Teaplant Studio Sessions – Itt egy Soundgarden feldolgozás a  hazai szupergrouptól

Fémforgács

Teaplant Studio Sessions néven kijött egy régi Soundgarden dal feldolgozása olyan közreműködők részvételével, mint Billy Gould a Faith No More-ból, Mihály Gergő az Angertea-ből, Kövi Lóránt az Alva-ból, Takács József “Jozzy” a Hellfreaks-ből, és Berta Peti a Jammy-ből. 

Az átmeneti projekt megálmodója Mihály Gergő így beszélt a dal létrejöttéről:

Mindig is óriási Soundgarden rajongó voltam, és mindig érdekelt, hogy a korai lemezeik hogyan szólnának modern köntösben. Tudom, szentségtörés egyesek szemében ilyen kultikus anyaghoz nyúlni, de annyira jó szórakozás volt, hogy talán bocsánatos bűn ez. Az egész egy előfok vétellel kezdődött. A nemrég indított Teaplant stúdiómba vettem ugyanis egy mikrofonelőfokot, ami dobfelvételhez (is) kiváló. Mivel nem vagyok dobos, szóltam egy havernak, Berta Petinek, hogy hozza el a dobszerkóját, és próbálgassunk kicsit felvenni az új cuccal. De közben mondtam neki azt is, hogy tanulja be ezt a régi kedvencemet, és majd lesz valami… Hát, ez lett.

A jól sikerült dobfelvétel után megkerestem pár régi havert, köztük Billyt is a Faith No More-ból, aki amúgy már vendégeskedett a zenekarom, az Angertea 2012-es lemezén. Mindenki megcsinálta a saját részét szinte egy-két nap alatt, aztán felénekeltem, megkevertem, és mastereltem a dalt. Az örömzenélésen kívül sok célja nincs a dolognak, viszont úgy gondolom, hogy lehetne majd folytatás ilyen Teaplant Studio Sessions néven.”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.