Lassan kész a Whitechapel új albuma, de addig itt egy klip az előzőhöz

Nuskull Magazin

Elég valószínű, hogy 2023 végéhez közeledve egyre többet fogunk hallani a Whitechapelről. Egyrészt azért, mert októberben Budapesten játszanak, plusz közben már a közelgő új lemezüket is promózgatják, de azért volt még idejük arra is, hogy kihozzanak egy friss videót a legutóbbi anyagukhoz, a kissé felemás fogadtatású Kinhez is. A 2021-es albumról a Without Us dal kapott egy kisfilmet, ami magába foglalja a Without You című intrót is, és azt nézhetjük végig, ahogy Phil Bozeman énekes hétköznapi énje és a behemothos Nergalnak öltözött alteregója veszekszik egymással, heves kamehamézások közepette.

A banda közleménye szerint ezzel a videóval végleg lezárják a Kin éráját – miközben már nyakig benne vannak a következő fejezetben is. A kilences albumot már nyáron elkezdték felvenni, és a napokban Bozeman már egy olyan videót is megosztott, amiben új riffeket hallgat, de olyan súlyosakat, hogy konkrétan lerepül a fejhallgató a fejéről. És ha mindez nem lenne elég Philből, pár napja jelent meg a Spite új száma, amiben szintén hallatja a hangját.

A Whitechapel és a Spite egyaránt fellép október 12-én a Barba Negrában a Thy Art Is Murder vendégeként, továbbá a bulin még a Fit for an Autopsy is játszik.

//www.youtube.com/watch?v=CtDBryaeLw0

//www.youtube.com/watch?v=7pbc2jtTqDo

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Philip Bozeman (@philbozeman) által megosztott bejegyzés

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.