott ki hat nagylemezt a 14 évvel ezelőtti megalakulása óta, számomra ismeretlen név volt. A négytagú, a sztóner elemeket a 70-es évek amerikai rock-fuzz, rhythm and blues zeneiségével és felfogásával ötvöző formációt a gitáros Mihnea és a bátyja, a basszer Victor alapította anno, ám a formabontásra valószínűleg 2018-ban került sor, amikor az énekes Andrei is csatlakozott hozzájuk, váltva elődjét. Mert az ő mozgáskultúrája, énekstílusa inkább a groove (és nu) metal felől értelmezhető. Ezen az igencsak húzós estén a dobok mögött pedig széles mosolyú Casian Vlad pusztította a bőröket.
Az egy órás, több jammelős gitárszólóval tarkított műsoruk egy percre sem engedte lankadni a közönséget, aminek energiáját a dizájnolt kantáros melósgatyában feszítő Andrei fáradhatatlan-megszállottként futkosva csak tovább növelt. Már a második számnál lejött a színpadról és egyenként a közönség arcába üvöltött, pogózott-ugrált, s ezt többször is megtette az est folyamán. A félmeztelenül színpadra álló szemüveges, szakállas Mihnea pedig valszeg Hendrixet is elődjei közt tudva, élesre hangolt gitárján nem átallott többször is megfeledkezni magáról játék közben – ehhez a tesója, Vava és Casian játéka biztos alapokat adott.
Az egyik dalukhoz színpadra kérték a szemrevaló ifjú hölgy menedzserüket, Patriciát, aki vokáljával és táncával-heves hajdobálásával plusz figyelmet követelt magának; az utolsó számuk előtt pedig a dobogóra emelték az első sorban csápoló-headbangelő kerekes székes rajongójukat, és Mihnea leguggolva hozzá szólózta végig a dalt, majd a közönségfotójuk is a sráccal együtt készült el, a közönség háttere előtt. Rendesen befűtöttek az est fő attrakciója előtt!...
Míg John Garcia Kyuss-, Hermano- és Slo Burn-dalokkal haknizik Ámerikában, egykori tettestársai inkább a Balkánon próbálják megvetni a lábukat. A hol létező, hol mégsem, 24 éve alakult UNIDA két alapítója, a dobos Miguel és a gitáros Arthur nem habozott útra kelni, maga mellé véve a basszerfenomén Collyn McCoyt és a Riotgod frontemberét, Mark Sunshine-t, hogy a kultikus egyetlen hivatalos (Coping with the Urban Coyote, 1999) és a kultikus másik, nem hivatalos lemezükről (a For the Working Man néven is ismert The Great Divine, 2001/2003) válogatva parádés koncertestekkel hálálják meg a fanatikus tábor részvételét. (Van az a nézőpont, hogy ez „szegény ember Kyussa”, de ez csak derűs cinizmus, mert ez egy exkluzív Kyuss-vadhajtás a saját jogán – és aki somolyog ezen, az is, száz százalék, hogy itt csapatta ezen az estén is, teljesen feldobódva… és elhalászva előlem pólót és dupla zöld LP-t…)
A fél tizenegykor színpadra lépő zenekar nagyon odatette magát, nem volt kecmec. Miguel egy vadállat (vö. Animal, The Muppet Show); Collyn egy szőrmók csendestárs, aki bármikor képes átváltoztatni a fellépést egy basszusszólista estjévé; Art a kopasz fejével, és a méretes szakállával a banda motorja, aki minden kitartott hangnál nyelvet ölt a közönségre, és ha mókázni támad kedve, AC/DC-t vagy Panterát nyom, netán némi töménnyel kínálja végig az első sorokban állókat, egyenként a poharakba, vagy egyenesen a szájakba öntve a nedűt az erre kaphatóaknak; ha pedig elszakad a húr, mint ezen az estén két alkalommal is, nagyon gyorsan megreparálja a hangszerét, míg a többiek jammelnek. A fura nevű és furán feminin mozgású énekes Mark ugyan hangilag hozta, amit kell, de mintha a virággyerekek leszármazottjaként kissé túl sok napfényt vagy mást szívott volna magába, és hm, mondjuk így, improvizálná néha a dalszövegeket, vagy éppen két dalhoz is ugyanazon sorokat énekli, ha nem csal a saját észlelésem (a Black Woman szövegvilága mindenesetre talán többször visszaköszönt…)
De kicsire nem adunk, mert amúgy fergeteges zenélés ment a színpadon, és nagyszerű volt együttrezegni ezzel a zsigeri muzsikára.
A „more” dalokkal együtt jó másfél óráig örvénylett ez a végtelenül szimpatikus sivatag hurrikán – remélhetően máskor is lesz hozzájuk szerencsénk!
Egy kis (ki)kapcsolódás:
Kyuss Lives! – PeCsa, 2011
John Garcia & the Band of Gold – A38, 2019
EASTERN EUROPEAN TOUR 2023
Unida (US), RoadkillSoda (RO)
Budapest, Gödör, 2023. október 22.
Belépőjegy ára: 3900/4900/5900 Ft
